vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Ha változás van, szólok

Szerző: MacskaDátum: 2013. február 26. 01:26

Műfaj: PrózaCimkék: macska

A közhelyek sokszor helytállóak. Az egyik úgy szól, hogy egy dolog állandó, a változás. Nem tehetünk úgy, mintha a mi életünket ez nem érintené. Mint minden helyzettel az életben, ezzel is három dolgot kezdhetünk: élünk vele, nem élünk vele, vagy visszaélünk vele. A döntést nem tudjuk elkerülni.

 A közhelyek sokszor helytállóak. Az egyik úgy szól, hogy egy dolog állandó, a változás. Nem tehetünk úgy, mintha a mi életünket ez nem érintené. Mint minden helyzettel az életben, ezzel is három dolgot kezdhetünk: élünk vele, nem élünk vele, vagy visszaélünk vele. Nem tudjuk elkerülni a három közül az egyik bekövetkezését. Passzivitással, a jelenség tagadásával nem ússzuk meg a döntéshozatal felelősségét, csak a lehetőségeink körét szűkítjük le.

Talán ismerős az idős székely házaspárról szóló adoma:

Feleség: - Te miért nem mondod nekem soha, hogy szeretsz?
Fér: - Egyszer megmondtam. Ha változás van, szólok.

Aranyos vicc, mondjuk nevetve, és örülünk, hogy nem mi vagyunk a szereplői, hiszen mi mondjuk, nekünk elmondják. Hajaj, de még hányszor?! Annyi ömlengést hallani, annyi felesleges szócséplést, tele van vele a padlás! Bezzeg a lényeges információt sokszor a sorok közül kell kiolvasni.

Bárki, aki manapság olyan szerencsés, hogy munkahelye van, idegesítő rendszerességgel hallgathatja meg a dolgozók megbecsüléséről szóló dicshimnuszt. Egyesek a párkapcsolatuk kifáradását igyekeznek azzal palástolni, hogy a biztonság kedvéért még sűrűbben gügyögik az „sz” betűs szót. Ja, és ott van az is, hogy „én a barátod vagyok”. Mind alapvető, nyilvánvaló dolog kellene, hogy legyen. Minél jobban elcsépeljük, annál gyanúsabb, hogy talán nincs miről beszélni. Ha korábban volt is miről, azóta valami megváltozott, és erről nem beszélünk. Miért nem? A statisztikai hivatalok vajon gyűjtik a munkavállalói felmondások indokait? Vajon milyen arányban vezet munkahelyváltáshoz az, hogy a dolgok nem úgy vannak, ahogy ígérték? Mert azt látom, hogy ha már nem úgy vannak, azt illik tapintatosan, szó nélkül tudomásul venni. Nem szerencsés feszegetni olyan kényes kérdéseket, mint pl. miért lett egy helyett három főnököm, miért nem tanít be, akinek kellene, mikor kezdhetem végre azt a feladatot, amiért ide jöttem dolgozni, vagy hogyan kerül a napi feladataim közé olyasmi, amiről tisztáztuk, hogy nem kell vállalnom. Valamiért egy baráti kör sem támad azonnal, amikor az egyik tagja elkezd rászokni, hogy mindenki hozzá alkalmazkodik. Párunknak is tűrjük, ha elengedi magát.

Úgy látszik, mindenkinek van féltenivalója, de vajon menthető-e az a helyzet, ahol a tűrés a megoldás? Úgy érzem egyenesnek, hogy ha változás van, arról szóljunk, különösen, ha mi vagyunk azok, akiknek igényünk lett rá, akik előidézzük azt. Ha a változtatásokat a szőnyeg alatt csúsztatjuk be, ha sunyi módon csak lenyomjuk a másik torkán, az pillanatnyilag kényelmes, mert elodázhatjuk a konfliktust, de attól még megmérgezi a kapcsolatot. Sőt, többet árt neki, mint ugyanaz a kellemetlen változás, de őszintén felvállalt, egyenesen kikommunikált változatban. Mert nem mindegy, hogy kész helyzet elé állítanak, ahol döntenem kell, de legalább dönthetek, vagy pedig átnéznek rajtam. Utóbbi esetben felmerül bennem, hogy vajon nem eredetileg is az újabban kialakult helyzetet tartogatták számomra, csak azt mondták, amit nyilvánvalóan hallani szerettem volna, hogy megnyerjenek maguknak.

Azon tűnődöm, hogy miért van szükség erre a jellemtelen eljárásra. Minden ellentmondás csak látszólagos, márpedig elég ellentmondásos tény, hogy valaki hatalma tudatában viszi keresztül az akaratát, mégsem áll elém, és nem mondja a szemembe, hogy mostantól ez lesz, és kész. Az nem lehet, hogy valaki egyszerre legyen elbizakodott és gyáva. Azt hiszem, a magyarázat, mint mindig, most is pofonegyszerű. A jellemtelenségre semmilyen más magyarázat nincs, mint a jellemtelenség.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Eddig 7 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Zseva   (#27508)

2013. június 23. 12:06

Akkor csak gondolkodj és szárnyalj! :-)

Válasz Macska hozzászólására (#27504).

 

2. Macska   (#27504)

2013. június 23. 10:50

Szia Éva! Nincs változás, és nincs gond, figyelek, olvaslak. A legutóbbi hozzászólásokat azért nem fűztem tovább, mert ki szeretnék maradni minden személyes konfliktusból, ami nem az enyém. Emiatt nem is volt már mit mondanom. Én mindenkit másért kedvelek, és ez nekem így jó. Meghallgatok mindenkit, de magam alakítom ki, kihez hogyan viszonyulok. Nagyon széles a belső skálám, sok és sokféle ember belefér. Ez eddig is így volt, ebben sincs, nem is lesz változás. Némi átmeneti felfordulás a mindennapjaimban van. Sok program, látogatás, jövés-menés, de ez most nagyon is kellemes. (Tegnap a sárkányrepülőt próbáltam ki, hatalmas volt!) Kacérkodik velem egy új gondolat, talán megírhatnám, de nem kapkodom el. Mint általában, most is hagyom, hogy kiforrja magát, mert ez sem könnyű téma. Majd miután leülepedett bennem, szükségem lesz néhány órára, amikor zavartalanul ki tudom bontani. Szóval vagyok, leszek, és Te is számíthatsz rám. Puszi!

Válasz Zseva hozzászólására (#27501).

 

3. Zseva   (#27501)

2013. június 23. 08:22

Kedves Macsek! Egy írás, amihez újra visszatérek, nem véletlenül foglalkoztat annyira... Többről szól, mint munkahely, párkapcsolat elvesztése. Egy "folytonosság" megszűnése, melynek az igénye részünkről természetes, és állandóvá szeretnénk tenni, igyekszünk azt fenntartani..., a változástól való félelem teszi ezt velünk. E miatt van a bizonytalanság bennünk..., az elfogadása még ha rossz is. Ebből az ördögi körből kikerülni önmagában nehéz, a valamiben való hit talán segítene, de mi az, ami erre képes, talán mi magunk?... Én azt mondom a legrosszabb, ha bizonytalanságban tartják az embert..., vagyis magam is az őszinteség pártján vagyok. Ha változás van, szólj!

 

4. Macska   (#26653)

2013. február 27. 09:20

Én azért búcsúzóul, a kirúgásom után elmondtam nekik, hogy ha csak sokat kell dolgozni azért a kevésért, azt szó nélkül vállaljuk, mert ha magam vállalkoznék, sem lenne könnyebb, de hogy hazudozzanak, az nem fér bele, és arra rá fognak menni. Azóta felmondott három dolgozójuk. Ötből három. Vállalkozásba fogtak. Némi elégtétel hogy ezt megtették, és az, hogy ha könnyebb nem is, de sokkal jobb lesz nekik.

Válasz Zseva hozzászólására (#26652).

 

5. Zseva   (#26652)

2013. február 27. 08:32

"A közhelyek sokszor helytállóak. Az egyik úgy szól, hogy egy dolog állandó, a változás." Bár te egészen más közegbe helyezted a "változást" mint fogalmat... Egy biztos, hogy nem irigylésre méltó a mai "aktív" dolgozók élethelyzete. A más helyzetűeket sem felejtve. Régebben még ilyen nem létezett, legalábbis az én aktív koromban, vagy ha igen, nem tudtam róla. Dolgoztam, tettem, amit lehetett, amit a képességeim megadtak, vagy még azon is túl, egyszerűen fogalmazva, mert "muszáj" volt. Azt megtanultam, hogy a muszáj, nagy úr!...

 

6. Macska   (#26640)

2013. február 26. 21:52

Kedves János! Köszönöm! Régóta érlelődtek már ezek a gondolatok, de eddig nem ültem le megfogalmazni. Nem akartam összecsapni, de azt a napot is megvártam, amíg nem kell többet találkoznom a volt főnökömmel, és nyugodt szívvel írhatok meg ilyesmit. Éppen ma hallottam egy ismerősömtől, hogyan próbál feketíteni, így az „után-nyúlás” kifejezést a leginkább időszerűen írtad nekem. Talán apróság, de az ilyen kis véletleneknek valahogy tudok örülni. Annak pedig még inkább, hogy ez az írás is úgy sikerült, ahogyan szántam.

Válasz Bányai János hozzászólására (#26637).

 

7. Bányai János   (#26637)

2013. február 26. 18:49

Kedves Macska! Döntésképtelenségünket -talán- a folyamatos félelemérzet idézi elő. Régóta nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nyíltan hangoztathatnánk véleményünket. Példák sokasága bizonyítja, hiába van igazunk a megtorlás nem marad el, legkevesebb indoklás nélkül kirúgnak, de sűrűn előfordul az „után-nyúlás” esete is. Barátaim szerint a „multi” esetleg tisztességesebb, mint a hazai munkaadó! Neveltetésünk is arról szólt -tisztelet a kivételesen szerencséseknek, akiket nem így neveltek- nem ILLIK az igazságot valakinek a szemébe mondani. Figyelemfelkeltő írásodhoz gratulálok!