Ha vége van
Dátum: 2013. augusztus 31. 14:33Műfaj: PrózaCimkék: macska |  |
Válaszul küldöm ezt az írást Neubauer József társunk "Visszajövök!...Kisfiam,...visszajövök!" című írására. Ennek az írásomnak megközelítőleg sem olyan irodalmi stílusa, de a mondanivalómat szeretettel ajánlom bárkinek.
Családunk barátjának fáj a szíve. Megy az asszony, és magával viszi a gyereket is. Mit tehetnek ilyenkor a jó barátok? Jól jön, hogy széles a válluk, elbírja a sok panaszt. Segítenek átvészelni, és persze haragudni is, hiszen egy válás sehogyan sem jó. Ha derült égből villámcsapásként történik, jócskán felkavarja az elhagyott férj lelkét, de az a helyzet sem könnyebb, amikor a szakítást megelőzte a kapcsolat hanyatlása, vagy ha éppen sosem volt az igazi. A kényszerű változást így is, úgy is megszenvedi, akkor pedig valamilyen vigasz is kell.
Az egyik pillanatban búslakodik, később dühöng, bosszút forral, majd lemond róla, inkább alkoholba fojtja a bánatát, legközelebb pedig csak a foga közt szűri a káromkodást. Könnyebb egy fokkal, ha van kivel kitombolni és levezetni az indulatokat. Erre valók a barátok. Erre is. Meg arra is, hogy segítsenek továbblépni, méghozzá valamilyen jó úton. Hogy mi a jó? Hát nekem az, ami nekem jó. Ezek szerint a barátunknak is csak az, ami neki jó.
Az a jóakaró, aki csak haragudni segít, az csak jóakaró, de nem jótevő. Kell az elején az őszinte füstölgés, egyenesen elkerülhetetlen, és elfojtani sem érdemes. Ennek is meg kell adni a magáét, akár baráti erősítéssel. Tény, hogy sokkal rosszabb lenne egyedül kezelni a helyzetet. A harag lángját a másikban tovább és tovább táplálni azonban veszélyes, felelőtlen lépés. Azt érdemes látni, hogy sem ez a láng, sem a füstje nem fogja boldoggá tenni a barátunkat. Nem erre van hosszabb távon szüksége, inkább arra, hogy megnyugodjon, rendezze a sorait, no és egy másik nőre, aki szereti. De melyik nő szeret egy megkeseredett elvált férfit? Bezárult volna a kör? Ilyen fiatalon? Ugyan!
Elváltnak lenni igen rossz ajánlólevél. Egy elvált ember körül sok a bizonytalanság, hiszen nincs itt a volt feleség, aki elmondhatná, milyen embernek ismerte meg, illetve akit alaposan szemügyre vehetnénk, hogy jobban lássuk mi lehetett a gond. Kivéve akkor, ha a nő mégis bent marad a képben, mondjuk egy közös gyerek révén. Akkor már mindjárt az is látszik, milyen apukával akadt dolgunk. Olyannal, aki se hall, se lát, üt-vág bárkit, akiben ellenséget lát, vagy olyannal, aki tovább tud lépni egykori sérelmein, és a gyerek kedvéért hajlandó felülemelkedni a kicsinyességen. A sajátján, és ha kell, a másikén is.
Hogy miről beszélek? Nem csak arról, hogy milyen gyerekkort biztosítanak a szülők. Természetesen nem mindegy, hogy békében vagy acsarkodásban nő fel, ahogy az sem, hogy milyen anyagi támogatást kap az apjától, de van két másik dolog, ami még ennél is nagyobb hatással van az életére. Hiszen felnőttként még megteremtheti magának a békét és az anyagiakat, az viszont nem mindegy, hogy közben hogyan tekint saját magára, és hogy mit tanul a párkapcsolatról.
Akármilyen kicsi is egy gyerek, hihetetlenül hamar megérzi, hogy ő bizony kapocs a két szülő között. Akár egy fedél alatt, akár külön élnek, pontosan fogja tudni, hogy ennek ő, vagy ő is az oka. Ha ez a kapcsolat áldatlan, a gyerek hamar megtanulja, magáévá teszi a bűntudatot, hiszen látja ő, hogy ő az oka a szülei kényszerű helyzetének. Ha jó az a kapcsolat a gyerek megtanulja, hogy ő fontos. Ha éppen egy boldog párkapcsolat megpecsételője, akkor azért, ha pedig az elvált szülei hajlandóak egymás iránt türelemmel, tisztelettel, emberséggel, együttműködéssel és szeretettel lenni, az nem terheli a gyerek lelkét olyan felelősséggel, amiről nem ő tehet. Ehhez márpedig az kell, hogy a szülők lezárják és elengedjék a sérelmeiket, illetve, hogy a jövőbeni párjuknak is megtanítsák ugyanezt a hozzáállást, hiszen mindenki, aki jelen van körülötte, mintát ad a gyereknek.
Nem kis életfeladat ez, de van még valami, amiért érdemes nem feladni. Rossz házasságban vagy kötözködő elvált szülők gyerekeként felnőve azt lehet megtanulni, hogy a szerelem úgyis elmúlik, gyűlölet lesz a vége, nem is érdemes vele foglalkozni. Aki így nő fel, nem csoda, ha húszéves korára egy cinikus kujon lesz, aki a nőknek csak a testére kíváncsi, nőként pedig érzéketlen, számító perszóna lesz. Az ilyen fiatal nem szeret, és nem hagyja magát szeretni.
Ha viszont hosszú távú őszinte szerelmet lát a gyerek, vagy azt látja, hogy ami őszinte volt, is elmúlhat, de az emberi szeretet és a többi fontos kapcsolati érték megmarad, amiért még hálásak is egymásnak a különvált szülők, és hogy igen, jön új szerelem, akkor egészen másként fog belemenni a saját kapcsolataiba. Képes lesz megbízni a másikban és önmagában. Megengedi magának az önfeledtséget és a boldogságot a kapcsolataiban, hiszen nem a sötét jövőt vetíti előre.
Ezt végiggondolva azt mondtuk a barátunknak, hogy itt vagyunk, segítünk, nekünk sírhat és dühönghet, meghallgatjuk a bánatát, elfogadjuk, hogy most erre van szüksége, tart ameddig tart ez az állapot, sőt nekünk aztán évek múlva is kipuffoghatja magát, de a gyerek feje felett ne. Javasoltuk, hogy ugyanezeket a szempontokat beszélje meg a gyerek anyjával is. Ha ketten tudatosak, úgy jobban fog menni. Mondanám, hogy fiatalok még, lesz idejük gyakorolni, de az a gyerek már most is tanul.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 5 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#27933) | 2013. szeptember 03. 16:48 |
Ráéreztetek a dolog súlyára, okos tanácsokat adtatok, igazi barátok így cselekszenek... | |
| |
2. Macska (#27932) | 2013. szeptember 03. 16:34 |
Köszönöm! | |
Válasz Nem Tom hozzászólására (#27923). |
|
3. Nem Tom (#27923) | 2013. szeptember 03. 11:49 |
Okos cikk. | |
| |
4. Macska (#27913) | 2013. szeptember 02. 22:39 |
Szia Kedves József! Örülök, ha adhattam valamit. Sajnos azt látom, hogy kevesen gondolkodnak el a dolgok hosszabb távú következményein, gyakran még az érintettek sem. Nem is tudok hirtelen olyan párt felidézni, akik közül mindketten tudatosan terelték volna emberibb mederbe a kapcsolatukat a válás után. Hiszen ha ez könnyű lenne számukra, talán el sem váltak volna. Olyat viszont láttam, hogy az egyik kompenzálja a másik éretlenségét. Nem sikerülhet mindig tökéletesen, de még így is sokkal jobb, mintha egyikük sem igyekezne. Remélem, olyan emberekhez jut el az üzenet, akiknek szükségük van rá. Neked csak egyet tanácsolok még. A bűntudat semmi másra nem jó, mint hogy ráébreszt valamire. Azon túl viszont csak bánthatjuk vele magunkat. Válságaink megszenvedését nem ússzuk meg, de az önmarcangolás elég, ha egy szükséges, de elhagyható állomás, hiszen nem visz előre! Kár lenne a beleölt erőidért. Üdvözöllek: Macsek | |
| |
5. Neubauer József (#27910) | 2013. szeptember 02. 22:05 |
Kedves Macska! Köszönöm ,hogy megosztottad velünk az írásod! Tanulságos! Igen! Mindig a gyereknek kell a legfontosabbnak lenni,a szülőnek rengeteg kompromisszumot kell kötni,hogy egy kapcsolat jól működjön.Igen,..de sajnos ha csak az egyik fél képes rá,akkor következik,miről írtunk. A tanácsokról csak annyit:az én boldogságomban,ép úgy mint a fájdalmamban,senki sem tud osztozni,és megérteni sem tudja senki sem. A szeretet nem más,mint a másik fél megbecsülése,alázattal szolgálni a jobban és a rosszban is.A szerelem nem örök,de a szeretet, az az maradhat. Még egyszer nagyon köszönöm,és talán ráébresztettünk egy két embert,hogy a témán érdemes mélyebben elgondolkodni.Ha csak egyet,már akkor is megérte!! Szia Kedves "Macska"! | |
| |
