Holt idők!...

Szerző: ZsevaDátum: 2012. október 01. 20:40

Műfaj: PrózaCimkék: holt idők, percek, élet

Annyi mindent megtanultam tőle,... Valójában már nem megyek vele semmire... Nem. Nem tudom kihasználni az életet,... Csak gyenge próbálkozások ezek...

Nézem az arcát,... Most megint gondolataiba mélyed,... Előre meredten néz. - Vajon mi zajlik benne?... Tekintetét követem a semmibe.

Talán csak én látom azt is, ami nincsen,... Hagyom a filmek pörögjenek,... Nem töröm meg a csendet,... Ez a béke pillanata,... A hallgatásé,... A holt időké,... Vagy inkább a múlté.

Egykedvűen nézek körbe-körbe... Megállítanám az időt örökre, egy részleten kissé elidőzve,... Gondolataimba elmerülve,... De szemem tovasiklik a reménytelennek tűnő semmibe.

Ami hozzá vonzott..., Elmúlt régen... Már egészen más zajlik a fejemben,... Ami otthonomból ide űzött,... Hozzá..., Vissza vágyom, mert itt sem találtam meg otthonom.

Megtöröm a csendet,... Hosszú a hallgatás, türelmem fogytán... Megkérdezem:

- Mire gondolsz Drágám?

Közben megint az órára pillantok,... Megkönnyebbülök... Csak egy óra és Otthon vagyok!... Erre gondolok.

- Szólj, ha mennünk kell,... És már itt sem vagyok!... közben ismét kettőnkre gondolok.

- Ha szerettelek volna, most fájna nagyon, ... de elkerült ez az érzés, és én hagyom.

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Zseva (#25887)	2012. október 03. 14:15
Szia Macsek! Köszi, hogy olvastál. Kérdésedre, persze, hogy voltak boldog pillanataim is, azokat is szívesen őrzöm az emlékeimben. Némelyeket meg is örökítettem. Ilyenek voltak pl. a gyermekkorom és fiatal felnőtt korom idejéből valók. :-) Mindent a férfiak rontanak el... mert a környezetemben voltak, nem lehetett őket nem észrevenni. :-) Mint ahogy ezt a röpke kis írást is egy boldog időszak előzte meg... Hát mindent nem akarhatunk!
Válasz Macska hozzászólására (#25886).

2. Macska (#25886)	2012. október 03. 13:41
Kedves Éva! Most látom csak, hogy felkerült ez az írás is. Hát, remélem, voltál már igazán boldog is, mert ami ezt az íást indította - hasonlóan a többihez - nem lehetett valami leányálom! Persze, a felhőtlen életút nem is szokott alkotót faragni az emberből.