Nosztalgiavonat - 3
Dátum: 2012. július 20. 10:48Műfaj: NovellaCimkék: gondtalanul |  |
Finoman, halkan csukódott az ajtó. A szomszéd szobában Charlotte néni is lepihent. Aludni próbálok. Nézem a mennyezetet, apró fénycsík osztja ketté. Napok óta nem láttam, csak az első este, ez pedig az utolsó. Holnap elutazom, haza. Két hete nem hallottam magyar szót, hiányzik. Mennyi m
Alkonyodott.
Fogta a kezemet és beszélt, hosszan...
Mennyi minden történt a két hét alatt?
Lehunyom a szemem és gondolatban máris belépünk az állatkertbe. Hosszú séta után sokáig álltam kedvenceim, a nagymacskák előtt. Most mégis másra emlékezem. A madárházban a kolibrik csodájára, mert olyan illanó pillanat volt a csöpp madárkák röpte körülöttem, akár az itt töltött idő.
Múzeumok sora, a Pergamon Múzeum emlékét viszem magammal. Nevét a Pergamon-oltárról kapta. A világ egyik első műemlék múzeuma. Mindig rajongója voltam a múlt kincseinek. Meghatottan lépkedtem a babiloni falak díszeivel borított folyosók között.
Csodálatos emlékként él bennem az Altes Museum /Régi Múzeum/ kétszintes épületének képe. Különösen meseszép volt az egyiptomi gyűjtemény. Múmiák, síremlékek, ékszerek, papirusz tekercsek, az ie. 1000-ből származó Holtak Könyve.
A csodás múzeumokat a Spree folyó szigetén épült komplexum alkotja.
Hunyt szemmel gondolom végig a látványt a keleti régiségektől a modern művészetig.
Nem látom át, sok ez nekem. Talán, ha idősebb lennék, de ez a csoda most van.
Egy kissé borongós napon utaztunk Potsdamba, hogy megtekintsük a Sanssouci porosz királyi kastély együttest. Már amennyi egy napba belefér.
Negyven kilométer autózás után láttam meg az egyetemes palota homlokzatán a feliratot: Sans, souci ─ gondtalanul.
Nagy Frigyes kezdte építtetni 1744-ben, hogy a nyári napokat itt tölthesse.
A bejárati csarnokból a fogadóterembe jutunk, majd a koncertterembe, könyvtárba.
Azért nem volt olyan gondtalan az élet itt sem, hiszen a fogadóteremben állt a királyi trón.
Széles, sodrott selyemzsinórral körülvéve, ahogyan ez a múzeumokban szokás… Álltam előtte és arra gondoltam milyen lehetett ott ülni, a csodás szőlőskertekkel körülvett, széles lépcsősoron át megközelíthető palota, s a birodalom urának?
Észre sem vettem a teremőrt, aki kísérőmmel, Horsttal beszélgetett. Amikor megtudta, hogy magyar vagyok óvatosan felemelte a selyemzsinórt.
─ Tessék! ─ biztatott, s én beléptem.
Leültem a királyi trónra. Soha olyan kényelmetlen helyem még nem volt. Kemény, faragott lócánál is rosszabb ülés esett rajta.
─ Miért ─ kérdeztem a terem őrzőjét ─, talán mert régi?
─ Dehogy kedves, csak az audiencia miatt, hogy ne legyen túl hosszú. Ugye érti? ─ és intett, hogy jöjjek gyorsan, mert új vendégek érkeztek és én tilosban jártam.
─ San, souci ─ mondtam mosolyogva, aztán összenevettünk.
Az utolsó szobát Voltaire emlékének szentelték, aki II. Frigyes meghívására érkezett. Különös hangulata volt ennek a szobának. Mintha itt bolyongana még régi lakójának a sokféle gondolata...
Késő délután indultunk vissza. Hitelen hatalmas záporba kerültünk Berlin külvárosában, februárban. Nem is értettem, amíg szóba nem került a Golf-áramlat hatása ─ mennyit utaztam én észak felé...
Le kellett húzódni az útpadka mellé, úgy folyt a víz a szélvédőn, akár nyáron. Lemosta az út minden porát.
Az Unter den Lindenen áll a Deutsche Staatsoper.
Horst betartotta ígéretét: azon az estén meghatottan léptem be az első emeleti Apolló-terem aranyozott korinthoszi oszlopsorai közé, az intarziás márványpadlót velencei csillár világította. Szerinte ─ és valóban ─ a világ egyik legszebb társalgójában álltunk.
Vacsorázni indulunk. Az éttermet kanapék fölé hajló délszaki növények díszítik, elegáns pincér hozza az étlapot. Végigfut rajta a szemem és tétovázom: sajnos nem értem.
A pincérnek fel sem tűnt, hogy idegen vagyok. Már tapasztaltam sokszor, hogy jól beleolvadok szőkeségemmel az itteni képbe.
Horst elnézést kér, s rendel... helyettem is.
Zavarba kellene jönnöm, de nem sikerül egészen addig, amíg elénk nem tolják a rendelt ételt.
Remek tálalás, evőeszközök széles sora mindkét oldalon. Annyit tudok, hogy a külső szélén levővel illik kezdeni, de melyik ételt is az?
Hiszen itt van előttem legalább négyféle. Óvatosan igazgatok mindent, kis táskát, órámat, egyéb apróságot. Gondolom Horst látja tétova mozdulataimat.
─ Jó étvágyat! ─ mosolyog, s határozottan nyúl a villával egy szelet hús felé. Ezután már csak némi oldalpillantás kellett, és elfogyasztottam mindent.
A világ egyik legcsodálatosabb operaházában ─ szép porcelán étkészlettel az asztalon ─ eszembe jutott az előző napi Királyi Porcelán manufaktúra történetét bemutató kiállítás, a Schloss Charlottenburgi kastélyban.
─ A kastély a Versailles-hoz hasonló ─ mondta kísérőm.
Hallgattam. Nem volt hasonlítási alapom. Tavaly múltam tizennyolc éves... majd, talán, egyszer.
Madame Butterfly?
Ahogy rágondolok fényesebb lesz az a kis mennyezeti csík. Hangok kavalkádja zsong a fülemben. Hatalmas terem, remek akusztika. Erkély, középen mi ketten. Talán más néző nem is volt ott akkor, én legalábbis úgy éreztem.
Horst óvatosan csúsztatta elém a színházi távcsövet. Madame Butterfly csodás hangját hallgattam.
Aztán lepillantottam a színpadra. Akit én elképzeltem, a kis törékeny japán szépséget, ő nem volt ott. Helyette egy dús idomokkal rendelkező operaénekesnő varázsolta elő a meseszép hangokat.
Az orosz vendégénekes Pinkerton, nem okozott csalódást.
Mindent összevetve feledhetetlen este volt. Azon gondolkodom miért is választotta vendéglátóm pont ezt az operát? Nem tudom.
Csak arra emlékszem amit távozása előtt, nemrég mondott:
─ Szép volt ez a két hét?
─ Igen, nagyon szép, köszönöm! ─ mondtam meghatottan.
─ A város?
─ Tetszett. Jól éreztem magam.
─ Eva, tudnál itt élni?
Csend, hosszú csend.
─ Tudom, hogy még tanulni szeretnél. Pár év és lehetne. Hidd el, ügyes vagy. Boldogulnál a nyelvvel is, látom. Főiskola? Egyetem? Amit akarsz... gondold meg, kérlek! Ne csomagolj még! Holnapután velünk jöhetsz Prágába. Foglalok neked helyet a gépen, három napos koncertünk lesz. Úgy terveztem, hogy onnan együtt repülünk Magyarországra. Beszélek a szüleiddel. Itt élhetnél, velem…
Lehajtotta fejét. Várta a választ.
... Holnap elutazom, haza. Vár egy kisváros, s minden, ami eddig volt… otthon.
Eszembe jut a vonatjegy. Felkelek, gyorsan keresem. Végre megvan! Nosztalgiavonat áll a jegyen. Alatta apró betűkkel retúrjegy és a dátum. Tegnap lejárt.
Teg-nap… most itt ülök döbbenten, mintha tegnap lett volna.
Vége
Eddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Sonkoly Éva (#25751) | 2012. szeptember 27. 19:39 |
Köszönöm szépen a kommentet! Erről a témáról már nem szándékozom írni, majd valami mást.. talán! | |
Válasz Macska hozzászólására (#25403). |
|
2. Macska (#25403) | 2012. július 25. 21:56 |
Kedves Éva! Nekem is nagyon tetszett. Hajszálpontosan osztom az előttem szóló véleményét. Örülni fogok, ha ír még. | |
| |
3. Sonkoly Éva (#25402) | 2012. július 25. 14:35 |
Kedves János! Köszönöm szépen olvasásod, kommented! A történet valósághű, én éltem meg, sok évvel ezelőtt, csak le kellett jegyeznem. Folytatása nem volt - kivéve pár levélváltást... | |
| |
4. Bányai János (#25401) | 2012. július 21. 19:05 |
Kedves Éva! Pompás úti beszámoló, egy a művészetekre is fogékony fiatal lány szemszögéből, de sejtjük vonzódását vendéglátójához is. A folytatást nem kizáró frappáns befejezés továbbgondolásra késztet. Még egyszer gratulálok, nagyon tettszett. | |
| |
