Tápláléklánc
Dátum: 2013. június 06. 07:37Műfaj: NovellaCimkék: közösség, túlélés |  |
"Először is szögezzük le, hogy a szúnak két fajtája létezik, a kis faszú és a nagy faszú. Egyesek még a rézfaszú baglyot is ide sorolják, de az ornitológusok szerint ez nem jogos, hiszen az egy madár..."
Ezzel ellentétben a szú egy kis bogár, ami a fa kérgét rágcsálja vígan. Persze, ha tényleg csak a fakérgét rágcsálná nem lenne baj, de sajnos ez nem tejesen van így. Ugyanis a szú az emberiség egyik legnagyobb ellensége...
*
Az odú lakói áttörhetetlen vastag mázt, páncélt vontak maguk köré. Jól megfértek egymás mögött, egy követ (fát) fúrtak, faragtak és a legkülönfélébb eszközökkel felszerelkezve kétségtelen törtek előre, előnyöket élvezve sok-sok szú által, de egy friss betolakodó szúval szemben, aki nem igazán értett még a fúrás-faragáshoz kíméletlenek voltak. Igen csak felköthette a páncélját az, aki megpróbálta áttörni ezt az áttörhetetlennek látszó akadályt, amit minden új szú elé állítottak. Ezt látva a kis szú időközönként megkísérelt ezzel szembe menni, egy-egy próbálkozása után azonban jól felfogott érdekében feladta, és saját maga próbált új lyukat fúrni magának a fába, igyekezett megtalálni a számára megfelelőbb táplálékot.
Egy ideig sikerült is távol tartania magát, de ha közelébe férkőzött egy-egy nagy szúnak, annak hiába próbált ellenállni, a látszatát is nagy ívben kerülni, hogy bármi köze is lenne hozzá, ha mégis, az nem volt szándékos a részéről, mert ő már akkor is tudta, hogy egészen más úton-módon kíván alagutat fúrni magának, mint amit a másikak előtte már megfúrtak. A saját maga által kivájt lyuknál nincs jobb - gondolta. Igyekezett tehát megtalálni a számára megfelelő fát. Tudta, hogy mint kívülállót, a szú lakók ebben a táplálékláncban megtűrik ugyan egy ideig, de eltartani soha nem fogják tudni. Általuk elejtett zsákmányból neki vajmi kevés marad. Őt nem ez vonzotta elsősorban, hanem a kihívások. Azt a kis szú tudta jól, azt neki magának kell megteremtenie.
Mindez csak átmeneti - gondolta, körülnéz egy kicsit, tájékozódik, majd csak észreveszik, hogy ő nem egy betolakodó, aki elvenni akar, hanem inkább adni... ha mégsem sikerül ezt megértetnie, akkor legfeljebb odébb áll.
Amit látott, tapasztalt, kezdetben talán elég volt, de hosszú távon érezte már, nem lesz ez így elég, nem az ínyére való falatot tálalják, hanem az általuk kifúrtat. Ha meg is próbál néha-néha ellenállni, alkalmazkodni a többi szúhoz, ennek a levét nem tudja jó előre kiszűrni, végső soron neki kell meginnia.
Mindig is egy magányos szú volt. Ha éhes, akkor elejtette a zsákmányát. Megtanulta egy életre, hogy csak az a biztos, amit ő maga rág ki saját magának. A többin, a maradékon, a koncon úgyis mindig osztozkodnia kell. Soha sem lakna jól. Különben sem tartaná életben ez a parányi csemege az ő családját, amit számára esetenként meghagynának. Nem is igazán hagytak sok rágcsálni valót. A javát mind maguk megették, majd az üres lyukat maguk után hagyva angolosan távoztak. Neki, a kis szúnak kellett újra a sarkára állnia, hogy kirágja, járja a maga útját tovább.
Számára a táplálékláncot nem csak ez az egy odú, fa kis és közepes, vagy nagy szú lakói által elejtett és meghagyott zsákmány, konc jelentette, ettől ő sokkal szerte ágazóbb, ízesebb falatokra vágyott, fűszeresebb láncból gyűjtötte ő a betevőt. Más fákból gyűjtötte az élettapasztalatát, megfigyelésből, ösztönből, keményen megvívott csatákból szerezte szú tudományát. Kijárta a szúk iskoláját. Vadászösztöne néha ugyan megtréfálta útjai során, de nem igazán tudták őt sokáig visszafogni más egyedek, legfeljebb ideig-óráig belekóstolgathattak, megízlelhették, itt-ott megcsócsálhatták a gyengéjét, de ízekre nem tudták őt szedni. Sokáig hagyta, tűrte, de azt soha nem mondta, hogy a végtelenségig. Addigra már a javát mások elfogyasztották, mire bemondta az unalmast. Más erdő fáit keresték az odú egyes szú lakói. Tudták, hogy mást sem elégít ki hosszú távon, ami maradt utánuk. Ezért újabb zsákmány után néztek. Mint ahogy így is történt.
Ezért egy nem teljesen elfogadó, egyedülálló, magányos, de fontos szú maradt, aki ennek a nyüzsgésnek, hordának csak egy külső szemlélődője volt egykoron, de egyenesen a közepébe találva magát, már látta, hogy hosszú távon egymással nem fogják kibírni és az ő életben maradását sem fogják tudni ők biztosítani. Ezért a kivárás mellett döntött a kis szú, amely nehezen bár, de sikerült.
Adott szituációban előbb-utóbb újra kikezdik és nem fogja érdekelni őket, hogy éhen pusztul az ő családja, ha nem elég éber. Ezért megkeményedett. És mint minden életre valóbb egyed, túlélte ezeket a kis harcokat kisebb-nagyobb sebeket elszenvedve, de azért kivájta a maga lyukát.
Szú gondolatai között ott volt mindig az, hogy az életben maradás nincs kockázatok nélkül!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
