Tibor preambuluma
Dátum: 2014. október 09. 20:58Műfaj: PrózaCimkék: preambulum, szex, homokos, válás, házasság, megcsalás |  |
- Ami sok az sok... - csapott az asztalra a férfi. Nem vagyok én állat - maximum egy jól húzó ökör -, hogy így lehessen velem bánni................... .
Tibor negyven-páréves alkalmazott volt. A mindennapos idegeskedésekbe belefáradt. Munkahelyén a feleslegesség érzése miatt csak vegetált. A folyamatos tétlenségben, alig várta a munkaidő végét. A nap mint napos alibizés kikészítette, utálta, hogy semmittevésre volt kárhoztatva. A valamikori agilis dolgozóból, mára már semmi nem maradt. Egy megfáradt ember benyomását keltette, koránál legalább egy jó tízessel többnek nézett ki. A homlokát ráncok borították. Szeme karikásan, fáradtan nézett bele a szürke világba. A sok gond kézzelfogható jeleket mutatott a testén. Nem kellett már fésülnie az ősz hajszálait sem. De a lelke se volt már húsz éves. Az ami egy ilyen emberrel megtörténhetett, vele már kétszer megtörtént... Gondolta ő.
Egy napon, amikor az egyik kolléganője megkérte, hogy menjen fel hozzá megjavítani a porszívóját, felcsillant a szeme. - Valaki segítséget kér. Fontos vagyok - gondolta. Miért ne?! Talán egy ilyen kütyüvel még én is elboldogulok. Bólintott a kérésre, és aznap nem a szokásos undorral várta a munkaidő végét. Örömmel sietett haza. De a jókedve csak pár órát tartott. Pontosabban, míg haza nem ért.
Otthon a felesége közönye fogadta. A férfi azonnal visszasüllyedt az apátiába. Valahogy egy pillanat alatt ráragadt a "hazai" hangulat.
- Van valami itthon? - kérdezte Tibor.
- Mi lenne? - kérdezett vissza az asszony.
- Valami ennivaló édesem - szólt vissza a férfi -, talán ha főztél...
- Mi vagyok én, rabszolga? - mordult rá a másik.
- Ha itthon sütteted a hasad, akkor csak volt annyi időd, hogy összedobj valamit? - feleselt Tibor.
- Majd eszel ami tegnapról maradt! - csattant fel az asszony, és mérgesen a hűtőre mutatott.
A férfi nem szólt többet. Odament a hűtőhöz, és elővette a tegnapi maradékot. - Mint a kutyának - morgolódott csendesen. Betette a mikróba, és megmelegítette a töltött káposztát. Amikor már érezte az illatát, kivette majd megterített magának. Leült, majd elkezdte enni az ételt. Nem volt már az igazi... de szó nélkül evett. Az utolsó falatoknál, teli szájjal megszólalt.
- Felmennék a Klárihoz. Elromlott a porszívója.
- Micsoda??? - dülledt ki az asszony szeme. Hova mennél te?
- A Klárihoz..., tudod, az egyik fiatal kolléganőm. Elromlott a porszívója, megkért, hogy javítsam meg.
- Anyádat! Itthon is van milliónyi javítani való, te meg a kurvádhoz mennél szerelni? És mivel fizet? Természetben törleszt? Ki hallott még ilyet, hogy egy magányos nőhöz, egy nős férfi feljárjon?- dühöngött a feleség. Ezzel megalázol engem! - ordította.
Tibor kérdőn nézett a nő szemébe. Nem szólt semmit csak nézte. Szívesen a felesége fejéhez vágott volna egy-két keresetlen mondatot, de ahelyett csak állt ott meredten és figyelte Éva reakcióját. Négy-öt perc telhetett el, míg a másik csak szidta és ostorozta a férjét, amikor az megszólalt.
- Na most fogd be a lepénylesődet te büdös ribanc! - mondta lassan és tagoltan Tibor. Mindezt olyan nyugodtan, egyenletes hangon mondta, hogy a feleségét is meglepte, és abbahagyta a szidalmazását. - Ez volt az utolsó, hogy te így nekem támadj! - folytatta tovább. Az elmúlt huszonöt évben én tiszteletben tartottalak. Azt hiszem soha nem említettem meg, hogy ki tesz le többet az asztalra. Nem volt egy rossz szavam se azért, hogy nem sikerült elhelyezkedned. Húztam az igát azon a helyen, amit rühellek, de mégis onnan van a bevételünk, amiből meg tudtunk élni. De ezt úgy gondoltam, hogy így volt jól, hisz társak voltunk. Együtt sírtunk, együtt nevettünk. Itthon is letettem, amit kell az asztalra. Nem voltam szent ez tény. De soha nem hazudtam neked, mint a többi álszent férfi, aki titokban tart szeretőt. Ami kellett nekem, elvettem. De a férfitársaimmal ellentétben, tőled se irigyeltem a szabadságot. Amikor a barátunk udvarolt neked, se kérdeztem soha, hova mész, mit csinálsz. Egyszer se basztattalak, hogy kivel csalsz, míg én odavagyok robotolni. Nem gondoltam, hogy egy emberi lény lehet a másik tulajdona. Ha gondoltad megosztottad velem a legtitkosabb gondolataidat, vágyaidat is. Bíztam benned. Ahogy te nem bennem. Tudom. Volt rá okod. Egyszer-egyszer továbbléptem, mint azt te szeretted volna. De azt se sunyin csináltam. Mindig a szemedbe mertem nézni. Fontos volt nekem, hogy őszinte legyek veled. De fontos volt a szabadságom is. Ellenben téged se gondoltalak kevesebbnek, mint magamat. Ugyanazt adtam cserébe is. Bizalmat. Szabadságot. Hogy nem éltél vele? Ilyenkor mindig ezt vágod a fejemhez. Élhettél volna. Hogy álszentül nem tettél semmit, mit mondjak erre?! A szabadság nem annak kihasználása, hanem annak lehetősége, mondta valamelyik okos görög. Amikor meg éltél, se vontalak kérdőre. Hittem neked, hogy te engem szeretsz. Mert, hittem, hogy tiszteljük egymást annyira, hogy ha már nem így lenne, akkor azt a szemembe mondod. Tudom na... Nem voltam mindig a legjobb férj. Volt, hogy szerettem volna egy-egy nőt. De soha nem léptem túl azon, ami még belefért abba, hogy nyíltan, tisztán nézzek a szemedbe. Ha mégis többet tettem, mint szerinted szabadott volna... Elmondtam, megbeszéltük. Eddig így voltam jó neked. A kilengéseimmel együtt szerettél. De cserébe azt kaptad, amit kevés nő. Olyan szeretetet, olyan hűséget, ami belül van. Minden pillanatban téged imádtalak. Még akkor is, amikor épp a föld alá ittuk magunkat vagy valamelyik riherongy seggét verdestük a haverokkal. Szeretem az embereket. Én szeretek segíteni. Tudom, erre mondod, hogy téged mindenki csak kihasznál. Nem tudok gyűlölni valakit, csak azért, mert hozzád közeledik... De azt várom, hogy te se tedd azokkal, akik nekem fontosak!
Ahogy ezeket elmondta még vett egy nagy levegőt, és ismét megszólalt.
- Most elmegyek Klárikához. Ma nem lesz kedvem megdugni őt. Amíg odaleszek, gondolkodj el mi legyen! Ha kell ezután hazudok, de akkor majd mindig lesz kedvem... Ha továbbra is tiszteljük annyira egymást, bízunk a másikban, akkor nekem még egyszer ne merj ilyen patáliát levágni, mert csak azt éred el vele, hogy én is úgy teszek, mint a többi férfitársam. Megcsallak. De ezentúl nem csak a testben, lélekben is.
A férfi felállt. Kiment a kisszobába, ahol a szerszámai voltak, felvette a munkásruháját, magához vette a kis szerszámos ládáját, majd elindult ki a lakásból. Az ajtóhoz érve még ennyit visszaszólt.
- Vagy keress jobbat, válj el! Vagy keressek én?
Semmi nem változott. Három év telt el, és a házasságuk továbbra is szélmalomharc volt. Hol belépett egy nő Tibor életébe, hol épp ki. Ő ugyan soha nem csalta meg az asszonyt, de az egyre házsártosabban lett. Neki is előjöttek a zárkózottságából eredő bajai. Előbb lelki problémák, majd testi tünetek. A nő orvosról orvosra járt, de senki nem tudott rajta segíteni. Hiába tudta ő, hogy ami belülről jön, azt onnan is kell orvosolni, nem volt képes felülemelkedni a látható valóságon. Csak a tüneteket kezeltette. Ahogy a bajai szaporodtak, úgy lett egyre féltékenyebb Tiborra. - Nem mehetsz nő közelébe! - hajtogatta. Megátkozlak, ha megtudom, hogy megcsalsz egy büdös ribanccal. A férfi hitt az átok erejében. Valamikor az egyik macskájukat így vitte el a kór, az asszony ráolvasását nem bírta a szegény állat.
Egyik napon Tibor munkahelyére új kolléga érkezett. Előd. Harmincöt körüli, sármos, jóképű fiatalember. Amikor bemutatkozott, Tibornak feltűnt a puha, nőies kézfogása. Ránézett, és az érdekesen vissza rá. Pár nap múlva a kolléganők csiripelték, hogy az új kolléga "más". Volt is viccelődés. - Majd Tibi bácsit is megkörnyékezi..., csak tessék vele sokat együtt dolgozni. De Tibor ezen csak nevetett. Tudta, hogy ő melyik nem felé vonzódik. Hisz a felesége pont ezért bünteti őt állandóan. - A múltam... - gondolta.
Az egyik nap a sokból, amit Tibor már halálra unt, Előd rákérdezett.
- Tibi bácsi, elromlott otthon a mosógépem, nem jönnél fel hozzám? - mosolygott. Neked olyan ügyes kezed van... Tibor fejében megcsillant a szikra.
- Persze barátom, szívesen.
Amikor hazaért, a szokásos protokoll fogadta. A saját maga megmelegítette, három napos töltött káposzta evés közben megszólalt.
- Édesem, ma az új fiú megkért, hogy menjek fel hozzá megjavítani a mosógépét. Ugye most nem vered ki a balhét? Pasihoz mehetek? Vagy jönnél velem? Az asszony kérdőn nézett rá.
- Miért ne? Csak nem dugatod meg magad vele?! - és a saját poénján hosszasan vigyorgott. Menj csak nyugodtan egyedül szívecském! - mondta, és kacsintott egyet a férje felé.
- Még... még...! - lihegte Tibor. Csináld még! A két test összeért. Ritmusos mozgásuk férfias izzadsággal keveredett. Amikor az aktusnak vége lett, Tibor - szájában hányingerét visszafogva - elégedetten hátradőlt. - Előd, akkor holnap is jönnék egy ilyen masszázsra. Ez belefér az asszonynak - mormolta elégedett undorral magának.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#29865) | 2014. október 23. 11:00 |
Kiborult a bili és ez jó... Jól odamondogatott az asszonynak, de miért kellett ennyi évet várnia ezzel? Ez az, amit nem értek. Ha valami nem jól működik, egyik embert legalábbis ilyen mélységig frusztrál és egyszer csak kipakol... Még hogy tisztelte a nőt, csak hallgatott és szó nélkül tette a dolgát, egymásért?... Ez az, amit kétlek... Magáért is, azt se felejtsük el... Az már csak hab a tortán, ahogy ez a történet befejeződik, lehet, hogy végig ezt érezte az asszony, hogy valami nem stimmel?... De a cikked nagyon jó! | |
| |
