A drága nagymama
Dátum: 2008. szeptember 06. 22:47Műfaj: PrózaCimkék: emberközeli élethelyzetek |  |
– Szeretlek baba, mert a mamától vagy. Tőle van a kezed, lábad, a szépen megrajzolt arcocskád és az ő szíve benned is dobog. – Én is szeretlek, mert te vagy a kis unoka, akire mindig vigyáznom kell.
Emlékek, múlt, a múltból pedig egy harisnyababa került a minap kezeim közé. Ez számomra a legkülönlegesebb, legkedvesebb tárgyaim egyike. Milyen szép a baba arca. Filccel megrajzolt szemmel, vékonyka szemöldökkel, kis orrocskával, pici piros szájjal, egy hosszú, csíkos ruházatban mosolygott reám. Teste harisnyából készült és mégis olyan, mintha élne, és mondani szeretne nekem valamit. Régen sokszor hallottam meséket nagyszülőktől, hogy pénz hiányában saját kezük által készített csutka babákkal játszottak. Ez is egy ilyen darab volt, csak harisnyából a jelen korban. Öltöztettem, etettem-itattam, s amikor elfáradt, lefektettem aludni. Nem emlékszem, hogy gyermekkoromban adtam-e neki nevet. És nem is ez a fontos, hanem az, hogy ez a baba, mint oly sok tárgy az életemben egy személyhez kapcsolódik.
Kedves, idős, szemüveges arcú, őszes hajú asszonyt, juttat eszembe. A puha mamuszos halk lépteivel a kora reggeleket, mindig azzal kezdte, hogy szépen rendbe hozta magát. Szappannal megmosakodott, s felvette kombinéját, ruháját. Sosem feledem, ahogy foteljában púderezte arcát, megrajzolta szemöldökét, szép ívűvé a száját. Mosolygott a neszesszere kis tükre felett. Szép, zöld szemű asszony volt, sokan mondták, hogy a szeme színét, tőle örököltem. Az ajándékba kapott hosszú, arany nyakláncát, pedig mindig a ruházatán belül hordta, mivel félt, hogy beleakad valamibe. Az volt a kérése, hogyha távozik tőlünk, akkor tizennyolcadik születésnapomra örököljem meg tőle. Mivel tudtam azt, hogy anyám számára mennyire fontos volt ez a tárgy, én átadtam neki.
Imádtam, többek között azért is, mert annyira szeretett nekem madártejet főzni, annál is inkább mivel szakács volt egész életén át. Eszembe jutott, amikor elcsentem egyet-egyet a diabetikus cukorkáiból, s ezért mindig rám szólt anyám, hogy ne vegyem el tőle, hiszen én ehetek bármilyen édességet. Azonban mindezek ellenére is mindig kaptam tőle az ajándékba kapott nyalánkságaiból. Emlékszem a meséire, a mindig finom főztjeire, a friss finom nagymama illatára, a lefekvések előtti közös imádkozásainkra. Ő tanított meg rá! És még oly sok csodára az életben. Higgyek Istenben, s mindig bocsássak meg az ellenem vétkezőknek. Szeretett énekelni, és tudott is. Amikor lement vásárolni én kettesben maradtam a babájával, s elkezdtünk beszélgetni egymással.
– Szeretlek baba, mert a mamától vagy. Tőle van a kezed, lábad, a szépen megrajzolt arcocskád és az ő szíve benned is dobog.
– Én is szeretlek, mert te vagy a kis unoka, akire mindig vigyáznom kell.
Sokat meséltem az ölembe ültetett harisnya babámnak. Többek között a nagyi emlékkönyvembe írt versikéjét is többször felolvastam neki.
…
,,Ha majd évek elmúltával
Tőletek én elmegyek,
Fogsz-e emlékezni arra.
Ki Téged nagyon Szeretett!!
Emlékül ,,Mama”.
***
,,Két csónak úszik az élet tengerén,
Az egyikben Te ülsz, a másikban Én.
A két csónak egymástól elhalad,
De a Mi szeretetünk
Örökre megmarad!
(Mama)”
Ilyenkor együtt könnyeztünk a babával. A nagyiról nagyon sok kedves emléket, képeket őrzök a szívem legmélyén. Sokszor itt ül mellettem és figyel engem a szemüvege mögött, a zöld télikabátjában, kötött sapkájában. Máskor éppen a bordó ruhájában lépeget előttem, vagy éppen társasjátékozik gyermekkori önmagammal. Ma is látom az emlékképeket, amikor anyám rábízott karácsony előtt, hogy be tudja csomagolni a meglepetésnek szánt óriási babát. Hallom füleimben a drága mama hangját és lépteiét is, ahogyan a padló kövein megkoccanva lépeget. S integetve eltávozik tőlem.
Azóta itt hagyott bennünket. Engem és a babát. Évekig nem tudtam feledni, s minden idős hölgy arcában az övét véltem felfedezni. A mai napig, sokszor lehunyt szemeim mögött látom Őt, a szobájában, a bútorai között, ahogy beszél hozzám, mosolyog reám, miközben púderezi kis arcát. És itt van mellettem a szeretete is. Most értettem meg igazán, hogy szeretteink haláluk után is emlékeink között élnek. ÖRÖKKÉ!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
