A halottak illata
Dátum: 2008. július 15. 01:08Műfaj: NovellaCimkék: emlék, fantasy, novella, fájdalom |  |
...Meztelen testedet látom, s érzem, ahogy hozzám simul. Bőrödön messze földről hozott illatszer, egy különös, utánozhatatlan, magával ragadó illat. Karjaim között tartalak, magamhoz szorítalak...
A halottak illata
Csendben lapulok a fák között. Kezemben számszeríj, lélegzetem visszafojtva várom, hogy megérkezzen a közeledő karaván. Hogy befejezze útját, itt e vadregényes erdő kellős közepének közelében. Persze a kereskedők és a velük tartó csatlósok folytatnák útjukat tovább, még nem tudják, hogy semmi esélyük ellenem.
Egy kétszáz éves fa törzse mögül figyelem, ahogy a lent kanyargó úton feltűnnek az első szekerek, s a mellettük poroszkáló fegyveresek. Tizenötöt számolok meg belőlük, nem lesz semmi gond. Kézmozdulatokkal jelzek a többieknek, gyors bólintásokat kapok sorra válaszul. Megvárom amíg az első szekér lent egy vonalba ér velem. A csapda bezárul.
Kiszemelek magamnak egy morcona kinézetű törpét, máris száll felé a mérgezett nyilam. A kis szakállas figura a nyakához kap, ez életének legutolsó momentuma. Mire teste földet ér, már öten halottak.
Mellettem a sötét elf szélvész gyorsan varázsolja nyilait fegyvere húrjára, ahonnan mindegyik végzetes útra indul. Soha nem tudnám megtanulni ilyen sebesen használni az íjat.
Hogy ne maradjak le a gyilkolásban, félretéve a nyílpuskát két tűzgolyót lövök egy-egy páncélos harcosra. Leszakadt és szétroncsolódott testrészeik összekeverednek az út porában, mely mohón felissza a vörös vért.
Még szinte el sem kezdődött a harc, máris vége van. No persze ez nem amolyan egy az egy ellen lovagi küzdelem. Ne nevettess, ez nem az a világ…
Sorra vesszük a szekereket, a zsákmány már első pillantásra ígéretesnek tűnik. Egy ládát hoznak elém, melynek mélye aranypénzt és drágaköveket rejt. Egy másikból pedig folyadékkal teli üvegcsék kerülnek elő. Egyet kinyitok, s beleszagolok. Emlékek törnek elő…
Meztelen testedet látom, s érzem, ahogy hozzám simul. Bőrödön messze földről hozott illatszer, egy különös, utánozhatatlan, magával ragadó illat. Karjaim között tartalak, magamhoz szorítalak.
Kis szobám elszigetelődik a kinti világtól. Ez már egy külön, saját univerzum. Kettőnké.
Csak mi létezünk. Csak egymásnak létezünk.
Ez az illat legelőször a boldogságot jelentette számomra. Az együtt töltött órákat, napokat. Amit kaptam tőled, szavakkal nem tudom visszaadni.
Később a mérhetetlen hiányérzetet, a szomorúságot, a kínt, az álnok megtagadást. A múltat, amit nem tudok visszahozni. Semmilyen varázslattal nem tudom igazán visszahozni.
A pillanatot.
Az érintésed.
Szemed tüzét.
Mosolyod.
Illatodat.
A halottakat egy körbe hordatom, középre lépek, s a kezemben tartott üveg tartalmát széthintem a földön fekvő emberekre, törpékre, elfekre, orkokra. A parfüm elkeveredik a szennyel, a vérrel…
Most itt állok a hullák között, és beszívom illatukat.
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. TMT (#4085) | 2008. szeptember 25. 09:52 |
Eva!Ez egy mestermu...nagyon tetszik! Maria | |
| |
2. Sonkoly Éva (#1896) | 2008. július 16. 09:19 |
Nagyon tetszett! Megnyitott egy világot,elhozott illatot,undort,vágyat,álmot. Gratulálok! | |
| |
