A hit
Dátum: 2008. március 25. 18:44Műfaj: NovellaCimkék: novella, élet, kitartás, segítség |  |
Pár hónappal ezelőtt megismertem egy reményekkel teli fiatalembert. Óriási változásoknak nézett elébe, a számára igen nagy lehetőség pottyant az ölébe. Segítséget kapott több ember összefogásával, kitaposták neki az utat, amelyen végighaladhatott volna.
Az úton kiálló gyökerek, és homokbuckák akadályozták a haladását, az ösvény mentén fák hajladoztak, amiknek ágai minduntalan belekaptak a hajába. A segítő kezek eleinte megmutatták, hogyan tudja kikerülni az akadályokat, és félretolni a szúrós ágakat. Megvédték őt, hagyva, hogy az ágak a saját hátukat karcolják, az övé helyett. Bíztak benne, hogy ő majd ellesi a mozdulatokat, és képes lesz megkönnyíteni önmaga haladását. Bukdácsolt, többször is elesett, de a kezek minduntalan kinyúltak, és talpra állították. Ezért köszönetet nem vártak, ám nem is kaptak. A Fiatal nem tanulta meg, hogy hogyan segíthetne magán.
A lépteit féltőn óvok az idő és az út előrehaladtával egyre lassabban nyújtották támogató karjukat, s egy idő után magárahagyták, még mindig bízva abban, hogy képes a saját erejéből talpon maradni.
Ám ő újra a földrebukott. Koszosan, porosan feküdt, haja összegubancolódva lógott a szemébe. A többiek a háttérből figyelték, hogy vajon most mihez kezd. Lassan talpra állt, leporolta magát, kisimította a haját a szeméből, majd körbenézett. Ekkor vette észre, hogy nincs mellette senki. Nem értette, hogy ez hogy történhetett. Állt némán, egyetlen szót sem szólt. Ekkor, az őt csendesen figyelők közül az egyik megmozdult, és újra felajánlotta a segítő jobbját. Kinyújtotta azt, várva, hogy vajon fogadtatásra talál-e az üres tenyér. De csak a levegő simogatását érezte. A fiatal, akiben olyan nagyon bíztak, meghozta a döntését.
Elindult, az útján visszafelé.
A kéz visszahúzódott, majd a többiek felé fordult csodálkozó tekintettel, hogy vajon ők is ugyanazt látják-e. Némán bólintottak felé, hogy igen, valóban az történik, amit maga előtt lát. A fiatal komótosan ballagott az ösvényen, csak a hátát látták, és a léptei lassan elhalványuló nyomát.
Aki az imént visszahúzta a segítő kezét, most a fiatal után indult. Megfogta a vállát még egyszer utoljára, és a tekintetét kereste. Ám a szemében csak az értetlen közönyt találta. Ekkor levette kezét a fiatal válláról, és lassan elsétált mellőle, vissza a saját útjára. Mindeközben egyetlen gondolat fogalmazódott meg benne: „Minek szárny annak, aki a szél simogatását sem érzi?”
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
