A közösség lelki erőforrásai
Dátum: 2009. február 04. 18:30Műfaj: SzakirodalomCimkék: gerevich, mentalhigine, pszichológia |  |
Gerevich egy tanmesével szemlélteti a közösségi életproblémák individuális megközelítését: „ A folyóparton egy vidám társaság mulat önfeledten; esznek, isznak,beszélgetnek. Egyszer csak segélykiáltást hallanak a folyó felől. A folyóban valaki fuldoklik
. A társaság egyetlen úszni tudó tagja beugrik a vízbe, és kimenti a fuldoklót. Ezután folytatják a pikniket. De újra hangokat hallanak a folyóból. Az újabb fuldoklót is kimenti az úszni tudó férfi. Aztán egyre több kiáltás hallatszik a folyóból. A társaság egyetlen úszni tudó tagja szinte állandóan a vízben van, sorra menti ki a fuldoklókat. Amikor éppen megpihen egy pillanatra a folyóparton, odalép hozzá az egyik barátja és a következőket mondja neki: fantasztikus dolgokat művelsz itt a folyóban. De nem lenne hatékonyabb azon gondolkoznunk, hogy miért estek bele ezek az emberek a vízbe?”
- Rappaport –
Az individuális megközelítés korlátai
Jó ideig problémát okoztak a segítő intézmények azon hiányosságai, mint a helytelen szinten és formában történő problémamegoldás, és a szakemberhiány. Mind a klasszikus orvostudomány, pszichopatológia és a freudi pszichoanalízis, az ember személyiségében keresték azokat az egyént és környezetüket egyaránt kínzó zavarokat, amelyek felelősségre vonhatóak a rendellenességekért. A szenvedést legerősebben átélő páciens megváltoztatásának a módjai jelentették tehát a megoldáshoz vezető utat. A gyógyszeres kezeléstől a pszichoterápiáig minden módszer ezt a gondolatmenetet követve építette fel segítségnyújtó programjait. Az intézmények tehát erre a logikára alapulva működtek. Később azonban bebizonyosodott, hogy a közvetlen emberi segítségnyújtás nem minden esetben előnyös. Szembesülniük kellett tehát a tünetek meghatározását illető szubjektív megítéléseknek a hátrányaival.
A segítségért folyamodó hozzátartozó elmondásai sokszor teljesen ellentétesek voltak a beteg által közöltekkel, és általában nem támasztották alá a kapott információkat a klinikai megfigyelések sem. A beavatkozások minőségbeli különbségei a társadalmi rétegződések szerint oszlottak meg. Az idő és költségigényesebb egyéni beavatkozások jórészt csak a társadalom igen szűk csoportját érintették. A lakosság joggal érezte magát hátrányos helyzetben, és ennek megfelelően veszített is a humán segítő intézményekkel szembeni bizalmából, sőt ezen intézményekkel szembeni ellenállásuk egyre nőtt. Sok esetben a hosszan tartó klinikai kezeléseket követően olyan rendellenességek ütötték fel a fejüket, amelyek nem a páciens betegségéből fakadóan, hanem az intézménytől való függőségi állapot kialakulása végett jelentkeztek. ( Hoszpitalizáció) A problémák tehát a társadalmi rétegződések által megosztott kezelési formákban nőtték ki magukat, így az alsóbb rétegek, a szegényebbek, ha egyáltalán eljutottak a kezelésig, a lehető legrosszabb kezelési formákban részesültek, mint például elektrosokk.
Az individuumon túlmutató tapasztalatok
Amerikában a század- eleji mentálhigiénés mozgalom elindítása Clifford Beers nevéhez fűződik, aki könyvet írt betegségéről és gyógyulásáról, ezáltal példát statuálva mások számára is. Mozgalmát, példáját sokan követték.
1935-ben három alapító tagnak köszönhetően megalakult a Névtelen Alkoholisták önsegítő csoportja, akik szintén abból a célból jöttek létre, hogy saját, személyes élettapasztalataikat kicserélve más alkoholbetegeken is segíteni képes programokat dolgozzanak ki. Elveiket és tradícióikat következesen képviselő, összetartó csapatuk a világ minden táján megtalálható.
Másik bevált módszer az Istenhiten, a munkán és a közösségi élet elvein alapuló gyógymód, amely egyike lett a leghatékonyabb kezelési módszereknek. Ez utóbbi kezdeményezés Erik Edin és Lévy Petrus neveihez fűződik.
Ezek az esetek is jól szemléltetik azt, hogy a mentálhigiénés problémákból felgyógyult személyek hatékony segítőkké válhatnak a hasonló problémákkal küszködők számára. Később ez a felismerés az empátia fogalmában, valamint a pszichoterápia bizonyos elméleteiben is elfoglalja helyét.
A szemléletváltást előkészítő kutatások eredményeiA humán életprobléma nincs az individuum börtönébe zárva. Ezt a tényt igazolta Buchmuellerék csoportpszichoterápiás kutatása is, amely módszer viselkedészavaros tanulók anyáival került levezetésre. A kezelés az anyák felelősségérzetére és önbizalmára fókuszálódott. Minél inkább megszerezték bizonyosságukat nevelési módszereik hatékonyságában, annál inkább csökkent a gyermekek szorongása és azoknak viselkedési megnyilvánulásai. Ez is azt bizonyítja, hogy a viselkedési zavaroknak nagyon sokszor nem csak részese, de okozója is a közvetlen környezet. Indirekt kezelési módszernek nevezik tehát azt a fajta gyógymódot, amely anélkül jár sikerrel, hogy érintkezett volna a pedagógusoknak gondot okozó diákokkal, mert helyettük inkább közvetlen környezetükbe (ez-esetben az édesanyák) avatkoztak bele a terapeuták. Ezt a módszert szülőcsoport terápiának hívják, és sikeresen alkalmazzák például a kezelésre nem motivált narkománok esetében.
A kríziskoncepció teoretikusai, Lindemann és Caplan a tünetek helyett azoknak a lelki okozóira fordították a figyelmüket. Caplan szerint a krízis helyzetbe jutott ember hozzáférhetővé válik a humán segítés számára. Krízishelyzetnek nevezzük azt az időszakot, amikor az elsődleges megelőzés elérheti az egyént, és ez-által lehetségessé válik a későbbi, betegségbe torkolló kimenetelek elkerülése.
A Pygmalion jelenség: Önmagát beteljesítő jóslat. ( Merton) Ezt figyelték meg abban az esetben, amikor a pedagógusokat egy nem valós ténnyel szembesítették, miszerint egyik- másik tanuló kimagasló intelligencia tesztet írt. Ezek a tanulók jobban fejlődtek, annak ellenére, hogy az állítás nem is volt valós velük kapcsolatban, de a tanárok rájuk irányuló figyelme ezt a téves információt önmagát beteljesítő jóslattá realizálta. Az önmagát beteljesítő jóslat tehát a helyzet téves értelmezéséből fakad. Ez a tévedés egy új viselkedés elvetett magja, és ez az új viselkedés igazzá teszi az eredetileg téves elképzelést. Ennek az elgondolásnak a jelentőségét családterápiás tapasztalatok erősítették. Stierlin szerint ugyanis a gyermek, akiből később alkoholista vagy narkomán lesz, „ titkos küldetést” kap a szüleitől, amelyek ritkán fogalmazódnak meg verbálisan, mégis rányomják bélyegüket a gyermek mentális fejlődésére. Például az a gyermek, akit az anyja nagyon meg akar védelmezni valamitől, ( például az apja alkoholizmusának folytatásától) előbb- utóbb beleesik abba a kelepcébe, amelytől védelmezni akarták, mert az intő, figyelmeztető, sokszor durván szigorú viselkedésben, amelyet az anya gyakorol irányába, egyfajta elkerülhetetlenség ágyazza be magát a gyermek tudatában, akiből ez a hatás pontosan az anya törekvéseinek ellenkezőjét fogja kiváltani.
A csoportszintű megközelítés
A csoportszemlélet azt vallja, hogy a csoport egyik tagjánál fellépő rendellenesség az egész csoport működési zavarának az egyik megnyilvánulása. A zavar leggyakrabban a csoport és a külvilág viszonyában, a tagok egymáshoz fűződő kapcsolatában keresendő, és nem az egyénben egyedül. Ez a szemlélet tehát megköveteli, hogy a beavatkozás ne csupán az egyénre, hanem az egész csoportra kiterjeszkedjen. Az elsőszámú mentálhigiénés csoport a család. A családon belüli szerepstruktúrákba való bevonódás a családból való kirekesztettséget vagy annak az ellenkezőjét tükrözi. Álkölcsönösségnek nevezik azt a szindrómát, amikor a családtagok görcsösen ragaszkodnak ahhoz az illúzióhoz, hogy jó kapcsolatban vannak egymással, miközben belülről feszíti őket az egymás iránti visszafojtott indulatok és a sérelmek túlsúlya. Ezeket a megfigyeléseket Wynne és munkatársai jegyezték le skizofrének családjaiban. A család szupportív hálóként borítja be tagjait, megszűri a világból beáramló stresszhatásokat, betegségek kialakításában, betegségektől való megóvásban egyaránt részt vesz. Bion szerint kétféle csoport létezik. Egyik a mítoszokon alapuló csoport, másik pedig a munkacsoport. A londoni Tavistock- modell is erre az elméletre épít. A mítoszokon alapuló csoport tetteit, szándékait kimondatlan mítoszok határozzák meg. A munkacsoport ennek ellentéte, amely konkrét feladat köré szerveződött, és tudatosan törekszik ennek a feladatnak a megoldására. A jó csoport az, amelyik képes a tudattalan folyamatait a feladat érdekében ösztönösen, vagy tudatosan kezelni.
A probléma szempontjából homogén csoportok kialakulása volt jellemző Buchmuellerék kísérletére is. Ezt követte a caplani konzultációs csoport modell. Az eddigi csoport intervenciós modellektől teljesen eltérő azonban az encounter csoport, ahol is a találkozások élményében felszabaduló erőkön van a hangsúly. A Bion-féle tanulmányi csoport a csoportintervenciók egyik legfejlettebb formája. Természetes környezet helyett egy többhetes bentlakásos konferencia keretei közt zajlik. Ezzel már át is hajlik a téma a szervezeti intervenciók területére.
Szervezeti intervenciókA Watzlavick- féle csoportváltozási modellelmélet a szervezeti intervenciók legjelentősebb elméleti előfutára volt, amely egyben a Palo Alto-i kommunikációelméleti iskola csoportelméletének felfogása is. Watzlavickék szerint a csoport megváltoztatását nem belülről kell kezdeményezni, hanem a csoportnak a többi csoporttal való viszonyát kell megváltoztatni. Erre a megállapításra már Sherif is eljutott a fölérendelt cél fogalmának bevezetésével. Két olyan csoport viszonyát, amelyek versengtek egymással, úgy sikerült rendezni, hogy olyan célt tűztek ki mindkét csoport számára, aminek eléréséhez egyiknek szüksége volt a másik segítségére, és fordítva, tehát egymásra lettek utalva a cél elérésének érdekében. Ennek fényében vezették be az elsőfokú és másodfokú változás fogalmát is. Az első fokú változás eredményeképpen az egyén csoporthoz való viszonya változik meg, a másodfokú változás pedig a csoportok közötti viszony, azaz a csoportok kapcsolatát szabályzó normák változnak meg. A Tavistock- féle „élő módszertan” a másodfokú változásra fekteti a hangsúlyt. Leképezi, modellálja átmeneti, időlegesen felépített majd lerombolt interperszonális erőtereiben a szervezeti egységeket, amelyek a hétköznapi élet szervezeteinek felelnek meg ezekben a modellálásokban.
A szervezeti intervenciók másik fajtája a Caplan- féle konzultációs modell szervezeti szintű változata. A szervezeti változásoknak két fő algoritmusa a következő: Az egyik esetben a szervezet egyik alrendszerében indul meg a változás, a másik esetben pedig a szervezet egészében.
A közösségi mentálhigiéné szemléleteA közösségfelfogásnak az a fajtája amellyel a mentálhigiéné operál, egy ökológiai rendszer lakosságát, csoportjait, szervezeteit és intézményeit foglalja magában. A közösséget szupportív segítő hálók ölelik körbe. Ez gátolja meg a közösségben résztvevő egyéneket abban, hogy alkoholistává, narkománná, neurotikussá vagy öngyilkossá váljanak. A természetes szociális hálókat a család, a barátok, a szomszédok alkotják, akikkel szinte napi érintkezésben élünk. A terv szerint működő, meghatározott feladatokat végző támogató hálóknak is két fajtája van. Az egyik a laikusok által képviselt háló, mint például az önsegítő csoportok, a másik pedig a szakemberek irányítása alatt álló mentálhigiénés szervezetek hálója. A közösségi mentálhigiéné fejlődésében egyre inkább előtérbe kerülő laikus, természetes támogató hálók és a szakmai csoportok közötti összhangban nagyon fontos szerepet tölt be az egyenrangúság, az eltérő megközelítések kölcsönös elfogadása, és az együttműködés céljának pontos meghatározása. Az interdiszciplináris csoportmunka résztvevői lehetnek jogászok, orvosok, pszichológusok, szociális gondozók és pedagógusok.
Az általuk nyújtott szolgáltatások többnyire „terepen” , iskolákban, kocsmákban, közösségi házakban, utcákon zajlanak. A lakossági kezdeményezések segítése nagy hangsúlyt kap a feladatok között. A beavatkozásokhoz szükséges anyagi feltételek jórészét a helyi kormányzati szervek biztosítják. A nyugati kultúra tapasztalatai nélkül nem tudtuk volna még csak csökkenteni sem a problémák szaporodásának tempóját, a kérdés az maradt csupán annyi maradt ezt illetőleg, hogy mennyire érvényesíthetőek a nyugati tapasztalatok Magyarországra.
Elméletben és gyakorlatban egyaránt sok az átgondolandó, megvizsgálandó kérdés. Bizonyos fogalmak tisztázására van szükség, amely történeti régiónként mást –mást fedhet. A totális szervezet goffmani fogalmánk használata is megkérdőjelezhető.
Molnár Zsolt
2009-01-19
Budapest
Forrás:
Közösségi mentálhigiéné második kiadás:Animula Kiadó (1997)
szereksztő: Dr Gerevich József: vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Molnár Zsolt (#7627) | 2009. február 05. 20:31 |
Ennek igazán örülök! | |
| |
