A különös eset
Dátum: 2009. december 29. 16:45Műfaj: NovellaCimkék: érzelem, érzés, utca, asszony, lány, fiatalember, humor, barátság |  |
Mindenki szeret csinos kislányokról, magas, jóképű fiatalemberekről írni...Cak egy novella, hogyan hozhat össze a sors különböző embereket újra és újra,.....
Egy csinos, hat év körüli kislány ballagott át a zebrán, szépen fésült szőke hajában rózsaszín masni, apró kezében nyalóka. A járókelők nem vettek róla tudomást, ha valaki mégis észreveszi, nem hitte volna, hogy egyedül járkál a városban. Nem is volt egyedül. Édesanyja mögötte jött, de még a járdán lépkedett, egyik kezében hatalmas táska, másik keze kisfiának kezét fogta, vigyázva nehogy az a rohanó autók közé szaladjon. A kislány valószínűleg nem vette észre a veszélyt, amely egy hatalmas teherautó formájában tűnt fel a kanyarban, édesanyja pedig épp egy parkoló piros autót próbált megkerülni, hogy figyelmeztetni tudja heves lányát a váratlanul felbukkanó autókra.
Egy magas, fiatal, barna kalapú férfi észrevette a kislány figyelmetlenségét, s még mielőtt bármi baja eshetett volna, hirtelen felkapta, és kiszaladt vele a túlsó járdára. A csínytalan lány megijedt ugyan a hirtelenkedéstől, azonban nem izgatta fel nagyon a dolog. Édesanyja észrevette, s mikor biztonságosnak látta az utat, sietős léptekkel áthaladt a zebrán, s lehordta lányát, amiért előre szaladt és nem maradt vele. A férfi még mindig ott állt, várva a nő reakciójára.
-Igazán nagyon köszönöm magának, kedves fiatalember. Remélem, megjutalmazza ezért az Isten. - mondta az asszony és nem gondolva arra, siet-e a kedves fiatalember: elkezdte mesélni, milyen nehéz is két rakoncátlan gyermeket szemmel tartani, főleg ha a nehéz táska miatt nem is tud utánuk futni, mikor épp baj van. A férfi csak állt, hallgatta s tetszett neki az asszony hajlékonysága, nyitottsága és őszinte arckifejezése.
-Igazán nagyon szívesen,hölgyem,boldog vagyok,hogy segíthettem.Máskor azért vigyázzon jobban a két kicsire.- válaszolta a fiatalember próbálva együttérző pillantással nézni a meghökkent asszonyra, de az megzavarodott, észrevette, hogy kellemetlenkedett, majd még egyszer megköszönve a segítséget gyorsan elköszönt.
Semelyik szereplőben nem hagyott nyomot ez a különös élmény, talán nap, mint nap előfordul, hogy egy fiatalember és egy gondokkal küszködő fiatalasszony találkozik, méghozzá az utcán…
A kalapos férfi egyedül élt, magányosan, nem gondolva már a korai fiatalság szépségeire, s arra milyen is egy szerető lány ölelése. Élete évek óta sivár volt, pedig bajusza épphogy pöndörödött, a 25. évét töltötte be. Egyetemet végzett, egyedül ebben lelte meg örömét: néhány barát, akikre különösképpen sose számíthatott, de örült, ha találkozott velük a sarki kocsmában, és egy tanár, akivel egészen jól megbarátkozott, maga sem értvén hogyan.
A fiatalasszony, aki immár betöltötte 30. életévét, élete értelmét két csöppségében lelte meg, mikor férje végleg elhagyta őt 6 év házasság után. Sose gondolt arra, mi lett volna, ha vár még a férjkereséssel; hamar szerelembe esett. Volt férjéről hamar kiderült, hogy szeret inni, ami még önmagában nem lenne baj, ha mellette a dolgos munkát is szerette volna. A rózsaszín köd 2 év alatt elszállt az életükből, az utána következő évek pedig rosszabbak voltak, mint amit bárki el tudott volna képzelni valaha is. Csinos lánya betöltötte már a 6-ot, kisfia még épphogy járni tanult.
Mikor két magányos ember találkozik egy történetben, mindig kell lennie valamiféle következménynek. Azonban a két lélek nem látta egymást több évig. A férfi zárkózott lett, a nőt elöntötték a problémák a ház és gyermekei körül. Az életük csak röpült a fejük felett valahova messze, arra meg már egyikük sem vetemedett, hogy elinduljon saját boldogságát végre megkeresni.
Egy verőfényes nyári délutánon –ahogy ez lenni szokott-a fiatalember az utca legpompásabb kávézójában üldögélt újságát olvasva; maga előtt az asztalon saját notesze és egy bögre hideg kávé. Noteszét mindenhova magával vitte, ezt a szokást jól betartotta már több éve: így az mindig kéznél volt, ha megszállta az ihlet. Verseket írt, és néha regényeket. Leginkább ebből élt, meg abból, hogy alkalmi munkákat keresett, pedig már többször elhatározta magában, hogy igenis dolgozni fog rendszeresen. De hát: művészlélek, ki várna ilyentől többet.
Épp mikor belemélyedt az aznapi legfrissebb hírek olvasásába, hirtelen felpillantott,- mert zajt hallott az utcáról-, kitekintett és meglátott egy idős asszonyt, aki elég hangosan veszekedett egy ottani járókelővel, egy kamasszal, amiért az véletlenül fellökte. A 12 év körüli fiú mellett ott állt édesanyja is, aki szintén állást foglalt az idegen mellett és bekapcsolódva a felfordulásba, maga is leszidta fiát figyelmetlensége miatt, hiszen az út még csak nem is kanyarog, igazán figyelmesebb lehetett volna. A békésen kávézó férfi rögtön felismerte az asszonyt, hogyne ismerte volna fel még mindig őszintén csillogó szeméről és hajlékony alakjáról. Gondolta miért ne köszönne az örökkön bajba keveredő családnak, így hát felállt jól megszokott helyéről és kiballagott az utcára.
A nő nem ismerte fel rögtön az urat, ezért nem értette a köszönést és a neki célzott „Mi történt” kérdést. Az idős asszony pedig mérhetetlenül meg volt sértődve, mégis mit képzel ez legény-már biztosan a látása se volt a tökéletes-, hogy beleártja magát más dolgába.
Ekkor egy csinos, fiatal leány csatlakozott a körhöz, aki- gondolta a fiatalember- biztosan az asszony másik gyermeke, és aki biztosan lemaradt tőlük. Szép volt a lány, bár azért a napba lehetett nézni, ugyanúgy, mint őrá. De az ember-, minthogy nem szeret a napba pillantani- inkább őt nézte.
Olyan lány volt, aki után rohanvást visszapillantanak a férfiak, még ha sietős dolguk akadt is. Neki azonban, férfi létére nem kellett visszapillantania, mert előtte állt a lány, ami ugyanakkor megnehezítette azt, hogy szégyenkezve máshova nézzen.
A lány észre sem véve a férfit, vidáman köszönt az idős asszonynak:
-Jó napot kívánok ezen a csodálatos szélfútta délutánon! –mondta az öreg felé fordulva, remélve, hogy édesanyja egy kedves ismerősével találkozván beszélget ezzel a számára ismeretlen alakkal. A fiatalember elgondolkodott, vajon neki miért szűkölködnek a köszönéssel, ám nem szólt a dolog miatt. A lány az édesanyjához fordult:
-Anyu, mégis, mi történt?- látva, hogy valamit félbeszakított. Édesanyja elmondta neki a kisebb balesetet, amiből más nem csinált volna nagy perpatvart, de hát nem ő lett volna, ha ez nem így alakul. A lány megértette a jelenetet, s hirtelen észre is vette a fiatalembert, aki még mindig ott állt közöttük. Neki is köszönt, ahogy illik, és megkérdezte tőle, hogyan sikerült neki is belekapcsolódnia családjának egy kínos élet-jelenetébe.
-Óh, én csak köszönni jöttem ki ebből a csinos kávéházból. Édesanyja bizonyára felismer- fordult az asszonyhoz reménykedve, hogy az meg tudja menteni kellemetlen helyzetéből.
-Hát persze….persze. Kérem, felidézné pontosan, hol is találkoztunk? Hadd tudják meg a többiek is.- A férfi, nem érezvén nyugodtabban magát ettől a választól, elkezdett emlékében keresgélni valamit….valamit ami pont ide illene. Hiszen maga sem igazán emlékezett, hol látta az asszonyt, csak azt tudta, hogy már biztosan találkozott vele valahol….valahol…
Emlékezett, az asszony mennyire nyitott és ugyanakkor feszéjezett volt vele szemben. Összetette fejében az emléket a valósággal és örömmel megszólalt:
-Én emlékszem, hát maga nem? Még évekkel ezelőtt találkoztunk az utcán, mikor ezt a gyönyörű leány akkori hirtelenkedése folytán majdnem elütötte egy teherautó. Én voltam az, aki megmentettem őt egy igen súlyos balesettől. Most már emlékszem mindenre…ó igen. Tudtam én, hogy ön valahonnan ismerős nekem…asszonyom-s felemelvén annak kezét, lovagiasan megcsókolta.
Az asszony hüledezve nézett a magas úrra, és biz’Isten, igazán nem emlékezvén a történtekre, megpróbált értelmes arcot vágni, nehogy a kedves úr észrevegye, mennyire nem tudja, hogy az miről beszélt az elmúlt 1 percben. Mindennek ellenére azonban jóképűnek és intelligensnek találta a fiatal járókelőt, ezért hát leszögezte:
-Igen, már minden világos számomra is. Örvendek még egyszer, hogy újra összefuttatott minket a sors keze. Mondja csak, maga mindig ott van, ahol a baj?- ezt a kérdést a nő nem szánta sértőnek, azonban annak, akinek a kérdést intézte igenis gorombának tűnt.
-Ha ön így kívánja, igyekszem máskor elkerülni a problémás eseteket, magát pedig még csak véletlenül se fogom megbántani segítségemmel- válaszolta a fiatalúr, s a kellő pillanatot megragadva megfordult és visszaballagott a kávézójába. Nem bántódott meg, azt viszont nem szerette, ha lovagiassága miatt megszólták. Féltette a férfias büszkeségét. Visszaérvén a kávézóba pedig arra gondolt, mégiscsak rendbe kéne tennie az életét, végre valami megbízható munkát kéne keresnie...
A lány, testvére és édesanyjuk, meg persze nem megfeledkezve az öregasszonyról, aki szintén tanúja volt az elmúlt bárbeszédnek, mind megilletődve néztek a távolodó fiatalember után. Igazán nem akartak senkit megbántani. A nő azonban már megszokta önmagától, hogy mindig rossz helyen, rosszkor, rosszat mond. Úgy látszik, ez a sorsa. Senkivel nem tud komolyabb ismeretséget kötni. A lány azonban nem hagyta annyiban a dolgot, most az egyszer érezte, lenne értelme visszahívni a kedves fiatalembert, és megmagyarázva a dolgot bocsánatot kérni tőle.
Anyja azonban, tanulván saját hibájából lehordta, amiért az ilyen hamar, ilyen korán akar férjet keríteni magának...
A nap továbbra is gyönyörűen sütött perzselve a földet. A lány vágyakozva nézett a kávézó felé, elmerengve azon, milyen jó lenne, ha ezzel a fiatalemberrel mégis találkozna még valamikor az életben.
Az idős asszony pedig elgondolkodott,milyen kedvesen végződött ez a kisebb csetepaté, annak ellenére, hogy őneki igazán semmi köze nem volt a két fiatal kapcsolatához, biztosan még összehozza őket a sors valamikor máskor...,később...hogy együtt nevelhesség azt a két szép gyermeket.
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Pyrrhusz (#16685) | 2010. január 03. 17:29 |
egyszer én is találkoztam önmagammal, de nem ismertem fel magamat. Lehet, hogy csak dejavu volt, lehet hogy csak álmodtam.. | |
| |
