ALADÁR BUKÁSA
Dátum: 2009. november 15. 12:32Műfaj: NovellaCimkék: vicc, mese, nevetés |  |
Egyszer az árnyékvilágban nem is olyan nagyon rég, úgy tán hatezer éve lehetett, hogy volt egy igen csintalan siheder legény, akit Aladárnak hívtak. Egyszer Aladár elment, mert azt gondolta, hogy itt az ideje szórakozni, így fogta magát
Egyszer az árnyékvilágban nem is olyan nagyon rég, úgy tán hatezer éve lehetett, hogy volt egy igen csintalan siheder legény, akit Aladárnak hívtak.
Egyszer Aladár elment, mert azt gondolta, hogy itt az ideje szórakozni, így fogta magát és nekiindult. Ment felfelé a lejtőn, aztán a másik felén meg lefelé, végig a dűlőn. Ahogy ott ment, araszolgatott, elkezdett énekelni.
- hejnye, hajnya, szalma boglya, aki nem akarja az csavarja.
Amint énekelgetett, hát egyszer megszólalt a fűben egy picinyke zöld béka.
- Hallja kend, legény úrfi, könnyű magának, mert nem kell állandóan ugra-bugrálni, jaj, de nézzen csak rám, láthatja, hogy nekem egy életen át ugrálnom kell, az ám!"
Ekkor a hang irányába lenéz Aladár és látja, hogy a béka tényleg egyfolytában csak ugrál. Megtetszett neki ez a kis pattogós jószág mindjárt fel is kapja és a kebelébe rejtette.
.- Ó, hát az Isten is azt akarta, te kedves jószág, hogy elémbe állj, mert így most már nem kell többet törnöm a fejemet. Én bizony beállok cirkuszistának. Eltanulom tőled ezt az ugra-bugra életet és amíg élek mindenkit megnevettetek vele.
- Jól van - mondta a béka - én nem bánom, csak nehogy te bánd meg".
Azzal mentek is tovább. Egyszer csak beesteledett és annak rendje és módja szerint elmentek egy csárdába, hogy lepihenjenek. Amikor belépett a legény, annyi vendég volt benn, hogy állni nem lehetett abban, nem hogy ülni.
Jól van! - gondolta a legény azzal elővette a békát és megkérdezte tőle, milyen mókával lehetne itt feltűnést kelteni.
- Ej te! - mondta a béka, - hát az a legkönnyebb. Vedd csak ki a tarisznyádból a szőrlabdádat, aztán csinálj abba egy lukat, ültess belé engem, majd tegyed vissza, úgy ahogy volt. Én pedig belül azt csinálom, ami nem jó az uraknak. Pukizok egyet oszt lesz nevetés, ne félj!"
Hát úgyis lett. A legény felmutatta a labdát és azt mondta:
- Na lássuk csak mit tud az én labdám. - azzal elgurítja éppen egy német dáma elé. Amikor odagurult a szoknyája mellé, nagyot durrant. Erre a nép akkorát nevetett, hogy a dáma elpirult. Azon nyomban felugrott onnan, elszégyellte magát és kirohant.
Nézi a nép, hogy most mi lesz?
Aladár megfogta a labdát és ismét elhajította. Ekkor egy kövér pap mellé esett le és talán még az előbbinél is nagyobbat pukkant.
A pap is elvörösödött, aztán feltűnés nélkül kisomfordált.
Persze a nép nem mert röhögni amíg bent volt a pap, de ahogy kitette a lábát, rájött egy nagy röhögés a népre. Akkor jött be a kocsmáros. Mindjárt meg is kérdezte:
- Kié ez a labda?
Azt mondja Aladár:
- Az enyém, kocsmáros uram.
- Na, ez jó, mert látom tudsz mókázni, gyere mókázzál ezeknek az embereknek, mert itt a nagy unalomtól mindjárt elalszanak.
Több sem kellett Aladárnak, mindjárt kitalált mindenféle huncutságot, mókázott olyanokat, hogy a nép dőlt el a nevetéstől.
Eltelt egy nap, Aladár lefeküdt és azon törte a fejét, hogy mi legyen holnap, mert ma minden jó volt, röhögött mindenki, de holnap hogyan tudja mindezt tovább fokozni.
Azt mondta éjjel a békának:
- Jaj, úgy be vagyok gyulladva, mert már kezdek kifogyni a mókából, mit lehetne holnap csinálni, hogy ne maradjak szégyenbe?
- Ó hát, ne félj semmit, - mondja a béka, holnap is lesz újabb ötletem, aludjál csak nyugodtan!"
- Jól van, -mondja Aladár, te mondtad, azzal aludt is nagy ráérősen, de hamarosan kezdett is a nap a hasára sütni, mikor megjelent a kocsmáros:
- Na, Aladár, kelj fel, gyere mulattasd a népet, ne unatkozzanak.
Felöltözött Aladár, de annyira el volt gondolkodva, hogy minden ruhát fordítva vett magára. Ment be nagy toprongyosan. Ahogy meglátták az öltözetét, máris röhögtek rajta. Amint meg akart szólalni, a béka elkezd brekegni. Mindenki azt hitte, hogy Aladár brekeg, így lett ám nagy nevetés.
Mikor látta Aladár, hogy ilyen könnyen megy a dolog, a sikeren felbuzdulva eszébe jutottak a viccek, amit ismét nagy nevetve fogadtak.
Akkor -gondolta- a pukizó labdának megint lesz sikere. Ejha, - mondta magában, itt aztán megfogtam a szerencse bal lábát, amíg élek lesz mit aprítani a tejbe, s bolondozik, figurázik, mindenki dűlöngél a nevetéstől. Az egyik vendég meg is mondta is a kocsmárosnak
- Tudja meg, nem a maga borától, hanem ettől a pukizó labdás Aladár féle hülyeségtől rúgtam be!
- Az jó, - mondta a kocsmáros. - Legalább fogy a borom, pedig nem valami jó bor, inkább lőrének mondanám. Na, persze ezt csak magába mondta és jót nagyot kacagott.
Történt egyszer, hogy bement a csárdába egy átutazóban lévő idegen úr és annak a leánya. Éppen mikor le akart ülni, szépen odagurult a labda, és pukk! Akkorát pukkant, hogy mindenki odakapta a fejét.
Röhögtek kegyetlenül és lesték, hogy mindjárt kivonul ám a kis bögyöske és a poénkodás folytatódik tovább. Ám emberére akadt Aladár, mert nem ijedt ám meg a leány, hanem csak lehajolt és felkapta a labdát. Rögtön megérezte, hogy van benne valami. Mindjárt kicsomagolta és elővette abból a zöld békát és azt mondta:
- Aj te, te, te, szép kis zöldike, hát téged ide zárt be, ebbe a szőrgombócba az a kegyetlen pernahajder?
Néznek az emberek:
- Na! Mi lesz Aladár? Nincs semmi mondanivalód? Mi?
- Jaj! - kiáltja Aladár, -lebuktam, végem van, na jó nem hangosan, csak úgy dünnyögte és kegyetlenül izzadni kezdett. Úgy kiveresedett, hogy a két pap se különben.
Erre lett ám akkora hahota, hogy még a faluvégen lévők is meghallották. Kezdtek szaladni a csárdába, hogy ők is lássák, hogy megint mi történt.
Látták ám, hogy Aladár kiveresedve áll és a nép akkorákat röhögött rajta, hogy nem tudtak megállni lábon. Mindenki örült, mert már elég sok embert szégyenbe hozott, lejáratott ez az Aladár, hát most pedig rá került ám a sor. Na de aztán Aladár megemberelte magát, oda ment a lányhoz és azt mondta neki:
- Mindenki szeme láttára kijelentem, hogy te nagyobb mókamester vagy mint én, ezennel átadom neked a helyemet, folytasd te az én szakmámat, mert te még többet tudsz, mint én!
Felállt a leány és megpördült ám a sarkán. Közben elkapta Aladárnak az orrát és ott helyben elpukizta magát. Lett erre akkora ricsaj, a pókhálók is lehulltak a mennyezetről, nemcsak a tányérok a falról.
Ekkor kiszaladt Aladár és talán még most is szalad, ha meg nem állt valahol.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. feketetulipan (#14825) | 2009. november 17. 18:52 |
Kösz Janó, mostanában nem igen volt időm, de nemsokára olvasgatni fogok én is nálad, üdv M. | |
Válasz Janó hozzászólására (#14823). |
|
