A maci
Dátum: 2008. március 27. 14:43Műfaj: NovellaCimkék: élet, érzések, tanmese |  |
Egy gyermek érzelmei, gondolatai, ragaszkodása, félelmei egy novellába gyűjtve. Vagy nézzük meg egy picit jobban! Talán nem is kell ahhoz gyermeknek lenni, hogy ezeket mind átéljük felnőttként is!!
A MACI
Borzas és társai lassan himbálóztak a szárítókötélen. Apró vízcseppek potyogtak le a fűbe, csapzott bundájukból. A nap erősen sütött, felszívva az apró cseppeket a fűszálakról. Póni a nyergénél fogva lógott le, a nagy piros csipeszről. Így csak az orra hegyéről peregtek az illatos cseppek. Bohóc most is vigyorgott, ahogy a sapkája egy sárga csipeszbe kapaszkodott. Ütemesen himbálóztak, a szél mozgására.
- Anyu! Azért megszáradnak estére, ugye? Ígérd meg! – lesett ki az ablakon a kisfiú. -
- Persze, hogy megszáradnak, nézd meg, milyen erősen süt a nap -
- Jó. Nélkülük nem alszom el, akkor inkább itt maradok a kertben. -
- Ne beszélj butaságot, kisfiam! A gyerekek az ágyban alszanak - válaszolt mosolyogva Anyu.
- Persze, de nem a barátai nélkül. Nem maradhatnak itt éjszakára! - vágott határozott arcot a kisfiú. -
- Ígérem! - mondta az édesanyja, és megpuszilta a szöszi kis haját.
A nap elbújt, a felhők mögé. Egy pillanat alatt befeketedett az ég, majd hatalmas dörrenés rázta meg a kis sétálóutcát. Anyu ösztönösen magához húzta, a kisfiút.
- Siessünk, mert nagyon meg fogunk ázni, és Borzasék még mindig kinn lógnak a kertben. –suttogta a gyerek fülébe.
- Siessünk! Siessünk! Menjünk! –kiáltotta a kisfiú. –
Mire kimondta, hatalmas buborékokban kezdett zuhogni az eső, egy pillanat alatt átáztatva a vékony nyári pólókat. Anya felkapta a kicsit, és berohant egy üzlet előtti beugróba, védelmezve a kicsi csomagot a kezében.
- Anya! Menjünk, ott vannak kinn mindannyian. Nem várhatunk itt, míg eláll az eső- kiabálta kétségbe esve.
- Csak egy kicsit maradjunk, szívem! Már megáztak, majd megszárítjuk otthon hajszárítóval őket.- nyugtatta az Anya.
- Jaj! Tudod, hogy nem szeretik. Olyan ijesztően búg. Menjünk, már! -
- Végül is. Már úgyis vizesek vagyunk, menjünk, ha ennyire aggódsz miattuk! - mosolygott.
Kiugrott a búvóhelyről és futni kezdett. Egy pillanatra megtorpant. Hátra pillantott. Érezte, hogy valaki bámul rá. Odalépett a kirakathoz, és belenézett a nagy üvegbe. Körbenézett a hatalmas játékhalmazban. Szebbnél szebb játékok sorakoztak egymás mellett. Szemével keresett valamit. Meglátta!
Ott kuporgott egy kicsi, apró szemű maci. Nem volt különösebben szép, de valami volt abban, ahogy kuporog ott a sarokban. A füle is kajla volt egy picit, de csillogott a fekete műanyag gomb az orra hegyén.
A kisfiú rámosolygott, és intett neki. A maci ült és nézett ki a kerek arcából, ki az utcára.
- Gyere már kisfiam! Most miért álltál meg ott az esőben? Akkor siessünk haza, gyorsan! - unszolta az anyja.
- Anya! Nézd azt a macit! Ott a sarokban! – mutatta a kis ujjaival.
- Látom, de menjünk már! Mi lesz Borzasékkal?– kezdte elveszteni a türelmét.
- Igen. Tudom. Menjünk! – fordult meg a kisfiú, és szedni kezdte a lábait.
A sarokról még hátrafordult, majd futni kezdett a hatalmas kertkapu felé.
Borzasék törölközőbe csavarva ültek az ágy végében. A kisfiú mosolyogva megsimogatta őket, puszit nyomott a nedves anyagpofijukra, és bebújt a puha paplan alá.
- Szép álmokat! –súgta oda, és a fejére húzta a takarót.
A szemhéja mögött kezdte látni az apró csillagokat, ahogy futnak egymás után, mint egy diafilm kockái. Pillanatra az egyik kockán, meglátott egy apró arcot.
Egy maciét. Azé a maciét! Kinyitotta a szemét, felült az ágyban. Ránézett a hatalmas törölközőbe csavart kupacokra. Mosolygott. Megsimogatta őket, és ismét lehunyta a szemét, de már el is nyomta az álom.
Anyával telepakolták a fonott kosarat gyümölccsel, és elindultak a kontyos nénihez, hogy elvigyék neki ezt a sok almát és barackot.
Tudta, hogy el fognak menni a nagy játékbolt előtt. Gondolta megnézi, ott ül –e még a maci. Kíváncsi volt, mert meg is vehette valaki az óta.
Odafutott az üveg elé, és keresni kezdte a szemével. Nem találta.
Akkor megvette valaki, gondolta. Ellépett, de visszafordult egy pillanatra. Ott ült a maci, egy harci repülő mögött, az orrától felfelé látszott ki.
A kisfiú felnevetett, intett egyet és tovább futott.
Nagyokat kacagott, hogy megviccelte őt az a kis gömbölyű rongydarab.
Visszafelé, alig várta, hogy köszönhessen a macinak. Előre futott, és megállt a bolt előtt.
- Szia! –köszöntötte
A maci mintha bólintott volna, de nem volt benne biztos.
- Hogy vagy? – kérdezte
Elmosolyodott talán.
- Holnap ismét jövök erre! –mondta neki, és tovább futott.
- Szia! Itt vagyok! Vártál már? –kérdezte vidáman a kisfiú.
A maci csendben ült. Talán mosolygott.
Egy izmos kéz tűnt fel a játék halmazban. Tapogatózva keresett valamit, de nem járt sikerrel. Újra támadásba indult!
Veszélyesen közeledett a maci felé. A kisfiú néma csöndben nézte, ahogy beleakadnak a nagy vastag ujjak a fényes gomba.
Összeszorította a fogát, nehogy elvigyék, mert kivel beszélgetne mindig, amikor Anyával erre jönnek.
A kéz megmarkolta a kerek fejet, és felemelte a levegőbe.
- Ne, sikított fel! Ne, tessék elvinni. –
A kéz megállt egy pillanatra, majd eltűnt a bolt belsejében.
Megsemmisülve állt ott, és nézte a hűlt helyét a játéknak.
A kéz ismét megjelent, és kutató körútra indult. Belekapaszkodott a
harci repülőbe, és azt is eltüntette egy pillanat alatt.
- Nem jössz, kicsim? –hallotta meg anyja hangját.
- Mindjárt! – mondta dacosan.
A kéz ismét feltűnt. Ott lógott a végén a kuszaszőrű maci, aki egyensúlyozott, hogy nehogy lezuhanjon a mélybe. Nagyot huppanva visszaesett az előző helyére. A kisfiú felnevetett, és futni kezdett az anyja felé. Persze visszaintett.
- Aludj, kisfiam! Holnap utazunk a nagyihoz, pihenned kell a nagy út előtt. -
- Mikor jövünk haza? –
- Nem tudom, talán egy hét múlva. -
- Értem. –
- Miért kérdezed? Szeretsz a nagyinál lenni, nem? -
- Persze, hogy szeretek. -
- Jól van, akkor aludj, szépen. -
- Te Anya! Vedd meg nekem azt a macit, ami ott ül a boltban. - határozta el magát a kisfiú. –
- Annyi játékod van, minek még egy ugyanolyan játék, mint ami van már? –
- Mert szeretném. –
- Miért? Nem szereted már Borzast és a többieket? –kérdezte elkomolyodva Anya.
- Dehogynem. – vágta rá azonnal a választ, és egy kicsit szégyelte magát, amikor belenézett Borzas fekete szemeibe.
- Akkor rendben van, csak ezt szerettem volna tudni. –mosolygott büszkén az Anya.
- Jó éjt! - hadarta a kisfiú és bebújt a paplan alá.
- Holnap utazunk! –súgta oda Borzasnak a takaró alatt
- Biztos tetszeni fog! – majd egy puszit nyomott az orrára.
Az autó pöfögve indult el a hegyek felé. Borzasék sorban ültek az ablakban, nekivágtak egy újabb utazásnak. A kisfiú hátranézett, és intett a kezével az utca felé.
- Majd jövök! –súgta a levegőbe, hogy Borzasék meg ne hallják.
- Gondolok rád! Remélem, nem visz el senki addig, míg visszajövök, mert akkor megmondom Anyunak, hogy hazaviszünk téged. –motyogta
Alig várta már, hogy hazaérjen.
Annyiszor gondolt arra, milyen lehet játszani a macival.
Anyu biztos megveszi, csak sokszor kell elmondani neki. Már többször mondta, de inkább megvárja, amíg az Apu nincs ott, mert ő sokkal szigorúbb és ő ezt nem értheti meg. – gondolta.
Alig tudta kivárni, hogy Anya összecsomagolja a gyümölcsöt és elinduljanak a kontyos nénihez. Ott állt a kapuban, amikor anyja még csak az ajtóban toporgott. Már kitalálta hogy fogja megmondani.
Azon gondolkodott, hogy hol lesz majd ezentúl helye, mert ugye ki kell találni, addig, míg haza nem viszi.
Futott a kirakatig. Arra gondolt végig, valaki elvitte már, és akkor hogy kapja meg. Addigra tudta, hogy ez a maci kell neki.
Egy másik fiú állt a kirakat előtt a húgával.
Megtorpant egy pillanatra, majd odalépett. Rögtön észrevette. Ott ült még mindig, egy gyönyörű hajas babával az oldalán.
A másik fiú odatette a kezét az üvegre, és vigyorgott.
- Azt a macit fogom megvenni! –
- Én meg azt a babát! –kontrázott rá kishúg.
- Azt a ronda sárgahajút? –röhögött idétlenül a testvérére.
- Szebb is, mint az a csúnya kajlafülű medve ott! –sivította sértve.
- Az legalább értelmesen néz, nem mint az az üvegszemű ronda baba. –
- Nagyiiiiiiiiii! - sírt fel a kislány.
- Megmondalak! - üvöltötte, mint egy fába szorult féreg.
Egymást kergetve nekivágtak a játszótérnek.
A kisfiú tudta, neki kell az a maci. Nem engedheti, hogy ez az idétlen maszatos gyerek kibelezze otthon.
Zaklatottan rángatta oda az anyját a kirakathoz.
- Anyu, meg kell venned! Haza kell vinnem! –
- Miről beszélsz, kicsim? -
- Róla! - Mutatott a sarokba.
- Kell nekem! –
- Mi az hogy KELL? Hol tanultad ezt? Azt hittem ezt megbeszéltük múltkor. Otthon van Borzas és a többiek. Lecserélnéd őket erre a játékra itt? –
- Nem. Nem cserélem le, csak őt is haza szeretném vinni! –
- Értem. De Te is értsd meg kisfiam, nem vehetünk meg mindent, amit csak meglátsz. Apa és én azért dolgozunk, hogy neked mindened meglegyen. Persze nem minden játékra gondoltam ezzel. –
- De Anyuuu! Ezt meg kell venned nekem! Nem megyek innen, míg meg nem veszed!!! – dühödött be a kisfiú.
- Hát ez szép! Gondolod, hogy ezzel most meggyőztél? –kérdezte mérgesen.
- KELL! Anyu! Értsd meg! –kezdett el kiabálni.
- Jó. –vesztette el a türelmét az anyja.
- Rendben. Megveszem, de akkor odaajándékozom a szegénygyerekeknek a Borzasékat, azok biztos örülnének neki. Nem válogatnak, hogy új kell nekik. Na mit szólsz hozzá? –
- Neeeeeem! Csak azt ne! Nem adhatod oda nekik, mert ők az enyémek. Nem szabad mások játékait elajándékozni! –sírta el magát kétségbeesve a kisfiú.
- Csak rajtad múlik, senki máson. –mondta komor arccal Anya.
- Ne add oda! –zokogta.
- Akkor ezt meg is beszéltük, gyere menjünk, mert apád nem tudja hol vagyunk ennyi ideig. – felkapta a zokogó gyereket és sietve indult hazafelé
Szótlanul telt az este. A mese után, szó nélkül bement a szobájába, és bebújt a paplan alá. Megsimogatta a „többieket”, de puszit nem adott nekik, mert egy picit fájt még a szíve.
Behunyta a szemét, a macira gondolt. Arra, ahogy ült ott a sarokban szótlanul. Nem tudni mire gondolt. Talán nem is akart vele jönni. De nem, biztos eljött volna. Miért ne akart volna eljönni, itt nagyon jó helye lenne.
Odanyúlt a párnához és megnyugodott, hogy megvannak még Borzasék mellette.
Egy hétig nem ment el a kirakat előtt. Nem tudta Anya, miért nem megy az aranyos kontyos nénihez vele. Sokszor gondolta, hogy el kellene mennie, de ekkor csak be kellett mennie a „többiekhez” és meggondolta magát.
Végül is, nem is olyan szép az a maci és miatta odaadná Anya a szegénygyerekeknek ŐKET. Ezt nem teheti meg velük, ők a barátai.
A macit meg talán már elvitte valaki.
Az egyik nap nem bírta tovább. Elment anyával vásárolni, de nem ment oda a hatalmas üveghez. Ott állt a múltkori testvérpár és beszélgettek a macival.
Talán mosolygott.
Felemelte a kezét, de a maci nem figyelt. Velük beszélgetett.
Morcosan belekapaszkodott anya kezébe és nem szól egész úton.
Visszafelé nem is nézett a kirakat felé, de a szeme sarkából látta, hogy ismét beszélget velük.
Talán mosolygott.
Haragudott, hogy ő kiállt mellette és a maci még rá sem figyelt.
Nem is olyan szép az a maci. – gondolta.
Boldogan rohant be a szobába és kapta fel ŐKET az ágyról. Kirohant az udvarra velük és hasra vágta magát a füvön.
Mi lenne nélkülük. És mi lenne, ha a maci itt lenne?
Behunyta a szemét, a maci rámosolygott, majd elfordult.
Felült az ágyban. Ránézett Borzasékra, akik unottan feküdtek egymás mellett.
Talán jó helyük lenne a szegénygyerekeknél. – gondolta.
Borzas apró kis nadrágjára nézett, amit anya megfoltozott.
Nem. A szegénygyerekek nem szeretnék ennyire. –elhessegette a maci kajla fülét a szeme elől, magához húzta Borzast.
Bebújt és megpróbált elaludni.
Holnap meglátogatlak-gondolta magában.
Vidáman futott, hozzá. Már messziről kiabált.
- Szia! Itt vagyok! –
A maci ült a sarokban, a szőke hajas baba épp kiemelkedett a magasba mellőle.
A maci utána nézett, nem tudta mire gondolhat.
Talán mosolygott.
A kisfiú minden nap meglátogatta és este gondolt rá, ahogy ott csücsül, és csak néz kifelé azon a hatalmas ablakon. Egy tank lett a társa, aki kicsit rátelepedett a kifelé álló lábaira. A kéz néha megindult felé, de az utolsó pillanatban megállt és irányt váltott. Ekkor mindig hatalmas kacagásba kezdett a kisfiú.
A maci csak ült és ült, talán mosolygott?
Anya alig érte utol, mert már megint a bolthoz futott. Csendben állt az üres poros kirakat előtt, és némán figyelt. A nagy kéz egy még nagyobb testben végződött. Pakolgatta a játékokat ide-oda. Egy színes tollseprűvel próbálta eltávolítani a porcicókat róluk. Hiába nyújtogatta a nyakát, a kisfiú, nem látta a rendetlen kupacban a macit. Egyszer mintha, feltűnt volna egy pillanatra, de az akár egy másik is lehetett. Anya már hatodszor szólt rá, hogy menniük kell, és ne nézegesse már azt az üres poros kirakatot. Nem szívesen, de elindult. Még integetett a levegőbe, hátha meglátja őt. Hiába forgolódott nem látott semmit a kéz gazdáján kívül, aki már eltakarta az egész felgyülemlett kupacot maga előtt.
Kétségek között feküdt az ágyban. Most ott volt a maci vagy már rég egy másik gyerek ágyában alussza az igazak álmát és már nem is gondol rá.
Nem. Nem lehet, hogy egy nap alatt elvitte valaki. Az a maci már joggal az övé, mert ő látogatja meg minden nap, és rá mosolyog mindig, talán.
Álmatlanul forgolódott, és nem mert elaludni. Tudta, hogy a másnap reggel más lesz, mint a többi. Még nem tudta miben más, csak azt, hogy holnap minden megváltozik. Nehezen de elaludt.
Eljött a nap!
Bement a szobába, betette a pici hátizsákjába Borzasékat. Megsimogatta, megpuszilta őket. Anya már lenn állt a kapuban.
Dobogó szívvel, szedte a lábait.
Anya kifejezéstelen arccal állt és megindult az utca felé. Lassan komótosan ment, mintha direkt húzni szeretné az időt. A kisfiú nem tudta megmondani, most mi fog igazából történni. Valami fontos dolog történik ma. Ezt érezte.
Minél közelebb kerültek annál ólmosabbak lettek a léptei, és annál nehezebb lett a hátán a zsák súlya. A szíve dobogott, hirtelen nem tudta, visszaforduljon-e.
Nem. Már döntött. Meg kell tennie. Az út ahelyett, hogy közelebb került volna, egyre jobban távolodott. Szinte már egyhelyben állt. Megszorította a táska pántját. Megtorpant.
- Még visszamehetünk! – hallotta anyja hangját a távolból.
- Nem. –mondta dacosan.
Tudta, hogy döntenie kell, és nem fordulhat vissza.
- Mindjárt ott vagyunk! – hallotta anyját ismét.
Egy pár méterre megállt, nem mert odalépni.
Anya kivette a zsák tartalmát, belenyomta a kis kezekbe.
- Menj! –
A kisfiú szája sírásra görbült.
Amikor odaért, már hatalmas cseppekben potyogtak a könnyei.
Szorította a kezében és odalépett a sarokhoz. Belenézett a kirakatba és megdermedt egy pillanatra. Hűlt helye volt a macinak. Egy kócos szörnyike ült a helyében a tankra téve a karját.
A zokogás úgy tört fel belőle, hogy anya odarohant hozzá, magához ölelte.
- Ne haragudj, kicsim! Csak szerettem volna, hogy tudd értékelni a dolgokat.
Ha ennyire szeretnéd, megveszem neked azt a macit. –
Az ajtón egy boldog kisgyerek ugrált ki, utána a nagyival. Egy kis barna gombszemű maci volt a kezében. Boldogan, szeretettel ölelte magához.
A maci arcát nem láthatták, mert a kisfiú szorosan ölelte.
A kisfiú ismét felsírt, magához ölelte Borzast, úgy szorította, hogy Borzas kis teste teljesen meggyűrődött. A kisfiú sírt, sírt, sírt….
Maga sem tudta, hogy most bánatában, vagy örömében………………….
