A remény
Dátum: 2008. március 27. 14:40Műfaj: NovellaCimkék: élet |  |
Hol kezdődik az élet? Merre tart? Tudjuk-e ott benn az anyaméhben, mi történik ott kinn, és mi vár ránk ha végre kibújunk onnan a meleg tudatlanságból?
Remény
Az éhség egyre jobban kínozta, ilyenkor már rég magához vette az erőt adó energiát. Kezdett egyre türelmetlenebbé válni. Először csak a kezével boxolt finoman, de mivel semmi változást nem tapasztalt, bedühödött. Megemelte aprócska lábait, felhúzta egészen a köldökéből kiálló tápcsatornáig, majd lendületből rúgott egy nagyot. Semmi nem történt.
Mérgesen ficánkolva megpróbált megfordulni. A vastag csatorna megfeszült, apró kéz és lábtempóval hasra fordult. Kerek síkos fejecskéjét nekinyomta a falnak, megtámaszkodott, majd ismét egy nagyot rúgott. A nyújtott lábait nekifeszítette a fal másik oldalának. Így tartotta magát egy kis ideig, míg meg nem érezte a fején "a melegséget", ami próbálja visszatolni az előző helyére.
- Na végre! - gondolta magában, és lassan összegömbölyödött.
Visszaevickélt a helyére, behelyezkedett, és várta hogy a csatorna megnyíljon. Várt.......
Ki tudja mennyi idő telt el, de még mindig semmi nem történt. Csalódottan vette tudomásul, hogy az akciója nem járt sikerrel. Nem adta fel! Ismét támadásba lendült, hátha magára tudja vonni a figyelmet. Kalimpált a végtagjaival, bökdösött a fejével. Semmi........
Kezdett eluralkodni rajta a kétségbeesés. Összeszedte maradék erejét, és egy utolsót lökött a falon. Hirtelen valami tompa, kellemetlen dolgot érzett a feje búbján. Visszahúzódott a meglepetéstől. Erős mozgolódás támadt körülötte. A nyugodt dobolás felgyorsult felette. Megrémítette a változás, a hangok félelmetesen közeledtek felé. Megmoccant a sűrű massza körülötte. Megpróbált arrébb csúszni egészen a falig, de hirtelen átvágódott a másik oldalra. Percekig himbálódzott, nem tudta mi történt az ő meleg kis kuckójával. Beleszédült mire végre abbamaradt az imbolygás. A zaklatottságtól teljesen kimerült. Aprókat pihegve nyugtalan álomba merült.....
Felriadt. Már megint érezte azt a maró borzalmas folyadékot, ami a tápcsatornán érkezett. Az elmúlt időben gyakran jött ez a förtelem onnan kintről, és egyre ritkábban lakott jól. "A melegség" egyre jobban elmaradt, nem simogatta a fejét. Tudta hogy közeledik az idő, már nagyon várta. A hely napról-napra szűkebb lett....
Egyik nap tompa nyomást érzett a fején, majd egy hatalmas ütést kapott. Ösztönösen gombóccá gömbölyödött. Várt...
Megringott minden, ide-oda dobálózott. Kapaszkodni próbált, de csak kalimpált a kis karjaival. Végtelennek tűnt ez a hintázás. Majd az egyik pillanatról a másikra megbénult minden. Felkészült az újabb kitörésre, de elmaradt. Helyette elöntötte a csatornát a förtelem.
Egyre jobban vágyott ki, - talán ott jobb, mint itt benn. - gondolta.
Megpróbált elaludni...
Felriadt. Kényelmetlen volt testhelyzete, ezért elhelyezkedett fejjel lefelé, ahogy kell. Tudta hogy így kell csinálnia. Egyre jobban izgatta, mi lehet odakinn, amire annyira vágyik már.
Remélte "a melegség" felkészült a fogadására, és minden csodás lesz. Azért egy kicsit sajnálta a kis kuckót....
Ismét belesüppedt a semmibe, mivel pihennie kell a NAGY ÚT előtt.
- Jaj, ne! – gondolta - Már megint az émelygő hintázás! -
Rettegett ettől az érzéstől, és attól a förtelemtől, ami utána érkezik. Pedig már kezdte azt hinni itt az idő az indulásra. Már abban is kételkedett, hogy kinn olyan jó. Kezdett félni, a keserű lé meg csak egyre érkezett. Rosszul érezte magát.
"A melegség" napok óta nem jelentkezett. Mintha teljesen megszűnt volna. Semmi jelet nem kapott, talán elfeledkeztek róla...
Megrezdült a buborék, ami körülvette! A meleg óvó lé elfolyt mellette, a lebegés megszűnt. Hirtelen minden más lett, reszketni kezdett.
ELJÖTT AZ IDŐ!!!!
Ökölbe szorította apró ujjait, majd kúszó mozdulatokkal fejét előretartva megindult. A lüktető anyag nem engedte tovább. Nagyon nehezen haladt, szinte csak millimétereket. Próbálta kiszélesíteni a járatot amennyire tudta. Néha megállt pihenni, de hátulról valami ismeretlen erő nagyokat lökött rajta. Érezte, hogy nincs sok hátra a láthatatlan erő segítségre sietett.
Szerencsére nedves volt a járat, így könnyen kidugta a fejebúbját. Legszívesebben azonnal visszatolatott volna, amikor megérezte a hideget a feje tetején. Megtorpant egy pillanatra, de már nem volt visszaút. Lökött magán egy nagyot, nekifeszült a nyílásnak majd kidugta a fejét. Valamit érzett az arcán, meglátta, vagyis talán megérezte a fényt. Ismerősnek tűnt a dolog!
Hirtelen egy rántást érzett, durva erős szorítást. Már megbánta hogy egyáltalán nekivágott az útnak. Próbált lélegezni de a meg szokott módon nem működött, éles fájdalom futott végig a mellkasán. A hűvös betört a tüdejébe, majd sivító hangot adva visszajött a felszínre. Fura hangok törtek fel a torkából, újra és újra. Hideg és zaj ölelte körül. Vágyott valami biztonságos és meleg érintésre, az éhség is egyre jobban kínozta. Kapkodva próbált egy biztos pontot találni a kezeivel vagy a szájával, de a segítség elmaradt.
Olyan gyorsan történt minden, hogy nem is sejtette, mit kellene most tennie.
Nem így képzelte ezt az egészet, már megbánta hogy egyáltalán belevágott. Érzett valami idegen dolgot, nem "a melegség" volt az de a bizonytalan lebegésnél még az is jobb volt. Vágyott valamire, még maga sem tudta mire igazából. Az utazás egyre jobban megviselte, a sivító hang a tüdejéből szakadatlanul jött, merítette le az energiáját.
Tagjai elgyengültek, a hangja elhalkult, boldogtalan mély álomba zuhant.....
Összerezzent. Éles hangok cikáztak felette, de ő kimerült volt jelezni.
Várt és csak várt… Várta" a melegséget".
Felemelkedett a magasba, érzett valami megnyugtatót. Nem" ő "volt!
Kétségbeesve próbálta hívni, minden érzékszervével kereste de hiába.
Érezte hogy elment, és nem jön vissza többet.
SOHA TÖBBET!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
