A Tollam és Én
Dátum: 2008. szeptember 05. 00:55Műfaj: PrózaCimkék: emberközeli élethelyzetek |  |
Mert a szülő is elfogult, amikor azt mondja, hogy az ő gyermeke a legszebb. Mint anya a gyermekéről, úgy alkotnak véleményt írásomról a barátok, elfogultan, szeretve. Véleményem szerint soraim inkább csak emberközeliek. Egyszerűek, olyan, amilyen én vagyok.
Kaptam tíz perces szünetet a sulitól, melyet igyekszem ügyesen kihasználni. Leülök az iskola egyik elrejtett zugába, az aszfaltra és elkezdek gondolkodni. A nap kellemesen süt, hiszen javában tart a nyár és a földön mellettem heverésző két faágra leszek figyelmes. Úgy fekszenek egymáson, hogy alakzatukkal egy keresztet alkotnak. Miközben nézem őket, kiesik tollam kezemből rá a faágakra. Jaj, a tollam! Újra kézbe veszem és elkezdem írni vele a sorokat. Majd egy pillantást vetek, fel az égre, s észre sem veszem, hogy tollam önálló életre kelve vezeti ujjaimat a sorok között. Megadom neki magam.
Sokszor feltették már nekem a kérdést, hogy miért van folyton kezemben a tollam. Akkor ugyanis nem furcsa, ha írás céljából tartom kezemben, de amikor vacsorakészítéshez viszem magammal ill. feleléshez, vagy munkahelyemen anno lelet elhozatalhoz, azon már elgondolkozik az ember. A toll és a gazdája egymáshoz nőtt az idő folyamán. A tulajdonosának gondolatait veti papírra. Igen, Ő, a kék toll. Egy történet jut eszembe.
– Miért fogod kezedben azt a tollat?
– Nézd csak!, ha nincs a gazdája kezében, akkor el kezd remegni. Különösen a jobb kéznél figyelhető meg ez a jelenség. Tudod, hogy miért?
– Nem.
– Ez a kéz tollfüggő. Ha jobban megfigyeled, láthatod, hogy reszket, de ha visszateszem a kezembe, akkor megszűnik a remegés. Látod?
– Igen. Tényleg igazat beszélsz.
– Egyébként meg nem én fogom a tollat. Nézd csak, ő fogja a kezemet!
– Már értem.
– Szerintem meg nem. Valamikor a gazdájának van szüksége arra, hogy a kezeit fogja, s időnként megkapaszkodjon valamiben. Ez erőt ad neki. Ők így teljes egészek, erősítik, kiegészítik egymást.
Aztán gondolataim között elkezdek mindezen mosolyogni. Ekkor elsétál mellettem egyik futó társam, s jó hangosan reám köszön.
– Szia! Nem ismersz meg? – tette fel nekem a kérdést.
– Jaj, dehogy nem. Te is a Körös-parton szoktál futni – reagáltam.
– Igen – jött a válasz.
– Csak más vagy így civil ruhában.
– Suli?
– Igen. Szünet van, hamarosan vissza kell mennem.
– Akkor jó tanulást neked.
– Este jössz futni? – kérdezte a férfi érdeklődve.
– Igen – válaszoltam.
– Szia – mondtam búcsúzóul.
– Szia – köszönt el tőlem.
Újra gondolataimba merülve próbálok visszatérni a megkezdett soraim folytatásához. Hol is tartottam? – teszem fel magamnak a kérdést. Igen. Hát persze, a toll. Ismét mosolygok, hiszen eszembe jut egyik kommunikáció órám. Amikor tanárnő megkérdezte tőlem, hogy szoktam-e dohányozni.
– Nem szoktam, soha nem is dohányoztam. Antinikotinista vagyok. Miért kérdezi tanárnő?
– Úgy fogod a tollat az ujjaid között, mint egy cigarettát.
Miközben kimondta e gondolatokat, rá néztem kezemre és tényleg igazat kellett adnom neki. Igaz csak abban, hogy úgy tartottam ujjaimmal akár egy cigaretta szálat. Viszont tényleg nem dohányozom, talán csak háromszor, amikor kipróbáltam. Mivel akkor tanultuk a testbeszédet, így gondolom arra a következtetésre jutott, hogy erős dohányos lehetek, aki már a tollat is úgy fogja ujjaival, mint a koporsó szöget (=cigi).
Tényleg sok mindenre jó a penna az ember kezében, íráson kívül is. Hányszor kihúzott már az érzelmi csávából, adott erőt feleléskor. Arcok, szemek, tekintetetek… érzések, de ott volt a kapaszkodó, az erőt adó toll. Emlékszem arra, amikor feleléskor fixáltam egy pontot és addig sem kellett a másik szemébe néznem, a toll pedig erőt adva fogta kezeimet.
Bár csak tudná rá a választ a tollam, hogy jó-e az, amit írok? Egyáltalán honnan tudható mindez? Az ismerősök azt szokták mondani kedves szavakkal, hogy szép, amit írtam. Jó, jó, de honnan tudhatom, hogy mindez igaz is? Azt már biztosan tudom, hogy szeret az-az egy-két ember, aki olvasta soraimat, gondolataimat. Mert a szülő is elfogult, amikor azt mondja, hogy az ő gyermeke a legszebb. Mint anya a gyermekéről, úgy alkotnak véleményt írásomról a barátok, elfogultan, szeretve. Véleményem szerint soraim inkább csak emberközeliek. Egyszerűek, olyan, amilyen én vagyok. Elgondolkodom. Egyáltalán mi az élet értelme? Mi lett volna velem, ha most nem itt ülnék óraközi szünetben az aszfalton. Hiába fáj, hogy többé nem lehetek KÖZÖTTÜK, a hét eltöltött évem után, de az vígasztal, hogy akkor most nem ismerhettem volna meg ezeket az embereket, akikkel jelenleg együtt koptatom az iskola padot. Annak, hogy én most itt lehetek mennyi minden előzménynek kellett történnie…?! Látod kedves barátom, tollam?, ezért nem kell búslakodnom a múlton. Nem felel, csak viszi ujjaimat szabad akaratával a kék tollam… A három darab egymás után írt pontjaim… Kérdezték is tőlem páran, hogy mit jelent? Amire én azt feleltem, hogy hatásszünet, egy félbe maradt gondolat, vagy akkor is szoktam írni, amikor nem kapcsolódik tartalmilag az előző soraimhoz. Szóval most egyelőre ennyit a pontokról…
Elkezdek kuncogni a múltkori óra történésén, amikor megszokott módon hoztuk a formánkat.
Tanárnő: ,,Túl sok a hiányzó! Többiek hol vannak? Nyaralnak igaz?”– kérdezte mosolyogva.
Én: ,,Nem, influenzásak.”
Osztály: ,,Betegek.”
Röhögés. J
Tombol az influenza nyáron, a felnőttképzésen J!
Csak az a nagy kohéziós erő ne volna az osztályunkban.
Osztálytársam fordítása sem volt hétköznapi esemény.
Sz. Úr (osztálytárs): ,,Tanárnő!, mit jelent a bellboy?”
Tanárnő: ,,Londíner”.
Sz. Úr: ,,Mi?, drog diller?”
Nevetés. J
Követem szemeimmel a nap fényében megcsillanó soraimat, a gyorsan körmölő ujjaimat és a toll sietős mozdulatait. Sietnie kell, mert mindjárt vissza kell menni gazdájának az órára. Várja a kötelesség odabent. Kiesik kezeim közül, megint lehajolok érte, majd egy gyors mozdulattal felemelem, és huncutul kacsintva vágtázok vissza az órára. Letelt a tíz perces szünet. Uzsgyi.
Anisse-nek szeretettel.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 8 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Persepolis (#3381) | 2008. szeptember 05. 13:45 |
Nem kérdezlek, ne aggódj, de azért jobb h túl vagy rajta. Olvastam, sőt láttam is a filmet, de az még a legdurvább időszakában történt Iránnak, ettől függetlenül az emberek mentalitása nem változik... az általad felsorolt országok valóban arabok, kivéve Iránt. Az csak mohamedán. Egyiptom ma már nem elérhetetlen, és nem is olyan drága, bármikor el lehet oda menni. Biztos nem fogsz benne csalódni. De az igazi Ezeregyéjszaka meséi Damaszkuszban vannak, Szíriában (valóban!). No, jó tanulást. Én is éppen angolt fordítok. :)) | |
| |
2. Evelyne Langerh (#3380) | 2008. szeptember 05. 13:37 |
sziívűgy volt, nem szeretnék semmit mondani, nem voltam kint. Olvastad a lányom nélkül soha-t?... Szaud-Arábia, Irak, Irán, Afganisztán... sztem arab világ... Egyszer Egyiptomba szeretnék eljutni, mert tetszik az a mesés világ, a Vörös-tenger, Giza, a betűik, a papiruszokra festett képek, sőt még kirakóm is van belőle. Tényleg léptem tanulni. Hello. | |
| |
3. Persepolis (#3378) | 2008. szeptember 05. 13:30 |
Ja, amúgy Perzsia (Irán) nem arab ország, hanem perzsa... nagy különbség. Nem is veszik jónéven, ha learabozzák őket. | |
| |
4. Persepolis (#3377) | 2008. szeptember 05. 13:28 |
Sajnos nem beszélek arabul, így nem tudom, hogy mit jelent. Ez a másik mondatod viszont elég sejtelmesen hangzott... miért sajnos, és mi az, amit nem bánsz már? Talán vmiféle szívügy volt? Netán kint tapasztaltál meg Perzsiából vmit? Esetleg vkit? Amúgy gyönyörű és varázslatos ország... A Remény rabjai a cselekménye miatt az egyik nagy kedvencem, de azért ennyire részletesen nem ismerem, bár tényleg jó volt az az idézet, amit említettél... További szép és eredményes napot! | |
| |
5. Evelyne Langerh (#3376) | 2008. szeptember 05. 13:19 |
tudod mit jelent az, hogy ,,Beszjár dosztet darem"? Ez arab nyelven írták nekem. Perzsiai ismereteim pedig vannak, sajnos egész közelről voltak éveken át. De már semmit nem bánok. Néztem adatlapodat és csodálkozom azon, hogy a Remény rabjai a kedvenced, mert először én is azt ístam be. ,,Ti még nem éreztétek ezt? Hogy... vannak helyek, melyek nem kőből épültek, hogy van valami itt bent, amit sosem vehetnek el tőled... nem érhetnek hozzá! Miről beszélsz? A reményről. A remény veszélyes dolog. Megőrjíti az embert." Nagy kedvenc fílmem, meg is van és IMÁDOM! Meg az arab kultúrát is... Léptem angol tételeket kidolgozni, fogalmazgatni. Jó légy. | |
| |
6. Persepolis (#3375) | 2008. szeptember 05. 13:05 |
Persepolis = perzsa város; az ókori Perzsia fővárosa volt. Amúgy még most is gyönyörű, már amennyi megmaradt belőle... Ami viszont az őszinte, de építő kritikát illeti, olvasd el, hogy én mit kaptam (kicsit fájt, de tudom, hogy nem rosszindulatúan mondták): http://www.egypercesek.hu/cikkek/Akkores_090109/ - és mindezt nem is ismeretlentől, hanem az egyik legkedvesebb barátomtól... :))) | |
| |
7. Evelyne Langerh (#3374) | 2008. szeptember 05. 12:37 |
Kedves Persepolis! amúgy mit jelent ez a szó? Köszönöm a gondolataidat, igen én nem vártam soha olyan véleményt, ami nem fedi a valóságot, csak a teljes értékű nem elfogult építő jellegű kritikából képes az ember a következő szintre feljutni. Úgy ahogyan mondtad. De mivel az ember érző lélek, így fájni tud, az ami bántó. Én soha nem írok negatív kritikát, ha mégis akkor azt szép ruhába öltöztetve tálalom. Csak jó dolgokat akarok írni véleményként, amiről rossz a véleményem az megtartom, amennyiben nem kérdezik. Köszi. Akkor most megnézem a TE írásaidat, és ha fájó kritikát kap néha az ember... | |
| |
8. Persepolis (#3367) | 2008. szeptember 05. 10:45 |
Tetszik, ahogy fogalmazol. Akik itt vagyunk fenn ezen az oldalon, talán mind hasonló cipőben járunk. és jó egymás között lenni. De talán még szerencsésebb, ha nem az elfogult véleményre vágysz, hanem az őszintére. Még a barátaidtól, családtagjaidtól is, hiszen az őszinte, építő véleményből lehet később is töltekezni. Enélkül leragadnál egy bizonyos ponton, ahonnan nem tudnál tovább fejlődni. Én is így jártam, és ma már örülök a néha kicsit fájó, de szeretetteljes kritikáknak is. Éppen tegnap kaptam egy hasonlót... | |
| |
