A vallomás
Dátum: 2010. november 17. 07:58Műfaj: NovellaCimkék: vallomás, titok |  |
- De hogy ennyire félreismerjek valakit!- mondta és közben a fejét ingatta. - És megérte? - Na ez a legjobb kérdés, ezen én is nagyon sokat gondolkodtam! Arra jó volt, hogy tudjam hol a helyem a világban, tudjam jól hová is tartozom igazán!
Péntek késő délután volt, még nem volt nyár, de a tavasz már búcsúzóban volt. A fák zölden hirdették, hogy ismét élnek, és virágillattal bódították az embereket, bogarakat és az egész világot. A fényes napkorong rózsaszínre festette a felhőket és valami furcsa sárga lepellel borította be a délutánt.
A férfi kint ült a kerti hintában, és cigarettázott, hintázott és élvezte a kellemes, illatos hűvös délutánt, a kutyái ott feküdtek a frissen nyírt füvön a lábainál, egyedül volt déltől, mert a felesége és a gyerekei elmentek a nagyszülőkhöz, ennek örült is mert így megtudta csinálni amit eltervezett és most jólesett a munka után az a kis pihenés.
Egy autó állt meg a ház előtt, a kutyák már rohantak is ugatva a kerítéshez. A férfi felállt és elindult megnézni ki jött ilyenkor.
- Fogjátok már be! Elég legyen már! – szólt a kutyáira. – Gyere csak nyugodtan!- nyitotta ki a kaput, és kézfogásra nyújtotta a kezét.
- Szevasz barátom! – köszönt a másik férfi, aki magasabb volt mint a házigazda és neki nem volt sem bajsza nem körszakálla.
- Ezer éve nem láttalak, mi van veled? Össze vagy törve! – állapította meg a vendéglátó – Gyerünk a hátra!- majd bezárta a kaput és indult oda ahonnan az előbb előrejött.
A vendégségbe jött férfi leült a hintába és ő is rágyújtott.
- Hogy vagy? Minek köszönhetem a látogatást? – tette fel ezt az ártatlan kérdést, de nem arra a válaszra számított, amit kapott.
- Valami nyomja a szívem és a lelkem, és tudom, hogy benned megbízhatok! Annyi mindenen mentünk már át ketten, annyi minden hülyeséget megtettük már, de amit én tettem az, azt hiszem megbocsáthatatlan.
- Na ne ijesztgess engem! – sápadt el a férfi. – Mit tettél? Ha nem öltél embert, vagy nem loptál sikkasztottál akkor biztos meg lehet bocsátani!
- Éppenséggel öltem, de nem embert, saját magam egy részét öltem meg, azt a részemet, ami azt vallotta éveken át, hogy nem tudnék más nőt szeretni, nem tudnék más nővel lenni csak a feleségemmel! – révedet maga elé a vendég.
- Aha! Most már tudom, miért vagy ilyen összetört! Még be sem léptél a kapun, de már láttam rajtad, hogy valami nagyon nyom, szinte meg vagy görnyedve. Eléggé régóta ismerlek téged, de ilyennek még nem láttalak! Most mondhatnám azt, hogy ez minden ember életében eljön! De nem mondom, mert nem ismerek minden embert, és így téged sem, hogy mi volt akkor benned!
- Na ez jó kérdés! Mi volt akkor bennem? Nem tudom, hidd el nekem már én sem tudom! Csak elragadott valami furcsa érzés, és nem tudtam visszalépni, komolyan mondom, úgy éreztem, mintha az egyik furcsa novellád szereplője lennék, tudod az amit vagy egy éve mutattál, ami arról a párról szól.
- Igen tudom!- bólogatott és mosolygott a férfi.
- El sem tudod képzelni micsoda nagy teher ez az egész!
- Most pedig eljöttél hozzám gyónni és feloldozást kapni?
- Én nem fogalmaznék ennyire fennkölten, ahogy te mondanád, mert ez alól te nekem nem tudsz feloldozást adni, esetleg meghallgatsz és ennyi a segítség!
- Hidd el lehet, hogy ez az egész titka, hogy valaki meghallgassa a bűneidet!
Lassan hűvösebbre fordult az idő, a Nap is eltűnt már a házak teteje mögött.
- Ne menjünk be? – kérdezte a házigazda.
- Nem, jó itt!
- Na akkor azonnal rakok egy kis tüzet! – és pár perc múlva már lobogott is a tűz a kőből rakott szalonna sütőben. – Hozok valami üdítőt! – bement a házba és pillanatok múlva már vissza is tért egy üveggel és két pohárral, töltött és a barátjának nyújtotta a poharat.
- Mit gondolsz most rólam?
- Na ugyan mit gondolnék! – nevetett fel a férfi- Semmit, ami megtörtént, megtörtént! Ezt neked kell helyretenni magadban, és valószínű hogy pont ezért jöttél el most hozzám, hogy kibeszéld, hogy hangosan kimond mit is gondolsz az egészről.
- Nem vádolsz, hogy neked családod van, felnőtt férfi vagy stb. stb. stb!
- Dehogy vádollak! „Nolite iudicare, ut non iudacemini!”
- Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
- Pontosan! Nem vagyok én felhatalmazva arra, hogy pálcát törjek feletted, meg nem is tudom mi játszódott le benned, vagy épp köztetek a feleségeddel.
- Sokszor gondolkodtam már az egészen, és tudom, hogy most ez egész úgy fog hallatszani, mintha védeném magam, de én úgy hiszem, hogy az egész nem történik meg, ha akkor nem olyan kilátástalan kettőnk között a helyzet.
A házigazda figyelte a barátja monológját, közben egy fahasábot rakott a tűzre, majd rágyújtott, és töltött az üres poharakba.
- Valami nem volt akkor jó köztünk- folytatta a barátja- nem veszekedtünk, de nem is éreztem, azt hogy hozzátartozok, csak éltünk egymás mellett, és akkor lépett be a képbe egy szép őszi napon ő!
- És te elcsábultál egyből?
- Á, nem egyből! Visszagondolva ez egész egy folyamat volt, nem olyan szerelem első látásra! Akkor került oda hozzánk és komolyan mondom az egész munkahelyet feldobta az egész lényével, hogy fiatal volt, hogy üde, olyan friss, egy színfolt volt a sok szürke ember között.
- Értem, gondolom a fiatalsága sokaknak tetszett!
- Igen, de sokan meg is ijedtek ettől, hogy fiatal. Volt egy megbeszélés, hogy ki tanítsa be a folyamatokra meg úgy általában mindenre. Senki nem vállalta, én hoztam a saját fejemre a bajt!
- Gondolom sok időt voltatok együtt, sokat dolgoztatok, és szépen lassan megkedvelted!
- Valahogy így történt, és én észre sem vettem, de egyre jobban megkedveltem, egyre többször kerestem is a társaságát munkán kívül is, például együtt ebédeltünk kávéztunk, cigiztünk. Aztán egy szép őszi nap megtörtént, aminek nem lett volna szabad.
- Mi?
- Munka után hazavittem, bár nem esett útba, és a kocsi mellett beszélgettünk, aztán valahogy megcsókoltam, de ne kérdezd, hogy volt mert én sem tudom, nem is emlékszem az egészre, csak arra, hogy remegő lábbal és izzadt tenyérrel vezettem haza.
- Mint egy kiskamasz! – mosolygott a házigazda.
- Pontosan! Aztán egyre jobban sodródtam vele és az érzelmeimmel, egyre jobban belebonyolódtam ez egészbe, egyre többet hazudoztam otthon is. Nagyon jól csinálhattam mert semmire nem jöttek rá, sem a feleségem sem a gyerekeim, sem senki még a munkahelyen sem.
- Hogy érted, a jobban belebonyolódást?
- Na ne kelljen már elmagyarázni! Te is voltál fiatal! - mondta és közben elmosolyodott.
- Persze! – mondta a házigazda is mosolyogva- Értem, értem!
- Ez az egész dolog, majdnem három hónapig tartott, most mesélhetnék neked miket csináltunk, merre jártunk közben meg azon izgultam nehogy lebukjunk, de minek traktáljalak ezzel!
- Persze, nem is kell, meg különben is azt mondasz el nekem amit jónak látsz! De hogy lett vége? Mert gondolom vége lett!
- Igen vége lett, és nagyon csalódtam! Tudod, hogy én mindig büszke voltam arra, hogy az esetek nagytöbbségében ki tudom ismerni ez embereket, de most nagyon félreismertem őt.
- Jó hogy félreismerted, gondolom, ha nem lett volna köztetek semmi, akkor biztos nem homályosítja el semmi a te nagy emberismerő képességedet! – mondta mosolyogva és megveregette a barátja hátát.
- De hogy ennyire félreismerjek valakit!- mondta és közben a fejét ingatta.
- És megérte?
- Na ez a legjobb kérdés, ezen én is nagyon sokat gondolkodtam! Arra jó volt, hogy tudjam hol a helyem a világban, tudjam jól hová is tartozom igazán!
- Akkor meg is van fejtve a nagy rejtvény!
- Na de ilyen áron?
- Ha ilyen áron kellett, akkor így volt elrendelve!
- Na de nem is tartalak fel tovább, nagyon nagyon köszönöm, hogy meghallgattál. Ugye nem adod tovább?
- Ezt nem is kellett volna megkérdezned!
- Akkor jó! Köszönöm még egyszer! – mondta a vendég, majd felállt és indult a kapu felé.
A kapuban kezet fogtak, a házigazda addig ott állt amíg a kocsival a barátja el nem távolodott!
- Furcsa egy beszélgetés volt az biztos!- mondta a kutyáinak- Sok mindenkiről gondoltam volna de pont róla nem, de hát ilyen az élet nem barátaim! Ilyen nagyon furcsa az élet!
A férfi hátrament a hintához, hogy bevigye a poharakat, és akkor valami fényes tárgyon megakadt a szeme, ami a hintában volt, és tudomása szerint nem kellett volna ott lennie. Odalépett, hogy megnézze, egy átlátszó műanyag tok volt az, tele fényképpel, kihúzta a képeket a tartóból és elkezdte nézegetni a tűz fénye mellett.
- Meg kell hagyni csinos lány az az ő, még a nevét nem is tudom, nem is baj! – ahogy guggolt ott a tűz mellett kutyái odamentek hozzá, ő megsimogatta a fejüket- Barátom, szóval nem tudtad megsemmisíteni a képeket, és az emlékeket, rám bíztad a feladatot! – mondta mosolyogva és egyesével a tűzbe vetette a fotókat. Épp hogy az utolsó kép is az enyészetté vált, arra lett figyelmes, hogy nyílik a nagykapu és felesége begurul a kocsival az udvarra.
A gyerekek odarohannak hozzá és szinte egyszerre kezdik el mesélni mi jót csináltak nagyival és papóval, felesége is odamegy hozzájuk megpuszilják egymást. Nem sokkal később megvacsoráznak, közben beszélgetnek, és szóba kerül a délutáni látogató is.
A férfi még lefekvés után is a történteken gondolkodott! – Remélem most már túl tud lépni a történteken. – gondolta magában és még el is mosolyodott- De róla nem gondoltam volna, de ahogy mondai szokták, c’est la vie! Aztán szépen lassan elnyomta az álom.
2010.11.16.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
