A város zaja

Szerző: HomesickDátum: 2008. augusztus 08. 14:12

Műfaj: VersCimkék: fájdalom-éjjel

Olyan tündöklően sütött azon az éjjelen a Nap,
Olyan ragyogó volt minden,
Még sosem láttam olyat!
Túl rég volt és félek igaz sem...
De az az éjjel olyan mesés volt,
Csillagos arcával ránk hullott az égbolt,
S nyújtottad kezedet felém,
Megérintettelek,
Mert megérintettél,
Finoman, könnyedén.
S beszéltünk,
De túlharsogott minket a város zaja,
Beleszólt szavadba,
Te felkeltél és leporoltad magad...

Ma lomha napsugár nyaldosta gyászba borult szívemet,
Nem figyeltem kellőképp rád,
Talán meg sem értettelek...
Annyira messze van a várostól a hegytető,
Olyan valószínűtlenül lett napsütésből rossz idő.
Nincsenek már csillagok,
Magamra hagytak az álmok,
S álmok nélkül éberül,
Csak körbe-körbe kóválygok.
Faltól-falig,
Napról-napra,
Percről-percre csak rosszabb,
Egyedül, fáradtan,
Támasz nélkül csak elhullok a porba.

De majd sok év múlva,
Egy napsütéses éjszakán,
Mi lehet, hogy csak álom volt ám,
Leporolnak magukról engem is az emberek,
Porból épült por testemet,
A város zaja töri meg.