Az éj két arca

Szerző: RéziDátum: 2008. április 29. 10:08

Műfaj: VersCimkék: bújócskázik, izzik, kárhozott, anya

Bújócskázik a hold,vagy éppen megrémült,
a hátamon futkos a hideg, vagy a szél pendül,
vörösen izzik az éjszakai titkok tudója,
fekete, foszlott fellegek a hiányos takarója.
A tisztátalan lelkek órája lassan közelít,
kinek keblében szív dobog,az már bent lapít.

Ez a kárhozott,kóbor szellemek kedvenc ideje,
ah,-kutya vonyít,de hangja hirtelen bent reked.
Susognak a fekete bokrok,mozognak az árnyak,

pedig nekik se testük,se léptük,ők szállnak.
Felsír egy csecsemő,tán a vánkosa kemény,
de nem,mohón fogja egy csontnélküli kéz.

Anyja próbálja tejes telt mellével csitítani,
de a pici,fog nélküli száj emlőjébe csimpaszkodik.
Erre vártam ere,az összetéveszthetetlen jelre,
szólítottam hát az ősöket,az én segedelmemre.
Rég feledett,de valós régi szavak tódultak a számra,
kushadt a lidérc s indult a menyországba.

Enyhült a holdnak pírja,és szellő kerekedett,
testből és lélekből űzve ki a fertelmeket.
Az iménti eb hangja szólt s a kórus felelt,
szárnyra kapott egy Kuvik,mert begye üres.
A szép balzsamos hajnalban lépkedtem tovább,
már vartyognak a békák is,haza veszem az irányt.

2008.03.28. Rézi.