Csak addig...

Szerző: idegenDátum: 2009. október 29. 20:36

Műfaj: VersCimkék: elmélkedés, élet

Csak addig élek, csak ameddig enged
a szív, az agy, s az elgyötört testet
mozgásban tartó lendület.
Nem álok meg, még nem lehet.
Ahhoz találnom kell egy helyet
ahol a sziklák nem fognak vissza
amikor elindulok a magasba,
hogy fentről nézhessem végig,
a pokoltól a magas égig
vezető utat.

Ha egyszer majd odaérek,
akkor talán elüldögélek
néhány percet, napot, évet.
Akkor már nyugodtan visszanézek,
s hagyom hogy az arcomat
borító festék foltokat
lemossák végre a könnyeim.

De még megyek. Még visz a lábam.
Némán a csend templomában,
óvatos léptekkel, a félhomályban
szunnyadó város útjain.
Hallgatom hogy nem csilingelnek
a villamosok, csak figyelnek
dermedt szemükkel,s útra kelnek
halk suhogással az álmok is ...
Nézem a fák árnyait,
ahogy a ködben állnak,
mintha az ég csarnokának
tetejét tartanák.
Furcsa, így este milyen más világ
fogadja itt az idegent.
Csak bámulok, miközben idebent
a szív rejtet görcsei lassan eloszlanak....
S mikor a sápadt hold alatt,
néhány felhőfoszlány szakadt,
szélcibálta köntöséből
előbújik egy fénysugár,
addigra talán hazatalál,
az is akit a magány
kergetett ki a végtelenbe....