vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Csókokról, színházról és apámról...

Szerző: ArtsardDátum: 2008. november 28. 03:03 Műfaj: VersCimkék: elmélkedés, buta cím, csókok, érzés, fájdalom, groteszk, humor, gondolat, érzések, érzelem, barátság, neved, apám, valóság, álom, elmúlás, boldogság, halál, élet, szex, hit, színház, gyűlölet, szeretet, szerelem, magány, vers, versek, társulat, betegség, gyógyulás, tizenkettő világ, fény, cél, ősz vége, kortárs

Most sok a tartozásom és 

a hajnal megnyugtat, mert nem létezik

úgy, ahogy te vagy az Isten vagy apám,

kinek most nem jó, mert beteg és súlyos is lehet,

de kurvára nem szeretném, de nem ám...

 

olyan ez az egész, mint az őrület,

ahol ütik egymást a gondolatok:

vitatkozni veled: meguntam, mert önző

lényünk fojtogatott és már te sem vagy az, aki

voltál... akár a neved: más a dallama - kerülöd magad és kint máshogy vagy velem és

magaddal és... és... már nem érdekel, mert napok óta érzem: nekem más kell:

nekem más a ritmusom, mert pezsgek a serlegben, akár egy latin szerető...

tudod, hogy milyen az, amikor egy világ helyett létezik vagy tizenkettő?

 

Tizenkét világ - mindegyikben jár-jár a mutató:

időnként haladnak az időben és

eszembe jut a csókok mellett apám,

aki beteg, de mások betegsége általa tovaszáll

a sötétségbe, ahol nincs ragyogás és kellő gondolat.

 

Veled a színházban jól működik a munka:

lejárod, amit kell és jó is vagy...

Rendezlek ezerrel és furcsa, amikor

azt mondják nekem: haladj, haladj...

 

Röhögnöm kell és sírnom is, mert most ott vagyok,

hogy nem érdekel a világ, mert szar, hogy mindenki

olyan bölcs és senkiben sincs hiba... csak benned és bennem alakul ki

addigra valami perverz kapcsolat...

 

Egyedülálló kapcsolat. Igazad van: ez a neve a létnek,

mely átölel naponta, ezeket nem bántásból írom és tudom, hogy figyelek hangodra,

mert a "Gondolatok az édesről" is eszembe jut, akár az,

hogy most felkavarnak az új gondolatok...

 

hmmm... még megírom a naplóm és nyugovóra térek,

imádkozom anyádért és apámért se félek és a rím se érdekel,

mert rögtönzöm e versem és gondolok arra, ahol nem bántottak mégsem:

az óvodában mi is volt a jeled?

nem jut eszembe...

az enyém esernyő...

fiú voltam, férfi vagyok és te mellettem vagy a nő, a nő, a nő, a nő, a nő...

 

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

---

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.