Dombocska
Dátum: 2009. március 12. 11:24Műfaj: PrózaCimkék: pillanat, érzelem, emberek |  |
Azt hittem, hogy ezt a tájat már jól ismerem. Mégis: azon a reggelen a kávét szürcsölgetve bámultam csak csendben, és a felismeréstől mosolyra húzódott arcom.
Álltam az ajtóban, de aztán közelebb kellett lépnem, hogy meggyőződjek róla, jól látom: a szokott apró kis vonulatok, gödröcskék között egy apró kis dombot fedeztem fel. A kelő nap fényében lett talán ilyet látványos. Egy új felfedezés – egy olyan apróság, amitől azt érezhettem, ma is megérte felkelni. Kinyújtottam jobb mutatóujjam, és egy szemmel hunyorítva futtattam végig sziluettjén, mintha a levegőbe akarnám körvonalát belerajzolni. Balról jobbra, lassan haladtam, hogy jobban megjegyezhessem. Gyerekkorom óta csinálom ezt – aki látja, mindig jót mosolyog rajtam. Becsuktam szemem, és igyekeztem jól fejembe vésni a rajzot. Ez a kis dombocska is az enyém, és nem csak most, napfelkeltekor, hanem éjjel, nappal, mindig. Gazdagabb lettem. Aztán hirtelen az egész odébb mozdult, és már sehol nem leltem a vonalakat, amit csak épp az előbb rajzoltam körbe.
„Jó reggelt, kedvesem!” – mondtam, és egy csókot nyomtam arcának arra a részére, ahol percekkel korábban azt az apró kis dombocskát fedeztem fel.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
