Egy indián emlékiratai
Dátum: 2008. december 29. 15:02Műfaj: NovellaCimkék: indián szeretet háború fájdalom ember halál emlék akarat emberség |  |
Egy indián férfi szemszögéből láthatjuk a küzdelmet, a hódítókkal szemben. A történet második része, az "Egy hódító emlékiratai", már készülődik. Jó olvasást!
Igen, egyszer csak megjelentek és elfoglalták a tengerpartot. Hatalmas hajóik voltak, akkora vitorlákkal, amekkorákat még soha sem láttunk. Mikor odamentünk, hogy megnézzük őket, kardokkal és villámló botokkal fenyegettek minket. Mondtak is valamit, de nem a mi nyelvünkön. Ekkor elkezdtek mutogatni, táncot járni, nevettek rajtunk és le akarták tépni a törzsfőnök ünnepi fejdíszét. Igyekeztünk őt megvédeni a lándzsáinkkal, de az Idegenek csak nevettek rajtunk. Visszafutottunk az erdőbe. Mikor megérkeztünk a törzsbe, leültünk, hogy megvitassuk a helyzetet, de mivel tanácstalanok voltunk, megkérdeztük a szellemeket. A szavaik szerint nem szabad a közelükbe mennünk, mert veszélyt jelentenek ránk, a családunk és a törzsünkre nézve. Este a feleségem beszélgetni akart velem, mindenféle lényegtelen dologról. Vártam, hogy elálmosodik, de nem jött a szemére álom.
Reggel hálát adtunk a szellemeknek és áldoztunk nekik. Azután, mikor vadászni indultunk, kérdeztem a törzsfőnök fiától, hogy az ő felesége álmatlan volt-e várandósan. Azt felelte, hogy nem és azt tanácsolta, hogy keressem fel a sámánt. A vadászat alatt sikerrel jártunk, így mikor az asszonyok készítették az ételeket, bementem a sámán sátrába és beszéltem vele. Adott nekem gyógyfüveket, bár szerinte az asszonyom csak félt, és nem akarta bevallani. Szerinte büszkének kellett volna lennem a feleségem erősségére, de én csak szomorúságot éreztem, mert nem volt velem őszinte. Kíváncsi voltam, nem kell-e bemutatni áldozatot, de sámán szerint ezzel nem kell zargatnunk a szellemeket. Ez megnyugtatott, mert így megtudtam, hogy nem is olyan nagy a felségem baja. Este megitattam vele a gyógyfüvek főzetét, és azután gyorsan elaludt.
Reggel a hírnök lihegve esett neki a kőtáblának. Már a sátron kívül voltam, mikor a törzsfőnök is előlépett és kikérdezte a hírnököt, aki azt közölte velünk, hogy a szomszédaink otthona mind lángokban áll, őket magukat, pedig a parton tartják fogságban. A hírnökünket is elkapták. Aztán valami ennél is elképesztőbb dolgot mondott: mindezt az Idegenek színes kövekért tették. A tenyerében tartott egyet, felemelte és mi körbeadtuk. Az a fajta sárga kő volt, amiből nem lehet szerszámot készíteni, mert az mindig kicsorbul, vagy elhajlik. Csak porrá lehet zúzni, vagy a tűzbe lehet rakni, és úgy megolvad. Semmire nem jó, haszontalan, fényes kavics. A törzsfőnökünk visszakérdezett, hogy biztosan jól értett minden szót a hírnök? Azt felelte, hogy ha nem is értett minden szót tisztán, ez a kő, amit a kezébe adtak, mindent megmagyaráz. Délután elmentünk a partra, a szomszédainkért akartunk közbenjárni. Borzalomba torkollt az ötlet. Sokunkat elfogtak és letépték róluk a karpereceket, díszeket. Rólam is. Ezután beljebb hatoltunk a dzsungelbe. A feleségem reszketett és félt, hogy megszületik a gyermek, így nem csak a törzsért, még érte is aggódtam. A vízesés mellett tábort vertünk és kijelöltünk éjszakára őröket, akik fáklyával sétáltak a tisztás szélén.
Vacsora végére a feleségem gyomorfájásra panaszkodott. Kérte, hogy keressem fel a sámánt, de mondtam neki, hogy nem zargathatom őt minden aprósággal. Különben is, a sámán most a harcban megsérülteket ápolja. Ezt megértette, de kicsit sértődötten ment be a sátorba. Boldogan láttam a hatalmas hasát, benne a gyermekünkkel. Alig vártam a születését. Mindenképpen ki akartam engesztelni a kedvesemet, de áldozatot kellett bemutatnom az épségben megtörtént költözésért, s mire bementem a sátorba, a feleségem már aludt. Nem akartam megharagítani még azzal is, hogy felébresztem, így csak melléfeküdtem és én is elaludtam.
Mikor rajtam volt a sor az őrködésben, a társam felébresztett én pedig új fáklyát csiholtam és átvettem a helyét. Sose gondoltam volna, hogy hajnal előtt nem sokkal ordítva berontanak a táborba az Idegenek. De ez történt. Harcoltam én is és próbáltam az erdőben tartani az Idegeneket, de nem sikerült. Láttam, hogy a sátrunkat egy sápadt arcú és hajú férfi forgatja fel. Egy másik társa a rúgkapáló feleségemet rángatta ki. Úgy tűnt, a kedvesem bepisilt félelmében. Elfogott a szégyen egy pillanatra, aztán felfogtam, hogy nem vizelet, hanem a magzatvíz! Átdöftem az egyik sápadt arcú férfi hasát, és az arcába ordítottam. A másik, aki a feleségemet tartotta a karjában, beszélt hozzám, majd átadta egy társának a kedvesemet és meg akart velem harcolni, miközben az asszonyomat elcipelték! Hátulról vágtak fejbe és így vesztettem el az eszméletemet.
Mikor feléledtem, egy ló hátán feküdtem, és ágak csapdostak az arcomba. Felnéztem. A kevés túlélőnk szerveződött egy csoportba és mentették, ami menthető volt. Sátrakat, tűzifát, élelmet, a családot. A család! A feleségem! Megragadtam a ló kantárját és megpróbáltam elmagyarázni a törzsfőnöknek, hogy a feleségem szülni kezdett és az Idegeneknél van. Ő azt felelte, hogy nem kockáztathatja a törzs biztonságát a feleségeméért. Veszekedni kezdtünk, így végül egyedül indultam a partra. A bokrok közül lestem ki az Idegenek táborára. A feleségemet láttam meg elsőként. Elfogott a vak birtoklás vágya. Sírt és piszkos, véres, szakadt ruháját felgyűrték a csípőjéig. Egy nő térdelt mellette. Először elborzadtam ezen a megszégyenítésen, aztán láttam meg a gyermekemet egy sápadt bőrű férfi kezében. Most született meg, még vörös és lila volt a bőre. A fiam. A férfi leguggolt a felségemhez és a homlokára tette a kezét. Kirontottam a fák közül, ordítottam és könny folyt az arcomon. Találkozott a tekintetünk, a kedvesemé és az enyém. Több dörrenést is hallottam, mintha az ég zengett volna. Szörnyű, éles fájdalmat éreztem a mellkasomban. Mikor lenéztem, láttam, hogy vér áztatja el a mellényemet. A mellkasom sebére próbáltam szorítani a kezemet, de kiszállt belőlem az erő. Térdre rogytam és az asszonyom felé nyújtottam a véres kezemet.
Még láttam, ahogy sír és a gyermekünket követeli, majd imát motyog a szellemeknek a bebocsátásomért.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
