Éjfél

Szerző: HomesickDátum: 2008. augusztus 15. 12:35

Műfaj: VersCimkék: éjjel-tréfa

Aranyló éjfélkor feketés arcod jelenik meg újra előttem,
Amint szidod a lét minden cseppjét,
Ahol ostoba arcokat vágva,
Közeledsz egyre a sírod felé...

Nos, igazad van,
Ez a szélhámos éjfél most engem is megmosolyogtat,
Lehet megőrültem,
Ahogy vonyítok egyre a sziklák között,
De ez az éjjel ma él!

Nem jött elő még a Hold sem,
Nem képes végignézni ezt a tréfát,
Nem képes végignézni miként esik darabokra a világ.

Igaza is van,
Bárcsak én is dönthetnék, hogy előjövök-e ma,
De helyettem más dönt,
S a Hold a küszöbön topog csillagokat terítve maga elé,
S felhasznál engem, azt kérdi:
"Akarod-e még?"-
Most mit feleljek mégis,
Hisz mennék én boldogan,
De honnan tudjam azt,
Hogy egy csillag élete boldogabb?!

S újra elüti az éjfelet az óra hangos ingája,
S aranyba borul minden-
Én ilyet még soha nem láttam!
És belép ajtómon a Hold gondterhelt arccal,
Lába előtt csillagok, kik felhagytak már a harccal,
S én itt ülök ostobán,
Fekete arcodra gondolva,
Butaságokat mondva,
Hisz az ital sosem fogy el,
Csak az égről hullanak le a csillagok,
Az élet soha nem ér véget,
Az éjfél is itt hagyott...

De egy percig
Aranyba borult az egész táj,
Aranyba borult arcomon,
Arany könnycsepp csordogált,
De kitalálok majd egy újabb történetet,
Mikor egy ezüstlő hajnalban a Hold
Az én kezemet kéri meg...