ÉLETRAJZOK A CSALÁDBÓL - 4 Negro

Szerző: Lovas ÉvaDátum: 2008. április 17. 21:59

Műfaj: EgyébCimkék: elbeszélés, lélek, érzések, valós, történet, igaz, szeretet, szív, mentés, bébi, fekete, macska, cica, boldogság, kedvenc, állat, szép, család

Pontosabban, nem is életrajz, hanem, családba kerülési... Szóval: Negro (alias Negaci) a fekete cica - és átmenetileg testvére - családunkba kerülésének a története.

Apró, kékszemű cirmos gombóc ült a Kámfor utcánál az elhagyott ház kerítésén…felvettem. Megérkeztem úti célomhoz, ahol a ház asszonya „az enyém, az enyém” örömteli felkiáltásokkal kikapta a kezemből.

Megnyugodtam.

Probléma megoldva.

Este, hazafelé innen. Az üres háznál cicasírás… egy kutyasétáltató mondta el, napok óta itt sír három cica: egy ezüst, egy fekete, és egy cirmos. No, ő már legalább megvan! De, hol a másik kettő? A hangok az út menti, íves csatornanyílás felől jöttek.
Vissza, ahonnan jöttem, házigazdát immár alsógatyában ugrasztom a zseblámpáért… kár volt. A nyílás mély, csak az útra hasalva tudtam annyira ledugni a kezem „az ismeretlenbe” hogy valami puhába ütközzön. Aztán megvolt a grabanca… Kicsit hülyén néztem ki némileg sárosan, éjjel, kiscicával a buszon, de ez volt a legkevesebb.
Most még két gazdi kell! Szerencsére, mind fiúk. Az ezüst, hajszálra, mint a cirmos, erős, jól fejlett macsek. A kis fekete viszont… jó apám elnevezte Ványadt Ványatovicsnak… cérna lábacskák, tesóinál egy fejjel kisebb termet – és feneketlen étvágy. Silvernek lett gazdija, de ő nálam ragadt. Akkor már cseppet sem bántam.
Ma is jó egy fejjel kisebb hatalmas, 8 kilós bátyójánál, de ő a leggömbölyűbb, és neki lett a legkerekebb, legpiszébb feje. Hát csoda, ha ma sem bánom, sőt… ?

(Folytatások következnek!)

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket