Érzelmek viharában
Dátum: 2008. szeptember 19. 17:23Műfaj: PrózaCimkék: emberközeli élethelyzetek |  |
Amikor pedig kint beszélgettem vele, a nap fényében, egészen kicsi ponttá szűkült, a szeme kékje közepén. Mintha egy kék tengerben fuldokló, két kézzel kapálódzó ember kérte volna a segítségemet abban a fekete kis pontban. Az a szúró tekintet…
Nem is tudom, hogyan kezdjek bele gondolataim megfogalmazásába. Szemeim előtt van egy tekintet, ami kicsit elgondolkodtatott. Nem is olyan régen kerültem barátnői kapcsolatba e szempár tulajdonosával. Ritkán nézek az emberek szemébe, mert talán egy picit félek tőlük. Ez az, amit nem tudunk tudatosan szabályozni, vagyis akaratunktól független, és azáltal, hogy belenézünk a másik ember szemében kivált érzelmeket nem csak önmagunkból, hanem abból az emberből is, aki belenéz. Sokszor nem jó érzéseket meglátni a másik ember arcán.
Ez a nő egy mély érzésű, érzékeny lelkületű személy, aki folyton azt próbálja megmagyarázni önmagának, hogy rossz ember. S mindez tudod, hol látszik meg, kedves olvasó? A szemeiben. Minden ott olvasható ki. A bennünk lejátszódó érzelmek, gondolataink, korábbi események emlékképei, a múlt érzelmi viharai, egykori kedvesek, családi kapcsolatok magunkra gyakorolt hatásai és önmagunkkal való személyes kapcsolatunk. Talán ezt láttam meg én is. A kék szempár tulajdonosa nincs kibékülve önmagával.
Emlékszem megkérdeztem tőle, amikor vele beszélgettem, hogy természetes fekete színűek-e szeme pillái, vagy festettek. Ő picit mosolyra nyíló szájjal azt felelte, hogy gyárilag ilyen s, hogy szerencséje van. Ekkor mondta először azt, hogy valamiben neki is szerencséje van. Mert egyszer eltévedt az érzelmek útvesztőiben, aminek hatásait mai napig sem tudta feldolgozni. A szíve irányította, mely miatt szavait felidézve „romboló” tettet hajtott végbe. Mindezért hatalmas árat kellett fizetnie. ,,Magamnak kerestem a bajt…” – mondta egyszer szomorkásan. Hiába próbáltam baráti szavakkal megnyugtatni, hogy az érzelmeknek nem tud az ember parancsolni, ő továbbra is gyűlölte önmagát… Valaminél sokkal erősebbek az érzések. Az észnél, az értelemnél… MINDENNÉL!
A vele folytatott beszélgetésem alatt a kék szempár pupillái borzasztóan összeszűkültek. Megfigyeltem én ezt már máskor is, hogy picik a pupillái, s ezért szúró jellegű a tekintete. Amikor pedig kint beszélgettem vele, a nap fényében, egészen kicsi ponttá szűkült, a szeme kékje közepén. Mintha egy kék tengerben fuldokló, két kézzel kapálódzó ember kérte volna a segítségemet abban a fekete kis pontban. Az a szúró tekintet…
Érdekes volt látnom. Szóvá is tettem neki az észrevételemet. Később leültem vele szembe beszélgetni, és egy érdekes dologra lettem figyelmes. A múltjában történt esemény mesélése közben a távolban fixált egy pontot, s nem nézett rám. Az esemény, amit mesélt annyira megrendítette, hogy az egyik szembogara hatalmasra kerekedett, de ugyanezzel egy időben a másik borzasztóan összeszűkülve maradt. Ilyet még soha nem láttam, s nem azért, mert ritkán keresem a tekinteteket. Érdekes volt számomra ez a jelenség. Vajon ha egyszer megbarátkozna önmagával, akkor eltűnne szemeiből az a szúró apróság, és helyette hatalmas fekete kerek lenne a pupillája? Még ha nem is mindig, csak mondjuk alkalmanként, amikor boldogabb, mint, ahogy ez minden embernél működik. Tudom, hogy ő más, egy különleges ember, mély érzésekkel, önmarcangoló gondolatokkal a fejében, lelkiismeret furdalásokkal a szívében… Csak azt nem vagyok képes megérteni, hogy miért bántja önmagát egy ilyen jólelkű ember, akit mindenki szeret? Miért látja másnak önmagát, mint amilyen valójában? Még így is, hogy mindent elmesélt nekem önmagáról, sem változott meg bennem a róla kialakult képem… Szeretnék bánat gyilkos gyerek lenni?!… Bezárni egy színes üveggolyóba, s majd látni azt, ahogy kezeimből kiesve apró szilánkjaira hullik szét a bánat. A tiéd!
Egy ember, aki egész életében vágyott a szeretetre. Aki soha nem tudta kiheverni édesapja korai elvesztését. Aki harcban áll önmagával a nap minden percében, órájában. Aki kevesebbnek tartja önmagát a valódi emberi értékeinél. Aki folyton próbálja megkeresni a miértekre a válaszokat. Aki úgy érzi, hogy nem elég jó édesanya?! Aki kisgyermekkel magára maradva ült magányosan a karácsonyfa alatt. Aki, most hogy boldog lehetne, nem tud mit kezdeni a boldogsággal. Igen Ő az, akinek próbálok biztató szavakkal segíteni, hogy bízzon önmagában, hiszen az ember olykor hibázik, bűnbe esik, de ettől mégis ember. Lehet-e rossz anya az, aki csillogó szemekkel, édesanyai ösztönnel mesélte el nekem, hogy milyen érzés kerítette hatalmában gyermeke születése után? ,,A terhesség volt életem legcsodálatosabb érzése… Szülés után valami fájót éreztem, mert eltűnt belőlem valami… és nagyon hiányzott… Egyedül, magamra maradva kellett megküzdenem érzésekkel…” Nem lehet rossz ember az, aki így gondolkodik. A két fekete kis pont tulajdonosának érzései ezek a fenti gondolatok.
Kérlek, állj fel!, szeretnék segíteni neked, ahogy te is tetted, életem meghallgatásával. Nem lehet mindig, minden szomorú. Egyszer kell történnie az életben valami jónak is. Megverhetsz, De!!!!! tudod, hogy gyorsan futok. J Talán?! Egész biztosan… (És ezt a ,,DE” – szót te írtad nekem így, egyik mondatod végére, öt darab felkiáltójel társaságában! Emlékszel?! Most én teszem.)
A kék szemek bánatosan, fáradtan, szomorúan, meredtek a távolba, miközben a tulajdonosa sebzett szívvel, gyönge vállal állta a világ zord meghurcoltatásait, támadásait. Minden nap ott látom vállain cipelve a bánatot. Mi a helyes? Mit tegyek? Lehetek-e boldog? Ide kell mennem, oda kell mennem, jaj megint elhagytam figyelmetlenségemben valamit? Alkalmas vagyok-e erre a feladatra? Nem vagyok-e kevés? Hiányoznak a gyerekek… csak az volt az én igazi életem… Nem jó ez a bizonytalanság… Hogyan lesz tovább…? Elfáradtam… Bírnom kell…!?
Próbálj meg kilépni önmagad árnyékából, búcsút véve a lelkiismerettől. Szeretnék segíteni neked és azt látni, hogy sikerült megbarátkoznod önmagaddal. Te, aki a világon a legnagyszerűbb ember vagy!!!!!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Evelyne Langerh (#3987) | 2008. szeptember 23. 12:43 |
,,Akik közel kerültek hozzám, abból mindig FÁJDALOM LETT A VÉGE!!!” *** ,,Menekülök vissza a magányba. Az legalább nem okoz nekem fájdalmat!!!” *** ,,Életszerűen vonzódom a különleges emberekhez!” *** ,,Az ÉLET egy SZARVAS nagy HIBA!!!!!” ... | |
Válasz Jocc36 hozzászólására (#3918). |
|
2. Jocc36 (#3918) | 2008. szeptember 20. 19:43 |
Bemutatkoztál az első írásodnál „A kis kupak” nézd meg a hozzászólásokat. Én is szomorú vagyok és csalódtam, de azok a rossz emberismerők, akik olyan embernek, mint te pl. fájdalmat okoznak Majd rájönnek talán egyszer, hogy nem kellet, volna. De nekünk továbbra is világítanunk kell, mint valami égő szövétnek, ha oda figyelsz minden a javadra lesz, tanulsz. Nem könnyű. Fel a fejel kedves Barátom. :) | |
| |
3. Evelyne Langerh (#3911) | 2008. szeptember 20. 19:09 |
mostanában sokat szomorkodom, csalódtam valakiben, rossz ember ismerő vagyok... Az ÉLET TANÁR ÚRtól úgy látszik nem kaptam még elég leckét... Miből gondolod, hogy Erikának hívnak? :) | |
Válasz Jocc36 hozzászólására (#3904). |
|
4. Jocc36 (#3904) | 2008. szeptember 20. 18:51 |
Mindegyik írásod szomorú tartalmilag, de nagyon gazdag és szép érzelmileg. Nagyon- nagyon jó leírtad és átadtad az érzéseket, legalábbis számomra. Gratulálok és ez a szó kevés, hogy kifejezze elismerésemet.:))) | |
| |
