Félelem
Dátum: 2009. szeptember 16. 15:18Műfaj: NovellaCimkék: rémes |  |
Csak azt tudom, hogy rohannom kell. Futni, csak futni minél sebesebben, mindegy hova, csak el innen, minél messzebbre attól a rémségtől, ami követ.
Nagy ijedtségemben megcsúszik a lábam a barlang laza talaján, de nem esek el, nem eshetek el, hisz akkor végem. A rém már közel jár, hallom a fojtott zihálását, egy botlás most végzetes lehet. Csendben lopózott a közelembe, de még időben meghallottam fújtató légzését, így nem tudott meglepni.
Egy lankás lejtőn zúgok lefelé őrült iramban, és sikerül is egy kis előnyre szert tennem. Egy forduló után kénytelen vagyok az oldalamba szúró fájdalomra hallgatni, megállok és kikukucskálok, hátha már leráztam. Hallásomra most nem támaszkodhatok, szívem vad dörömbölése minden más hangot elnyom. De a falra vetülő torz árnyékkép kétséget sem hagy afelől, hogy üldözőm még nem adta fel.
Hát akkor tovább! Kereszteződéshez érek, találomra befordulok jobbra, majd a következőnél megint jobbra. Csak reménykedhetek, hogy nem kerülök zsákutcába. Hirtelen belémhasít a felismerés, hogy így lehet, hogy körbeérek, és egyenest belerohanok a rémbe. Mindegy ez most már, csak semmi gondolkodás! Minél jobban fáj, annál gyorsabban futok, mintha a fájdalmat is le lehetne hagyni. Egy darabig működik is, de eljön a pillanat, amikor már nem megy tovább. De már nem is kell futni, hisz már lehagytam a veszélyt - legalábbis így győzködöm magam.
Megállok. Elhomályosul a kép, lerogyok a fal mellé. Ha utolér, hát utolér, legyen aminek lennie kell. Én megtettem mindent amit lehetett, nyugodt szívvel megyek a halálba.
De nem történik semmi, sikerült lehagynom. Kis pihenőt még adok magamnak, majd sétálva folytatom utam. Megint megúsztam.
Már régóta így megy ez, újra és újra rámtör. Sose felejtem azt a rémületet, amikor először felbukkant. Persze minden alkalom borzalmas, de most már hamarabb túlteszem magam rajta. Ha futni kell, hát akkor futok és kész.
Persze nem fogok örökké menekülni, egyszer majd szembeszállok vele, és legyőzőm. Csak még nem jött el az ideje. Előbb ki kell fürkésznem a gyenge pontjait. Sőt már most is tudok néhány dolgot. Egyszer mikor messziről észrevettem közeledtét - legyőzve a rámtörő félelmet, nem rohantam el rögtön. De nem ám, hanem megfigyeltem. De csak az árnyékát láttam, azt már nem mertem megvárni, hogy megpillantsam elő valóságában, hisz lehet, hogy a puszta látványa olyan iszonyattal tölt el, hogy mozdulni sem bírok. De az árnyékából is láttam, hogy nagy medveszerű feje van tele hegyes fogakkal és minden bizonnyal két lábon jár.
Kell hogy legyen valami lehetőségem rá, hogy legyőzzem. Amikor nincs a közelben, rengeteg ötletem támad. Legegyszerűbb, ha kerítek egy jó erős botot és nekiesek. Ki tudja, lehet, hogy nem is olyan hatalmas, és ha kellő elszántsággal püfölöm, talán győzedelmeskedhetek. Nem tudhatom, míg ki nem próbálom. Persze ha mégse, akkor nekem annyi.
Másik lehetőség kövekkel dobálni. Mindig csak olyan messzire távolodok el, hogy ne férkőzhessen a közelembe, és addig hajigálom míg el nem találom a rusnya fejét. Ha ez se használ, hát még mindig elfuthatok.
Vagy csapdát állítok és egy hatalmas sziklát zúdítok rá, mikor gyanútlanul közeledik. Talán ez lenne a legjobb, de valahogy az az érzésem, hogy ő mindig tudja hol vagyok.
Szóval tervekből nincs hiány, csak az a baj, hogy amikor felbukkan a rém, akkor egyiket sem tudom alkalmazni. Vagy a járatok túl szűkek, vagy épp nincs a környéken olyasmi, amire szükségem lenne vagy én nem érzem magam kellőképp felkészültnek. Persze az is lehet, hogy csak túlságosan félek.
Egyszer úgyis meg fog történni, hogy menekülésem közben zsákutcába jutok, s a rém utolér. De nem fogom könnyen adni magam, küzdeni fogok a utolsó leheletemig, ebben biztos vagyok. Még az is lehet, hogy pont így győzöm le.
A túlsó falon megremeg egy fáklya lángja. Itt van megint!
„Mi lenne, ha épp most…?”
„De nem, hisz nem is készültem. Marad a futás, az eddig is bevált.” - Teszek pár tétova lépést.
„Elég volt a futásból, most itt maradok és bevárom.” - Tépelődve ácsorgok, a rémalak pedig egyre csak közeledik.
„Hisz fegyverem sincs. Mit akarok kezdeni vele? Tán majd behúzok neki egyet?”
„Igen! Ha kell széttépem puszta kézzel is.”
Hűvös erő árad szét bennem. A halálraítélt érez így, aki lehetőséget kap arra, hogy harcolva haljon meg. Nem számít, mi lesz a harc végkimenetele, győzelem és vereség közt nincs különbség már. A küzdelem célja a küzdelem maga. Csak kezdődjön már, én készen állok.
Nem történik semmi. Lehet, hogy a rém nem mer szemből támadni? Vagy valami cselhez folyamodik? Végülis mindegy, engem nem tud átverni. Ha kell, akkor én fogom levadászni őt. Igen, neki is indulok, megkeresem és elintézzük a mi ügyünket egyszer és mindenkorra. Én többet nem menekülök gyáva nyúlként. „Hé! Itt vagyok, gyere elő, ha mersz!”
De nem jött elő. Soha többé nem láttam.
Eddig 9 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Pergamon (#12963) | 2009. szeptember 27. 14:42 |
El fogom olvasni. Mrozektól én korai írásait olvastam, jó páron azért látszik, hogy még szárnypróbálgatás. Viszont a Zuhanás, a Kacsa és Róka történetek meg a kísérleti patkányos, aminek a címére nem emlékszem nagyon bejöttek. | |
| |
2. Pergamon (#12932) | 2009. szeptember 26. 19:27 |
Hát a barlang az kb. az életet jelképezi, az elágazások meg a döntéseket. Így a barlangba bemenni vagy onnan kijönni fel sem merül. De elismerem, hogy másoknak ez nem nagyon jöhet le az írásom alapján. | |
Válasz Nem Tom hozzászólására (#12922). |
|
3. Pergamon (#12931) | 2009. szeptember 26. 19:24 |
Ok, vettem az adást. Van erről vmi könyv, amit Te szerkesztésnek hívsz? Amúgy képzeld, Mrozeket is olvastam :) | |
| |
4. Nem Tom (#12922) | 2009. szeptember 26. 04:49 |
Szia Perga! A dupla nullás sztorid óta szívesen olvaslak. Sajna én nem tudok ilyen jól felépített kritikát írni, mint Nyehi, de ötletem nekem is van.De azért ne vegyél túl komolyan. Ha egy barlangban történik mindez, nincs indok, hogy miért mész be. "Már régóta így megy ez, újra és újra rámtör." Arra végképp nem adsz magyarázatot, miért mész be megint.Hacsak nem egy kis jól bevált mazochizmus.De szerintem itt csak a saját félelmeid támadnak meg újra, meg újra , és így indokolt a dolog, csak akkor egy picit jobban kellene figyelned az írásra. ( Ne haragudj, semmilyen jogalapom nincs az ilyen kritikára,de hátha segítek) Tamás | |
| |
5. Pergamon (#12914) | 2009. szeptember 25. 17:56 |
Érdekes! A Te átírásodban gördülékenyebb lett, de azért túl nagy különbséget nem látok. Őszintén szólva olvasóként sem figyelek ennyire a kifejezés módjára. Még gondolkodom rajta. | |
| |
6. Pergamon (#12909) | 2009. szeptember 25. 12:21 |
Értem mire akarsz kilyukadni, de én másképp látom. Szerintem a félelem pont úgy működik hogy az agy kivetít vmi külső fenyegetést, hogy megfoghatatlan szorongás helyett (amivel nem tud mit kezdeni) legyen konkrét tárgya a félelemnek. Így találjuk ki a szörnyeinket, az ufo inváziót, de sztem így alakul ki a rassziszmus is stb. Ez nyilván nem egy tudományosan elfogadott tény, ezzel az írással azt akartam bemutatni, hogy én így vélekedek a dologról. | |
| |
7. Pergamon (#12890) | 2009. szeptember 24. 18:00 |
Sőt, épp ezeknek a stratégiáknak szántam a főszerepet, merthogy ami elől menekül, az a félelem maga. Ezért a befejezésnek pont ennek kell lennie, hisz ha szembeszállsz a félelemmel, az rögtön megszűnik létezni. A lanka tényleg nem ide való, a fényeket illetően magam sem jutottam dűlőre, azért lett zavaros. Mire gondolsz a szavak, jelentésárnyalatok használatával kapcsolatban? | |
Válasz Pergamon hozzászólására (#12889). |
|
8. Pergamon (#12889) | 2009. szeptember 24. 17:52 |
Köszi a kimer0tő kritikát! A feszességgel és erőteljeséggel kapcsolatban minden bizonnyal igazad van, jelenleg ennyit tudok. Nem gondoltam, hogy fokozás fontos lenne, itt egy életen keresztül való menekülésről lenne szó, amikor nem csak töredezett gondolatokra jut idő, hanem teljes stratégiák kigondolására is. | |
| |
9. Pergamon (#12820) | 2009. szeptember 22. 07:57 |
Jogos, egy vessző és egy felkiáltójel le lett spórolva. | |
| |
