Ha beleszakadok is
Dátum: 2010. március 24. 16:44Műfaj: NovellaCimkék: küzdelem, egyperces, akarat |  |
Egy biztos: most nem számít, hogy "miért nem", ez most az akarat ideje. Az út borzalmain át kell néznünk a célt - kitérő nincs, haladni kell, megállni nem lehet.
Összeszorított fogakkal, könnyeimmel dacolva, széllel szemben csak egyenesen előre. A hideg esőcseppek patakot formálva folynak lefelé kabátomon, az alattomosabbak az apró réseket veszik célba, hogy nedvességük minden gonoszságát bőrömig elvigyék. Fázom és nagyon nem vágyok az ittbe és mostba, de ez nem választás kérdése, menni kell és kész. Bár ki tudnám nyújtani a kezem és egy őszintének tűnő bíztató mosollyal arcomon fordulhatnék felé vissza. "Gyere, már nincs messze" - kiáltanám a viharban. De nem. Nem kell lássa, hogy sírok. Nem nézek vissza, csak sejtem, hogy követ, hogy hiszi, hogy az erő, ami hajt, őt is segítheti.
Nem lehet illúzió - a horizonton már látom a napfényt, a szél szemből fúj, hátunk felé seperve a vihart. A "most" pora marja szemem, esőtől ázott kabátujjammal próbálom törölni, és akkor felnézve egy pillanatra minden eddiginél tisztábban látom a felderengő napot a távolban. Érzem: ez már nem hit, tudás, és a bizonyosság egyfajta megnyugvás puha fátyolát teríti rám. Valami hozzám ér, rémülten fordulok hátra és látom: csak ő nyújtotta felém kezét. Könny áztatta arcán mosoly terül szét. Tudja. Mellém ér, és kézen fogva haladva dacolunk tovább a zord idővel, útban a napos horizont felé.
Már nincs messze.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
