vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Hangya a padlón

Szerző: Pigniczki ÁgnesDátum: 2009. február 17. 22:12

Műfaj: PrózaCimkék: életkép, erőszak, ösztön

Gyakran ösztönösen cselekszünk. Ösztönösen, ami kódolva van génjeinkben, de mi van, ha az ösztön pillanatnyi megnyilvánulása ellent mond saját vélt valónknak.

    Már a reggelem is rosszul indult. Tötyörgés a forgalomban, sorompó. Egyes, kettes, kuplung, fék – állj, aztán újra indíts, gurulj, stop, …indulj, állj.. elédvágnak jobbról, becsúsznak balról…
Aki vezetett már reggeli csúcsforgalomban, tudja, miről van szó, de ezen még nem buktam ki. Tudtam, előbb – utóbb beérek. Így történt most is, még csak el sem késtem.
    Az irodában az előző napról ott maradt mosatlan fogadott. Én hagytam ott, énrám várt, tudtam róla, mégis bosszantott. A teafőző, a kávéfőző környékén hangyák masíroznak. Már megint! Ott pedig nem is maradt mosogatlan edény. Lenyelem a mérgem, lesöpröm a hangyaármádiát.
   - Menjetek! Sicc, Isten hírével, ez itt nem a ti birodalmatok.
    Lefőtt a kávé, kész a tea, s ekkor rámzúdul az elkövetkező nap, napok, hetek minden nyomasztó terhe, határidőstől, mindenestől.
    Még jobban felpörög a nap. E-maileket szedek le a gépről, „Re:” és új leveleket gyártok. Iratokat veszek elő, teszek le, iktattatok és keresek, keresek,… mert valamit mindig keresni kell.
    - Egy hangya van a padlón. – Közli a tényt a kolleganőm.
    Léptem megtörik, ahogy az asztal felé tartok, rálépek a hangyára. A probléma meg van oldva.
    - Miért tapostad el?
    A kérdés egyszerűen csak döbbent. Nem támadó, nem felelősségre vonó, csak egy szimpla kérdés. Egy döbbent kérdés: „Miért tapostad el?”
    - Nem kellett volna?
    Viszontkérdésem ugyancsak döbbenet. Még nincs benne érzés, …nincs bennem érzés, csak a tett regisztrálása, amely hirtelen megtörtént.
    - Kidobhattuk volna az ablakon. Had éljen.
    Hirtelen valami megváltozik körülöttem. Azt hiszem, senki nem veszi észre, csak én érzékelem. A hangyáról nem beszélünk többet. Bennem is bennakad a szó, csak a fejemben cikáznak a gondolatok, miközben a kezem teszi a dolgát. Aktát fogok, teszek, viszek, beírok és leírok. Közben még telefonon is tájékoztatok. A többiek szintúgy. Pörög a kerék, forog a kerék… csak ott hátul, a nyakszirtem fölött fut egy külön film. Akárha agykontrolloznék, ami egyébként, ha szándékosan próbálok meg ráhangolódni, soha nem sikerül.
    Egy, a maihoz hasonló nyári nap emlékképe merül fel, amikor a kezem megállt a levegőben, mert a légy, amit el akartam kapni, olyan pici volt még: gyereklégy. Akkor azért jöttem zavarba, mert egy légynek az életkorára gondoltam. Olyan gyerekesnek tűnt az egész. Most zavar a hangya halála. Zavar, mert olyan gondolkodás nélküli, annyira „zsigerből jötten” történt meg. S, mert én tettem.
    Könnyű lenne most az Élet értelmén elmélkedni, azon, hogy kinek, minek hol a helye, hol a „birodalma”, de ez – azt hiszem – csak tovább rontana a hangulatomon. Nem az Ember az – mely fajhoz én is tartozom – aki az erősebb jogán, s mert hatalmában áll birtokolni, uralma alá vonta már a természet csaknem minden négyzetcentiméterét? A hangya, a pók, a róka … s valamennyi állat, karöltve a növényekkel, nem tiszta joggal kérdezhetné-e meg: Ember, neked hol a helyed, hol a Te birodalmad?
    Kemény kérdés. S hiába magasodunk, mi EMBEREK a természet fölé, a mi fejünk fölött is bizony ott van egy cipőtalp árnyéka.
    Szegény kis hangya. Legyen ez rekviem érte. Értünk.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Eddig 3 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Persepolis   (#7795)

2009. február 20. 16:46

Igen, elgondolkodtatónak, ugyanis annyi belénk rögzült automatizmusunk van, amin már fel sem kapjuk a fejünket, hogy végül ezek fognak tönkretenni bennünket. Eldobáljuk a szemetet, járatjuk az autóban a motort,stb, és közben észre sem vesszük, hogy visszafordíthatatlan folyamatokat indítunk el. És eszünkbe sem jut, hogy nem kellett volna... ahogy azt a kis hangyát sem eltaposni. De Neked legalább eszedbe jutott egy pillanatra, és ha mást nem is tehettél érte utólag, legalább megírtad gondolatébresztőnek a neki szánt nekrológot.

Válasz Pigniczki Ágnes hozzászólására (#7794).

 

2. Pigniczki Ágnes   (#7794)

2009. február 20. 16:10

Én köszönöm, hogy figyelemre méltattál. Nagyon örülök, hogy tetszett ez a kis életkép, illetve, hogy elgondolkodtatónak tartod.

Válasz Persepolis hozzászólására (#7771).

 

3. Persepolis   (#7771)

2009. február 18. 15:26

Egyszerű írás, hétköznapi történések, mégis félelmetesen elgondolkodtató amit írtál, nagyon tetszett, köszönöm, hogy olvashattam.