vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Kézfogás

Szerző: Sonkoly ÉvaDátum: 2008. november 20. 13:42 Műfaj: NovellaCimkék: iskolában
Az ajtó kicsapódott, sarkig. Egy fiú állt ott, kabát a vállán, táska lóg a kezében, fejét leszegte, dús sötét haj, bőre fehér,fekete szeméből düh sugárzik felém. Jó napot kívánok! - mondom. -Aszonták magáhó kő gyünnöm esztán, valami fejlesztésre..- elhallgat, méreget.

Megmutatom a padot, kérem foglaljon helyet. Lassan leül. A kis csoportban kuncogás kezdődik.

Összesen öten vannak, de Feri megjelenése, különös belépője, meg a hírek róla tudatja velem, hogy újabb "nehéz" gyerekkel van dolgom. Hatodik osztályos cigány fiú. Magatartási problémáiról híres az iskolában. Újabb kihívás az életemben, megtalálni vele a hangot, elfogadtatni magam, finoman szépen, kedvesen, fehér bőrrel, szőke hajjal. Egy pillanatra átsuhan rajtam, hanyadik eset az életemben a problémás gyerek? Volt-e egyáltalán más? Mindegyik más- más rejtvény volt. Megfejtettem, utat találtam hozzájuk. Talán ezért kaptam őket? Nem igazán, inkább ezért születtem, gyakran így érzem.

Bemutatkoztam a kis csoportnak, beszéltünk arról, amiért így együtt vagyunk, mi az a dyszlekszia.
Feri pakol a padján, oldalba löki padtársát - Jó bőr! - súgja neki, aztán felém int a fejével. Úgy teszek, mint, aki nem hallotta. Dolgozunk. Kis idő elteltével megkérdezi, csak úgy félvállról. -Magának van férje? - Van is meg nincs is. - válaszolom. (egyedül élek, de nem váltam el, így igazat mondtam) Akkó maga úgy él, mint Rozi néni a szomszéd ! - közli velem. Erre már mondanom kell valamit. Hogy él Rozi néni? - kérdezem. Hát Ű úgy, hogy még én is bemászok hozzá néha az ablakán, ha van kis pájinka bennem...- várja a hatást, ami persze nem marad el. Kivárom a harsogó nevetés végét.
Nyugodtan közlöm vele, hogy nyolcadik emeleti lakásom ablaka igen magasan van, tehát nem működik a dolog. Most rajta nevetnek kárörvendve. Lassan belerázódnak a munkába, Feri is küzd a radírral. Az óra végén azért Ő megy ki utolsónak, hogy jól becsaphassa az ajtót.

Az iskola lakásomtól 15 km-re esik, így autóba ülök, s hazafelé utazva elgondolkodom. Régi emlékek törnek rám. Huszon évesen óvónőként kezdtem a pályámat. Délben, amikor a gyerekek ebédeltek gyakran néztem ki az óvoda ablakán, mert jó időben akkor érkezett mindig egy bőszoknyás cigányasszony a túlsó oldalra. Kényelmesen leült az árok szélére, lapos pálinkás üveggel kezdte az ebédjét. A végén pipára gyújtott, amit sok gombos zsebéből vett elő. Sokszor irigyeltem. Nem az életmódját, arról hallottam eleget, de a szabadságát, hogy nem zavarja semmi, senki. Aztán egy régen olvasott könyv jutott eszembe csodaszép cigánylányról, aki olyan szabadon élt, ahogy én csak álmaimban, rét füvén aludt néha, de egyetlen szerelméhez élete végéig hűséges volt. Nem úgy, mint az említett Rozi néni.
Igen, tudom az regény volt, ez pedig itt az élet, s a régi emlékem is az volt. Mekkorát változott a világ. Az a bőszoknyás cigányasszony, régen úgy köszönt nekem, hogy "Kezit csókolom naccsága!" - Most pedig Feri gyerek...
Két évig találkoztunk hetenként kétszer Ferivel. Lassan szelídült a magatartása, nekem pedig nőtt a türelmem, biztosan tanultunk egymástól is. Mindig Ő ment el utolsónak, s mesélt de már nem arcátlanul nem tolakodva, csak néha szórendi hibákat vétett. Lassan megtudtam, hogy a pimasz kis kamasz mögött egy elhanyagolt, otthon meg nem értett, rossz példát látó gyerek él.
Tudtam a hétvégi szórakozásairól, az épp soron levő nagy szerelmeiről, kamasz álmairól.
Nyolcadik osztályban ,tanév vége előtt ballagási meghívót kaptam tőle. Jöjjön el!- kérte.  Lesz új ruhám is...

Elmentem, láttam, hogy ismerősöket keres a szeme a sorból, mosolyogva nézett rám. Végül gratuláltam neki. Kezet fogtunk. Tanárnő! Olyan jó, hogy eljött! - sóhajtotta. Sokáig fogta a kezemet.

Hazafelé azon gondolkodtam ezen a napon, más iskolákban vajon hány ilyen kézfogás zajlott, remélem nem a miénk volt az egyetlen...

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

---

Eddig 14 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

---

1. Sonkoly Éva   (#23542)	2011. április 22. 13:42
Kedves Berci! Köszönöm soraidat, igyekszem a jövőben többször jelen lenni! Üdvözlettel, Éva
Válasz Veronai hozzászólására (#23536).
2. Veronai   (#23536)	2011. április 21. 22:48
Légy szíves gyere vissza. Ilyen írásokra van szükség, mert az életről szól. És úgy vagy a top listán, hogy nem írsz. Gyere vissza! Adjunk értéket! Kérlek. Berci
3. Sonkoly Éva   (#7919)	2009. március 01. 21:50
Kedves Ágnes ! Köszönöm, hogy olvastál, s így látod a dolgokat. A történet nem régi ,két éves. Háttér információim szerint a fiú jelenleg szakmát tanul, remélem eredményesen, s az élete is megfelelően alakul majd. Nem igazán értem miért megy pedagógiai pályára az az ember, aki 4-5 év után oda jut, mint írod, hiszen ez hivatás.
Válasz Pigniczki Ágnes hozzászólására (#7916).
4. Pigniczki Ágnes   (#7916)	2009. március 01. 16:32
Kedves Éva, szívmelengető a történeted. Számomra a legnagyobb értéke az, hogy érzik rajta, nem fásultál bele a mindennapok taposómalmába. Manapság divat 4-5 éves pedagógiai pályafutás után kiégni a nehézségektől. Kívánom, hogy legyen erőd és türelmed az elkövetkező évekhez is. Ki tudja, hogy egy ember megszelidítésével hánynak az életét teszed jobbá, vagy legalább adsz esélyt rá. Ennek a fiúnak is lesz - vagy már van is - családja. Feleség, gyerek, gyerekek...
5. Sonkoly Éva   (#6719)	2008. december 29. 15:46
Kedves Soza! Köszönöm kommentedet! Boldog új évet kívánok! Üdvözlettel:Éva
Válasz Soza hozzászólására (#6718).
6. Soza   (#6718)	2008. december 29. 15:14
Kedves Éva! Az elején egy kicsit cinikusan álltam az írásodhoz, de a végére meggyőztél!:) Gratulálok hozzá!
7. Sonkoly Éva   (#6357)	2008. december 10. 19:26
Köszönöm Janó, kedves vagy! Üdvözlettel: Éva
Válasz Janó hozzászólására (#6354).
8. Sonkoly Éva   (#6310)	2008. december 08. 22:47
Köszönöm gratulációdat, kedves Jana!
Válasz R. Jana hozzászólására (#6289).
9. Sonkoly Éva   (#6169)	2008. december 04. 18:47
Köszönöm! Üdvözlettel: Éva
Válasz Artsard hozzászólására (#6149).
10. Artsard   (#6149)	2008. december 04. 07:15
Ez szép!
11. Sonkoly Éva   (#6143)	2008. december 03. 14:19
Kedves Rézi! Ha én a kedves után kérdőjelet tennék ?... Valóban megtörtént az esemény, két évvel ezelőtt, emléke nem halványult, csak összefoglaltam az élet dolgait.
Válasz Rézi hozzászólására (#6127).
12. Rézi   (#6127)	2008. december 02. 20:06
Kedves,Tisztelt..? Éva,ez remek,érződik az írásodon,amit írsz,az nem új és szembesültél vele!Gratulálok,Rézi.
13. Sonkoly Éva   (#5771)	2008. november 21. 08:22
Kedves Tana! Mint olvashattad ped. pályámat óvonőként kezdtem. Később lettem gyógypedagógiai tanár, fejlesztő pedagógus. Kaposvárott egy megyei intézményben tanítottam hallásérült, halmozottan fogyatékos gyermekeket. Aztán, s közben is utazótanárként segítem más óvodákban a kicsiket iskolára felkészülni, iskolásokat pedig továbblépni a problémákon. ( + logopédiai munka). Ez nagyon összetett dolog, de szinte minden tantárgyat tanítok (kémia,fizika kivétel). Kényelmesek még az iskolapadok. Köszönöm kommentedet! Üdv.Éva
Válasz TMT hozzászólására (#5758).
14. TMT   (#5758)	2008. november 20. 22:04
Szeretem az irasodat...Hol tanitasz es milyen tantargyat?Igen,avilag nagyot valtozott,de ez igy termeszetes...A tomegkommunikacio megtette a hatasat...Az emberi ertekek megvaltoztak...Koszonom,hogy vissza tudtal vezetni az iskolapadokhoz.