Kimondatlanul
Dátum: 2008. március 28. 18:22Műfaj: NovellaCimkék: szülők, novella, fájdalom |  |
- Csak annyit kérek, hogy szeress! - csapott öklével az asztalra, miközben a szavak dühödt éllel hagyták el a száját. Szemében könnyek gyűltek, s hiába igyekezte visszafojtani őket, legördültek az arcán, s a sós ízt a szájában érezte.
Letörölte őket, kihúzta magát, majd az előszobai fogas felé indult. Leemelte a kabátját, nyaka köré tekerte a sálját, majd szinte feltépte a bejárati ajtót, hogy minél előbb elmenekülhessen otthonról. A másik csak ült a konyhaasztalnál, arcát a tenyerébe temette, az ő szeme is keserű könnyektől csillogott. Nem bírta tovább magába fojtani, zokogni kezdett…
Cipője sarkát minden egyes lépésnél keményen vágta a földbe, keze még mindig ökölbe szorulva nyugodott a zsebében. Sok gondolat kavargott a fejében, pillanatképek villantak fel előtte, elhangzott párbeszédek részletei cikáztak keresztül az agyán. Csak menni, s menni minél messzebb, más vágya nem volt.
Nem értette, hogy hogyan jutottak el idáig.
Szülei még kisiskolás korában elváltak, s ő az anyjával maradt a bírói ítélet szerint. Édesapját csak ritkán látta, így az anyja nagyobb befolyással bírt rá. Legjobb tudása szerint nevelte fel, ehhez kétség sem fért. Megadott neki mindent, amire csak tellett tőle. Mindent, ami pénzben, egzisztenciában lehetséges.
Csak annyit kérek, hogy szeress!
Ez visszhangzott a fülében minduntalan. Ezt vágta édesanyja fejéhez a mai nap reggelén az imént. Próbálta elmondani, nem is egyszer, hogy mi hiányzik neki. Hogy pusztán csak elismerésre, figyelemre vágyik. Azon apróságokra, amelyek együttesen alkotják a Szeretetet. Tudatában volt annak, hogy anyját nem hagyja hidegen az elért eredményei, s hogy mások előtt büszkén hangoztatta, milyen sikeres a lánya. De neki sohasem mondta. Sohasem mutatta. Őt nem az érdekelte, hogy másoknak mit mond, hanem csak az hogy őneki mit mutat. Kislánykora óta mindent megtett, hogy felhívja magára anyja figyelmét. Ahogy visszatekintett a közösen eltöltött több mint két évtizedre egyre világosabban látta kettejük kapcsolatát.
Tizenéves kora óta nem jöttek ki jól egymással. Más az értékrendjük, más a világnézetük, a felfogásuk még a legapróbb, mindennapi dolgokat is figyelembevéve. Tudta, hogy önző. Hogy meg kéne értenie az anyját, aki nincs egyszerű helyzetben, éjt nappallá téve dolgozik, szabadideje alig, s egyedül él.
Ám elfáradt. Elfáradt belé, hogy folyamatosan megértő legyen, s saját dolgait a háttérbe taszítsa a másik fél érdekeinek elsődlegessége végett.
Önálló felnőtté cseperedett az idő folyamán.
Tudta, hogy meg kell tanulnia nemet mondani. Meg kell tanulnia kiállni az érdekei mellett. Hogy ki kell nyitnia a száját akkor is, amikor a másik szívét kínzó szavakat ejt ki rajta.
Ám azt, hogy ezt a tulajdon édesanyjával szemben kell megtanulnia, álmában sem gondolta volna. Eltávolodtak egymástól. Immáron két külön csónakban eveztek, s mégcsak nem is hasonló irányban. Úgy érezte, hogy magára maradt….végleg.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
