Szerző: VeronaiDátum: 2008. augusztus 26. 23:29

Műfaj: SzakirodalomCimkék: csalódás, társ, veronai, szerelem, hit, lélek, reménytelenség, bátorság, cél

1. Veronai   (#3156)

2008. augusztus 29. 23:09

Kedves Persepolis! A "Hogyan lépjünk tovább?" kérdésre egyszerű a válasz. Önmagadban van. Nem éntaláltam ki. Te neked kell eldönteni, hogy mit kezdesz életeddel. Tedd meg végre azt, amit akarsz. Mit mondhatok Neked, mikor a sorsod, csak Tőled függ?! Mit kérsz tőlem bíztatót?

Válasz Persepolis hozzászólására (#3046).

2. Persepolis   (#3139)

2008. augusztus 29. 13:03

Köszönöm Liz az elismerést. Nekem ez egy olyan kikapcsolódás, ami maximálisan feltölt, és sokszor kárpótol is. Ha meg összeköthetem a törit az utazással, az már felér egy lelki orgazmussal... :))) És még olyan is előfordult, hogy ennek kapcsán találtam valakit - aki ugyan nem volt lelki társam - de nagyon jó volt együtt lenni. Tudod, sosem lehet tudni. Csak ne zárkózz be! További szép napot!

Válasz Színyije Glázá hozzászólására (#3136).

3. Persepolis   (#3132)

2008. augusztus 29. 11:46

Akkor az a férfi, aki ezt megtette veled, nem volt méltó hozzád, és - bocs, hogy leírom - de ő akart Téged baleknak nézni. Persze, az ember akaratlanul is beleszalad néha ilyen durva dolgokba is, ebből tanulunk, így megértelek, hogy pillanatnyilag ilyen pesszimistán látod a dolgokat. Csak tanácsolom, mert oktatni nem akarok (vak vezetne világtalant :)) először a saját önbizalmadat építsd fel annyira, hogy senki ne tudjon, ne akarjon baleknak nézni, hanem értéket lássanak benned. Édesanyádnak abban igaza van, hogy más értékek is vannak a földön, így a gyerekek is, de vannak olyan "ösztönök", érzelmek és vágyak, amik célirányosak, amit még a legkedvesebb hozzátartozóink sem tudnak kielégíteni. Próbáld meg magadat minél jobban becsülni, és akkor erősebb leszel. És ennek ellenére próbáld meg azt is becsülni, aki közeledni próbál hozzád. De semmiképpen ne tartsd baleknak, mert akkor azt se várd el, hogy Téged ne tekintsenek annak. Szeretettel: Persepolis

Válasz Színyije Glázá hozzászólására (#3131).

4. Persepolis   (#3129)

2008. augusztus 29. 11:21

Kedves Veronai! Nem megfogni akartalak a kérdéssel, ez csupán egy egyszerű, érdeklődő kérdés volt. Mert mindig a hogyan a legnehezebb. De abban nem értek veled egyet, hogy továbblépni nem nehéz. Igenis vannak olyan emberek, dolgok, vagy időszakok az életben, amit az ember nehezen hagy el. Nem szándékosan, mert bár tudom, hogy túl KELL lépni rajta, mégis a szívem nehezen fogadja el. Nem tudom miért... elfogadom, megteszem, de belül kielégítetlen, szomorú és csalódott maradok. Lehet, hogy idővel enyhül, mégis valami apró szomorúság azért ott marad... én eddig legalábbis ezt tapasztaltam.

Válasz Veronai hozzászólására (#3121).

5. Persepolis   (#3128)

2008. augusztus 29. 11:15

Kedves Liz! Nem ennyire feket-fehér minden. Nem csak balekok vagy lelki társ létezik az életben. Akkor lehet, hogy rosszul fogalmaztam, én mindenesetre nem tartom azokat baleknak, akikkel együtt tudok lenni. Ha baleknak tartanám, azzal ledegradálnám őket, és ezzel együtt magamat is, hogy nekem elég ennyi is. Természetesen nem lehet mindenki lelki társ, akivel összeáll az ember hosszabb-rövidebb időre, de ez még nem jelenti azt, hogy balek. Elég sivár lehet annak az élete, aki ennyire megkeseredve látja a dolgokat, hogy csak balekokra és esetleg lelki társra osztja fel a világot, és megelégszik a balekkal is. Természetesen ha holnap megtalálnám a lelki társamat, nyilván őszintén elmondanám a jelenleginek, és barátságban elválnánk. Ha vagy olyan viszonyban vele, megérti. De semmiképpen nem hazudoznék. Minek? Csak magamnak keseríteném meg ezzel is az életet...

Válasz Színyije Glázá hozzászólására (#3097).

6. Veronai   (#3121)

2008. augusztus 29. 00:39

Kedves Persepolis! Gondolom, hogy nem akartál megfogni ezzel a kérdéssel. Természetesen tudom. Az oldalon olvashatod. Tovább lépni nem nehéz. Kérdés? Nem! Mi a cél.... Üdv: Veronai

Válasz Persepolis hozzászólására (#3046).

7. Veronai   (#3109)

2008. augusztus 28. 22:00

Most én is hozzá szólok. Az oldalon láthatjátok! Tudjátok egy biztos: Semmi sem egyszerű! Sőt legfőféppen! Ahhoz, mit el szeretnél érni, ahhoz tenni, tenni kell. ...és ezt nem én találtam ki. Sőt! Tanulni is kell, de nem úgy, ahogy gondoljátok. A hibáitokból, mit elkövettetek. Itt ebben az életben. Bocsánat érte, hogy megmondtam...

8. Sonkoly Éva   (#3102)

2008. augusztus 28. 18:42

Loorena! Régen olvastam, ezért már nem pontos a keleti "idézet" Allah az embert egy darabban teremtette, aztán ketté vágta, úgy küldte a földre. Minden lélek egymást keresve bolyong, akik meglelik egymást azok lesznek boldogok. Lehet lelki társ nélkül is élni -kicsit sivárabban, másként. Van egy másik út is - kicsit rögösebb - egyedül is lehet világokat teremteni - másoknak !

Válasz Loorena hozzászólására (#3099).

9. Loorena   (#3101)

2008. augusztus 28. 18:25

Liz! Nem olvastad el figyelmesen:))) Azt írtam "nem mindig igazságos és szép"... Alapban persze szép és nem kell ehhez sok... Elég egy szép tárgy,egy kedves szó,egy baráttal egy jó séta vagy beszélgetés... Az ember olyan kis dolgoktól is lehet boldog... És boldogtalan...

Válasz Színyije Glázá hozzászólására (#3100).

10. Loorena   (#3099)

2008. augusztus 28. 17:53

Éva!Sajnos vannak az életben olyan szituációk amikor valamiért az ember nem tartozhat ahhoz aki az igazi társa lenne... Az élet nem mindig igazságos és szép...sajnos... Aki bátor lép...van aki ezt nem meri megtenni...

Válasz Sonkoly Éva hozzászólására (#3091).

11. Persepolis   (#3095)

2008. augusztus 28. 16:34

Ez ennél egy kicsit összetettebb helyzet, én őt nem is tartom baleknak, és nem is viselkedek vele így. Csak egyszer már azt hittem, hogy megtaláltam a lelki társam... abból pedig csak egy van... nem lehet mindenki az, aki az ember mellé kerül. Sokan ezért lelki társ nélkül élik le az életüket, mert nem találnak rá arra a bizonyosra...

Válasz Színyije Glázá hozzászólására (#3093).

12. Persepolis   (#3092)

2008. augusztus 28. 15:20

Azt hiszem, Évának most nagyon igaza van, bármennyire is szeretném, hogy Loorena mondja ki a szívem szavát. :))) Mert mit kezdhetnék egy olyan lelki társsal, akit sosem fogok többé látni, és ő nem is tud erről? Sőt, esetleg közben ő talál magának egy másik lelki társat, akivel együtt is lesz? Nem hadakoznék én ez ellen, ha mellettem lenne... :))) Most más van mellettem, bár ő nem a lelki társam.

13. Sonkoly Éva   (#3091)

2008. augusztus 28. 15:09

Bocs' ha tévedek, ha valaki társa a lelkemnek az nem hiszem, hogy kilép a kapcsolatból. Ez nem az a csiki-csuki játék. Most velem, majd mással. Gondold meg Loorena, ha a lelkedhez tartozik valaki, akkor te néha máshoz tartozol? Addig a lelked pihen ?

Válasz Loorena hozzászólására (#3090).

14. Loorena   (#3090)

2008. augusztus 28. 14:22

Persepolis! Akkor ő a lelkitársad,bárhogy is hadakozol ellene,lesz új,sohasem fogod kitörölni Őt...

Válasz Persepolis hozzászólására (#3088).

15. Persepolis   (#3089)

2008. augusztus 28. 14:13

Jocc36-nak is köszönöm a bátorítást, de éppen ez az örömmel és mosollyal való lezárás olyan fenemód nehéz, még ha az ember tudja is, hogy mindez igaz.

Válasz Jocc36 hozzászólására (#3056).

16. Persepolis   (#3088)

2008. augusztus 28. 14:10

Loorena, igazán jó párbeszédet sikerült indítanod. :)) Amit itt említettél, hogy teljes elzárkózással lehet csak kilépni, megszabadulni, nos, nekem nem igazán sikerült így sem. Teljesen elzárkóztam, megszakítottam minden kapcsolatot, a szívemből mégsem tudtam kizárni az emlékét. Azóta van már más, aki értékes és fontos nekem, de nem úgy, ahogy ez a bizonyos illető volt. Ezért érzem azt a bizonyos hiányérzetet. (Pedig itt nem is a harmadik esetéről volt szó.:))

Válasz Loorena hozzászólására (#3048).

17. Persepolis   (#3087)

2008. augusztus 28. 14:00

Kedves Éva! Köszönöm a bátorítást, jól esett hallani (olvasni), hogy ezt mások is így gondolják. Én kínkeservvel tanultam meg, hogy így gondolkodjak magamról, és tudatosan építettem fel magamat ilyennek, hiszen csak így tud az ember védekezni a negatív külső hatások ellen. Igaz, ebben az esetben én nem olyan jellegű tévúton jártam, mint amilyenről Loorena, vagy Benet Liz írt (persze ilyenben is megfordultam már, csak az nem fájt, mert ha már belesétáltam, legalább nem szerettem bele, mert úgyis csak én húztam volna a rövidebbet). Az én érzékenységem (vagy fájdalmam) egy szimpla kapcsolat volt, ahol a másik nem tartozott senkihez. Csak sajnos végül hozzám sem... és ezt mind a mai napig sajnálom... erre írtam, hogy nehéz volt belőle kikecmeregni.

Válasz Sonkoly Éva hozzászólására (#3077).

18. Sonkoly Éva   (#3086)

2008. augusztus 28. 13:58

Kedves Liz! Annak ellenére, hogy nem nagyon tudunk dolgokat egymásról én most bátran kijelentem, hogy itt ezen az oldalon nálam nagyobb árat tévedésért senki nem fizetett! Fizetés után már jobban működött az iránytű. Jelenleg ha valaki a közelembe kerül már kileng, "vigyázz, nézd, hallgasd meg jól" ! Annyit idézték már, lassan közhely "jól csak a szívével lát az ember.." S akkor még hol van a lelked ? Nézd meg a fényképemet, s most nevess, azt még mindig örzöm, VALAKINEK...

Válasz hozzászólására (#3084).

19. Sonkoly Éva   (#3077)

2008. augusztus 28. 13:26

Kedves Persepolis! Nagyon tetszik, hogy tartod magad annyira értékesnek, hogy ne add alább. Az élet bonyolult "játék", minden ember értékes a maga módján. Aki tudja is ezt az külön az, és tartani magam valamire, valakinek nagy dolog. Bennem -mások szerint- akkora az önbecsülés a büszkeség,s ennek minden szinonímája hogy az ritka. Mégis kerültem olyan kapcsolatba amelyre nem vagyok büszke. No nem a harmadik szerepe volt, valami más. Vannak élethelyzetek amelyek rajtunk kívüli okok miatt adottak, s élünk is vele. Utólag bánhatjuk, a mea culpa nem sokat segít. Kell lenni egy belső iránytűnknek, finom kis rezgésnek, ami megsúgja " vigyázz, nem tiszta ember"....Hogy ezt a rezonanciát érezzük ahhoz viszont némelyeknek idő kell, mások vele születnek, de véleményem szerint tanulható is. Önmagunk, mások példájából. Hogy ez így legyen ahhoz még sok, sok beszélgetés kellene. A baj ott kezdődik - s ebben Veronainak igaza van - ha a vége a törés. Ki lehet kerülni a kapcso

Válasz Persepolis hozzászólására (#3076).

20. Persepolis   (#3076)

2008. augusztus 28. 12:59

Meg ha már balekrol van szó, akkor azt az embert nem is szereted igazán. Olyanra meg minek pazarolni az időt? Tartom magam annyira értékesnek, hogy ne adjam alább, mint amit kitűztem magam mércének... a balekok ezt alulról súrolnák, quasi nem felelnének meg, aki viszont viszi, az nem balek, tehát jöhet. De lehet, hogy ez az én bajom... :)))

Válasz hozzászólására (#3070).

21. Persepolis   (#3075)

2008. augusztus 28. 12:55

Kedves Liz Benet! Nem pillanatnyi helyzetemről beszéltem, mert pillanatnyilag nem szenvedek ebben a hiányban, csak azért írtam, mert volt már ilyen, és ismerősek voltak Veronainak azon sorai... Jobb híján hagytam hogy elmúljon magától a dolog, csak addig nehéz volt a lét is közben. És nem jött sem lelki társ, sem egy balek, egyszerűen csak elmúlt. De mégsem érzem, hogy a legjobb megoldást választottam volna. Volt (van) vmi hiányérzetem, ezért gondolom, hogy talán nem a legjobb megoldást választottam. De akkor nem tudtam jobbat. És talán most sem tudnék. A balekok meg nem kellenének, pláne ha az ember szíve még mindig foglalt... meg amúgy sem bántanék meg ezzel vkit, csak azért mert ő "balek" az én szempontomból.

Válasz hozzászólására (#3070).

22. Jocc36   (#3056)

2008. augusztus 27. 19:03

Szerény véleményem a hogyanra, elsőnek is örömmel kell búcsút inteni a múltnak, és türelmesen és örömmel várni a jövőt. Tudnotok kell, hogy Isten szeret téged és gondviselőd, de szereti azt az embert is akit neked társul akar. És addig nem kapod meg, amíg nem vagy felkészülve a találkozásra, hogy mind ketten meg feleljetek egymásnak. Ezért örülj előre, mert olyat kapsz, ami az eddiginél is jobb lesz, ö lesz az igazi, csak ki kel várni. Ez nem MESE!! :)) Bezony.

Válasz Persepolis hozzászólására (#3046).

23. Loorena   (#3048)

2008. augusztus 27. 15:35

Köszönöm az írásodat:) Ez egy tévút volt.Nagyon nehéz kikecmeregni belőle."Sorstársaimnak" egyet tudok ajánlani,teljes elzárkózást...csak úgy lehet kilépni...megszabadulni... De egy életre megfogadtam és tartom is,soha nem leszek harmadik... Mindenki megérdemli azt az embert aki az övé, aki hozzá tartozik...aki a lelki társa:)

24. Persepolis   (#3046)

2008. augusztus 27. 11:19

Kedves Veronai! Nagyon érdekeset írtál, olyan dologról, amibe egyszer legalább minden nő beleesik. Tudom, mert én is emiatt szenvedtem sokáig, nyilvánvaló, kimondtad, de ezt amúgy is tudjuk. A kérdés csak az, HOGYAN? Erre nehéz választ és megoldást találni. "Tovább lépni kell megtanulni. Nagyon kemény iskola. Túl tenni magad és feldolgozni a feldolgozhatatlant, mikor úgy gondolod, hogy Ő a Tied, mikor már tovább lépett." Engem ez a két mondatod fogott meg, mert magamra ismertem én is, ahogy szinte mindannyian valamikor életünk során. De a legnehezebb az, hogy HOGYAN LÉPJÜNK TOVÁBB? Erre milyen tanáccsal tudnál szolgálni?