Míg a halál el nem választ
Dátum: 2011. március 06. 13:34Műfaj: NovellaCimkék: misztikus |  |
Mindig is foglalkoztatott a természetfeletti.Hogyan vesszük tudomásul hogy nincs tovább?Mi történik a terveinkkel,a tudásunkkal,tartjuk-e a kapcsolatot továbbra is szeretteinkkel,stb.Hogy az alábbi történet valódi-e?Tény hogy történt ilyen baleset.
Verejtékezve ültem fel az ágyban.Még mindig éreztem hogy alig kapok levegőt,s nem tudok megszólalni,akárcsak pár perce,amikor meghaltam.A Lány szintén fölébredt,bár nagyon jó alvó,felkapcsolta a kis asztali lámpát.Soha nem volt még olyan,hogy az éjszaka kellős közepén így riadjon fel.
-Mi történt kedvesem?Rosszat álmodtál?
-Magam sem tudom...Nem.Azt hiszem nem álmodtam.-Megfogtam a Lány kezét,és megcsókoltam.
-Mindjárt jövök.-Éreztem hogy muszáj felébrednem különben örökre OTT maradok.Kimentem a fürdőszobába,és hideg vizet lötyköltem az arcomra.Hideg volt,szinte fájóan hideg,de magamhoz tértem,és most már teljes bizonyossággal tudtam:NEM ÁLOM VOLT.
A Túra.
A vadonatúj kis kombi zajtalanul hasította a levegőt valahol a Balaton-felvidéken,ahol még a levegő íze is más mint a fővárosban.A fiatal pár önfeledten hallgatta a zenét a kocsiban,és nagyokat nevettek valahányszor arra terelődött a szó,hogy mit fognak csinálni odafönn a fennsíkon.Mindent hoztak amire ilyenkor szükség lehet:sátor,hideg élelem,pokrócok,satöbbi,hiszen nem szándékoztak aznap hazamenni.Örültek hogy elszabadultak otthonról a vigyázó szemek elől. Gábor 23 éves volt,Szandi még csak 19,de már nem volt kérdés hogy összeházasodnak-e,ezt aféle elő nászútnak tekintették.Egyiküknek sem voltak illúziói,tudták hogy ez a hétvége is elmúlik,és folytathatják napi küzdelmüket a fennmaradásért,a jövőért.Szandinak ez épp hogy csak átfutott az agyán,viszont eszébe jutott más is.
-Megállhatnánk valahol?
-Pisilni kell.-vette ki a szót a szájából Gábor,s mókásan elbiggyesztette a száját.
-Oké,én is ittam egy pár kávét indulás előtt,de szerintem ez jó hely egy kis pihenéshez.Nézz csak körül.-mutatott ki a szélvédőn.Közel a vízparthoz egy emelkedőn álltak,és festői kilátás nyílt a Balatonra,s még távolabb a hegyekig.
A lány körbenézett,és látszott hogy nem kell sokat győzködni.Egy fás-bokros kis tisztáson álltak,az autóút túloldalán pedig mintha egy szakadék tátongana,olyan meredek lejtő vezetett a parthoz.Összenéztek,és egyszerre érezték hogy régen volt már reggel.
-Az jár a fejemben...-szólt Gábor,de a lány nevetve közbevágott:
-Oké,de előbb együnk valamit!
-Hát,legyen.-adta meg magát a fiú szintén nevetve,s nekilátott hogy előszedje a kocsiba préselt pokrócot és egyéb evőeszközöket.Leterítették a plédet az úttól nem messze a szakadék oldalán,majd nekiláttak az ebédnek.A szendvicseket a lány készítette,és bizony értette a módját.Miután jól belakmároztak,elnyúltak a pokrócon s átölelték egymást...
-Még a föld is meglódult alattam.-suttogta a lány.
-Akkor nem csak én éreztem,bár azt tudtam hogy jó vagyok.-felelte Gábor,s mindkettőjükből kitört a nevetés.
-Te szerinted nem láttak meg?-aggodalmaskodott Szandi.De tudta hogy feleslegesen nyugtalankodik,hiszen a fáktól nem láthatott oda senki.Ismét érezte hogy valami történik,mintha megszédült volna,de olyan rövid ideig tartott az egész,hogy már nem is szólt.
-Nekem már nincs kedvem vezetni.Szerintem hajítsuk össze a sátrat,aztán aludjunk itt.Mit szólsz?-indítványozta Gábor.
-Hú,de izgi!-lelkesedett a lány.-De én nem tudom ám hogy kell.
-Bízd csak ide!Amíg világos van,elboldogulok.
Valóban,annyira eljárt az idő hogy a távolban már alkonyfelhők gyülekeztek,sejtelmes alakzatokat formálva az égen.Alig félóra múlva már állt is a kis kétszemélyes sátor,amelybe mindketten épphogy befértek,ennél többre viszont nem is volt szükség.Egymáshoz simulva szenderültek álomba,csak arra gondolva,bárcsak ez az óra örökké tartana.Mindketten érezték,hogy az álomhajó imbolyogva viszi őket egy másik világba.
A löszfal alig érezhetően mozdult meg ismét,a hajszálvékony repedés méteres hasadékká nyílt,s a sátortól nem messze álló vén tölgyfa megdőlt,gyökerei láthatóvá váltak...
-Jó reggelt Cicamica!-ébredt Gábor,s erre már Szandi is kinyitotta a szemét.
-Heló.Sokáig aludtunk?
-Éjfél van,de én már nem tudok aludni.
-Hogyhogy?-kérdezte a lány álmosan.
-Nem tudom.Megint hülyeségeket álmodtam.
-Miket?
A fiú válaszolni akart,de inkább felsóhajtott.
-Nem megyünk ki egy kicsit?
-Nincs sok kedvem-nyújtózkodott a lány
-Szívok egy kis friss levegőt,mindjárt jövök-Gábor föltápászkodott,és kibújt a sátorból.A délutáni napsütésben szemet gyönyörködtető fák most kísértetiesen állták körbe.Valami lidérces érzés fogta el,egy ezredmásodpercig talán csak,de úgy érezte menekülniük kéne,maga sem tudta hova.Csendes léptek suhanását hallotta körös-körül,s a szíve állt meg amikor valaki megfogta a karját.
-Hova akarsz menni?Még a végén eltévedsz.-A lány volt,ő is félt egyedül a sátorban.
-Szerintem...menjünk innen-akarta volna mondani a fiú,ekkor azonban mindketten elvesztették az egyensúlyukat.Mintha egy hatalmas kéz megfogta volna az egész 50-60 méter magas partszakaszt,és mint valami szőnyeget,kirántotta volna alóluk.A távolabb parkoló autó riasztója panaszosan felvinnyogott,ők pedig zuhanni kezdtek valami koromfekete feneketlen mélységbe.Önkívületben kapaszkodtak egymásba,és a velük együtt sodródó fákba,amibe tudtak.Tudták hogy nem álmodhatják mindketten ugyanazt a rémálmot,mégis mindennél jobban szerettek volna felébredni.Végül nem volt már mibe kapaszkodni,Gábor lába azonban beakadt egy kiálló facsonkba,és szabályosan kettétört.Felakadt.Megálltak.A mellkasával egy sziklán feküdt,és minden erejével tartotta a lány csuklóját,aki a levegőben lógott,ég és föld között.Talán elájult,de még szedte a levegőt tehát élt.Megpróbálta visszahúzni,ám érezte hogy ereje fogytán,a lábát pedig mintha a combnyaknál leszakították volna.Torka szakadtából üvöltött volna a fájdalomtól,de levegőt is alig kapott.Ha nem kellett volna a lányt tartania,talán utolsó erejével vissza tudott volna araszolni a lejtőre,így azonban...Vetett még egy pillantást az éjszakai tájra,a Balatonra,a csillagfényes túloldalra,ahová még szeretett volna eljutni,majd megadta magát a sorsnak.Csak nem elengedni...
A lány a levegőben lógott,alatta a fekete semmi.Még mindig kábult volt,testét zúzódások borították,a nyakát sem bírta elfordítani.Mindkét válla kificamodott,ráadásul a bal csuklója is fájt,amelyet Gábor szorított.De vajon meddig bírja?Majdnem 50 kilót meddig lehet egy kézzel megtartani,és ő vajon mibe kapaszkodik?
-Bírod még?-kérdezte bátortalanul.
-Persze-jött kis idő múlva a válasz-Hol sérültél meg?
-Azt hiszem mindenhol-mondta Szandi-szerintem az orrom is vérzik.
-Sajnálom hogy nem tudom megtörölni neked,de azt hiszem a jobb karomat elhagytam valahol.Hehehe,csak vicceltem.
-Bolond.Biztos te is...
-Ne nyugtalankodj,én jól vagyok.Hogy miért pont éjszaka kellett ennek történnie.Jó lenne ha meglátnának és leszednének minket innen.
-Mióta lóghatunk itt,mert szerintem én elájultam-kérdezte Szandi,szinte csak önmagától-Szerintem megint el fogok ájulni,nem bírom tovább.-A távolban már mintha kezdene pirkadni.Lecsukódtak a szemei,már nem érzett fájdalmat.
-Megígértem a szüleidnek hogy soha nem engedlek el és most be is bizonyítom.-szólalt meg a fiú egy örökkévalóság múlva.
-Túléljük,ha megdöglünk is.-próbált vicceskedni.A lánynak csak most tűnt fel,hogy Gábor hangja teljesen nyugodt,semmi erőlködés nem volt benne érezhető.Szeretett volna ránézni,de a nyakát egyáltalán nem tudta megmozdítani.Lassan kivilágosodott.Mintha emberi hangokat hallott volna közeledni.Szólni akart,de Gábor megelőzte:
-Hallod ezt?
-Igen .
-Értünk jönnek.Megmenekültél.
-Tünk!Hisz te is élsz.Ugye bírsz még egy kicsit tartani?
Nem ő válaszolt.Idegen hangokat hallott.
-Szentséges isten!Jól vagy kislány?Élsz még?Rögtön felhúzunk,tarts ki!-Az idegen férfihang segítséget hívott,majd érezte hogy erős markok ragadják meg a karjánál,és...ismét elájult a fájdalomtól.Mindkét válla kificamodott.
Egy hordágyon feküdt,a feje alatt kispárna,s bár még nem ocsúdott föl egészen,a szavakat már ki tudta venni.Még mindig érezte hogy a fiú szorítja a csuklóját,s mintha azt hallotta volna hogy muszáj lesz levágni.A másodperc tört része alatt magához tért.
-Mi az?Mit kell levágni?!
-Hölgyem,nyugodjon meg.-szólította meg a mentős orvosnő.
-Gábor,mi ez az egész?Mi történik?
-Kérem vegye be ezt a nyugtatót.-Egyszercsak már nem érezte a fiú kezének a szorítását.
-Nincs semmi bajom,már jól vagyok,csak a nyakam...Gabó,hol sérültél meg?
-Kisasszony...-A doktornőt félbeszakította egy odaérkező katasztrófavédelmis.
-Nézze,sürgősen el kell hagyni ezt a területet,mert ha a löszfal megint megindul...szóval mi se vagyunk biztonságban.
-Jó.-mondta a doktornő.-A lányért már úton van a mentőhelikopter,a halottat majd lehozzuk.
Szandi tudata már teljesen kitisztult.
-Halottat?Volt még itt valaki rajtunk kívül?
-Nem volt.A barátja...
-Gábor?!Dehát ő él!
A doktornő nagyon nehezen találta a szavakat.
-Gábor már órák óta halott.A sérülése halálos.Combnyaktörést szenvedett,ráadásul nyílt törés.Percek alatt elvérzett.Sajnálom.Szandrával megint megfordult a világ.Felülnie már sikerült,felugrani szeretett volna.
-Dehát az előbb még beszélt hozzám!Fogta a kezem!Látni akarom!
-Kisasszony,sietnünk kell.
Emberfeletti erőfeszítéssel fölállt,és akkor meglátta.Pár méternyire feküdt a füvön,még nem takarták le.Üveges szemekkel meredt a semmibe,így legalább ő már nem láthatta magát a hatalmas vértócsában.Végül a kezét nem kellett levágni,bár neki már az sem fájt volna,de sikerült lefejteni az ujjait a lány csuklójáról.Hiszen megígérte hogy soha nem engedi el.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Ma-Ja (#23189) | 2011. március 10. 07:11 |
Megható és elgondolkodtató írás. Ilyenkor az villan át az agyamon, hogy ilyen szeretet és ragaszkodás nincs is. | |
| |
