Mobil szerelem
Dátum: 2008. április 04. 17:50Műfaj: NovellaCimkék: érzések |  |
Ez a történet egy középkorú legényember szerelemre lobbanásáról szól. Aki mindent elkövet, hogy csinos, vonzó, és sármos legyen az első találkozáskor. De nem akarom lelőni a poént...
Mobil szerelem
Marika és Andrea egy belvárosi butikban dolgoznak. Andrea kisegít meg besegít. Egyszer csak fordul a kocka. Marika kórházba kerül. Andrea a munkában beveti minden bűbáját. Kedves mosolygós mindenkivel. Megnyerő hangja telefonon keresztül szíven találja Oszkárt, a negyvenéves öreglegény menedzsert. Pedig vele bonyolítja le a reklamációkat, ami nem hálás feladat. A férfi elkezd álmodozni Andreáról:” ha ilyen kedves hanggal áldották meg az égiek, akkor mily édes lehetne tőle egy csók. Ó bárcsak láthatnám arcát, keblét, és fenekét, a combjáról nem is beszélve. Mit nem adnék érte. Mi van velem? Ha rá gondolok, elönt a forróság. S mi van a gatyámban? Ilyet már régen éreztem. Istenem, de jó, hogy Marika beteg lett, mert akkor most Andrea hangját nem hallhatnám. S nem érezném ezt a bizsergést a lábam ujjától a fejem búbjáig. Majd kicsattanok, mintha húszéves, felvértezett bika lennék, annyira kívánom. S ezt csakis neki köszönhetem, akit még nem is ismerek, de máris oda vagyok, megbolondulok érte. Majd bezsongok. Annyira vágyom rá. Istenem, csörögjön a telefonom! Biztosan szép és csínos. Tudom, érzem. De bárcsak itt lenne mellettem.”
Ábrándozik róla szinte minden pillanatban. Esténként is e nőről álmodozik: hogy együtt vannak, és finom csókokkal halmozza el. Majd magáévá teszi. Úgy, mint eddig soha senkit. Azt érzi életének jelen minutumában csak ez a legfontosabb vágya. Ezért mindent odaadna. Csak úgy legyen, ahogy ő szeretné. Nagyon szeretné. Nem csak szeretné, nagyon akarja is.
Aztán úgy alakul, hogy egyik üzlettársának éppen a butikban van dolga, ezért megbeszéli, hogy másnap vele megy. Oszkár előző nap csak magával van elfoglalva. Régen volt már, hogy egy nő kedvéért mindenre képesnek tartja magát. Ám ezt a nőt még életében nem látta, csak a megnyerő bájos hangja kábította szerelemre, hozta meg számára a férfias vágyakat. Elmegy fodrászhoz, lenyíratja hathónapos sörényét. Új zakót és cipőt vásárol a nagy napra, a találkozásra. Este órákig áztatja izzadt testét. Érdekes, az izzadságszag eddig nem zavarta. Illatszerekből is bepacsulizza magát. Itt is, ott is. Reggel egy teljesen kicserélt úriemberként, vegyes illatfelhősen ül be az autóba. Társa is meglepődik: ez te vagy Oszkár, de megváltoztál…!, De erre a magát éppen bikának tartó Oszkár csak egy csalfa mosollyal válaszol. Az autóban becsukja szerelmes áhítattól a szemét. Úgy csinál, mintha bóbiskolna. Pedig dehogy. Nem tud uralkodni szíve dobbanásán, mely egyre hevesebben és hangosabban kalimpál, a fülében is érzi. A szeretnivaló Andikára gondol: „Még egy kis idő, és megláthatom a szívemnek oly kedves, aranyos teremtést, aki ezzel a nagyon égető, bizsergető érzéssel táplálja testem minden porcikáját. Szeretem. Talán ő is így érez, hallottam a hangján. Mi is vagyok neki valójában? Csak egy távoli munkatárs. Mégis, két hét után úgy köszön el a telefonban:” viszlát, sok puszi”. Igen puszit küldött. Nekem. Biztos ő is érez valamit, nem kétséges. Nekem csakis ő kell. Bevallom neki, amit iránta érzek. Jaj a hangja olyan lágy, andalító. Esténként elringatna karjaiba. Biztos karcsú, babaarcú, szép és csinos. Csakis ilyen lehet. Csak ne lenne a torkomban gombóc. De lenyelem, mert le kell nyelnem, ha azt akarom, hogy az enyém legyen. Így elmélkedik magában. Aztán mégis álomra szenderül. Látja, ahogy habok közt lebeg. Kezében hajfonatot cirógat. Ajkai közt nyelve egy ismeretlen finom ízt nyalogat. Teste simogató bársonybőrrel egybeolvadva. Kék szempár úszik a felhők közt. Hallja, ahogy becézgetik: Oszi, Oszikám gyere, téged akarlak, felfallak!… Még álmodna tovább, de társa felkelti
Megérkeznek. Oszkár készen áll a hódításra. Belépnek az ajtón. A tulajdonosnő már várja őket. Oszkár nem lepődik meg. Mert tényleg egy gyönyörű, képzeletét felülmúló nő áll előtte. Elkönyveli magában, hogy valóban ennivaló, cuki falat, se ránc, se úszógumi. Elmélázik a mellein mely a dekoltázs alól kigömbölyödve kínálja magát. Bájos szája mosolygós és csókra termett. A haja eltakarja a nyakát, pedig azt is, hogy végigmustrálná. A látvány magáért beszél. Ilyenről álmodott az utóbbi időkben. Meg sem mer szólalni, csak legelteti a nőn a szemét. A nő izgató combjain áll meg tekintete. Már- már levetkőztetné, ha tehetné. Elképzeli, ahogy kéz a kézben sétálnak. Az első ölelést egy padon ülve. Már érzi ez első hamvas csókját is a szájában.
Az üzlettárs és a nő beszédéből mit sem hall. Csak áll és nézi ösztöneinek és vágyinak a most legkívánatosabb tüneményt. Az áhított nőt. Csak akkor tér magához, amikor az előtte oly csodálatosnak tetsző nő hangosan kiállt: Andrea, gyere be! Ekkor észhez tér. Ezek szerint ő nem is ő?
Andrea belép az ajtón. Meglátja. Hát ő lenne az? Istenem! Hiszen egy fejjel magasabb nálam! Na és a mellei? Cseresznyemagok. Találkozik tekintetük. Ekkor Oszkárban az is meghűl, ami már nincs is benne. Szembesül egykori iskolatársával, akit gyerekként szórakozásból mindig „létrának” csúfolt. Bár Andrea nem csak magas és sovány, de még az orra is nagyobb a kelleténél. Bemutatkoznak, kezet fognak. Oszkár azonban az iskoláról említést se tesz. Egy öröme marad, Andrea nem ismerte meg sem őt, sem a szerelmi vonzódását nem észlelte, amit iránta táplált. Amely úgy halt ki Oszkár testéből, mint eső után a giliszta a betonon száradva. Ó veszett illúziók!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
