Örömforrás (II)

Szerző: M.Simon KatalinDátum: 2008. május 17. 14:24

Műfaj: PrózaCimkék: gyönyörködés, öröm, természet

Nem igaz, hogy nincs semmi új a Nap alatt! Az évszakok körforgásának évente megismétlődő látványa megannyi újdonsággal és örömmel szolgál. Legyen szemünk a látásra!

Dél felé úgy látszott, az ólmos felhők nem bírják tovább tartani súlyos terhüket és csendben, semmi égi üzenet nélkül nagy, formátlan pelyhek kezdtek szállingózni a levegőben. Eleinte, mint akik nem biztosak küldetésük helyében, tétován ereszkedtek lefelé, majd semmivé váltak a rideg szürkeségben.
Aztán egyszerre, mint hasadt párnából a libatoll, egyre bővebben ömlött a városra az első hó. Zabolátlan fegyelmezetlenséggel kavarogtak a könnyű szélben a kövér hópuffancsok. Szinte hallatszott csilingelő nevetésük, amint szabadság mámorától megittasulva keringőztek, szálltak a magasban, és végül megpihentek az addig búskomornak tűnő világ ölében. Egy idő múlva rendezettebbé vált a légikeringő, és az ég csendes nyugalommal ontotta tovább téli áldását a földre.

Amint világosodott az ég, úgy vált egyre tisztábbá a földi világ. A friss hó makulátlan puhasága elnyelte az utcák forgalmának fülsértő hangját. Csend vegyült a rohanó világ zajába... Lelassult a mozgás, elcsitulni látszottak a gondok. Az emberek szemében ébredő mosoly rég várt ÖRÖM üzenetét hozta.

A városi park álmosan gubbasztó fái megrázták zsibbadt ágaikat és cinkos pártfogással tűrték, hogy féktelen jókedvükben, hógolyózó gyermekek dúlják fel a friss fehérséget. Hólabdák röpködtek, és a környező házak falai mosdató fiúk kezéből szabadulni akaró lányok visítását verték vissza. Hóemberek nőttek ki a puha hó alól. Békésen pipázgatva szemlélték a városban újraéledő nyüzsgést.

Egy hangszóró karácsonyi dalokat sugárzott a korai estében, s a csillagos égbolt megkönnyebülten mosolygott.