Paktum
Dátum: 2008. július 25. 22:31Műfaj: NovellaCimkék: kaszás, ördög, történet, paródia, szösszenet, novella, halál, poén, humor |  |
Egy napon mindenkiért becsönget a jó öreg kaszás...: – Tádááám! – vigyorog rád. Ám mi történik akkor, ha éppen pihenésre vágyik és felfogad valakit helyettesnek? Főleg, ha ez a valaki történetesen a Pokol mindenható ura, aki a saját "szakmájában" megállja ugyan a helyét... No de a többi alant...
PAKTUM
A csuhás végigsétált a halványan megvilágított folyosón, majd unottan berúgta maga előtt az ősi, ördögi pofákkal díszített méretes vaskaput. Kénes bűz tört elő a feltárult kapu mögötti teremből. A sötét csuhás árnyalak már hallotta is a kárhozott lelkek fájdalmas sikoltásait, és jajveszékeléseit. Besétált a terembe és megállt az ormótlan, fekete márványtrón előtt. Némi figyelemre áhítozva kaszájával megkopogtatta a vérszínű padlót, de mivel az érdeklődés elmaradt, türelmetlenül megköszörülte a torkát.
Az ördög felkapta a fejét. Meglepetten pislogott a kaszásra, aztán éktelen röhögés tört elő belőle, valahonnan gyomortájékról.
– Mondd csak, te lábon hordtad ki az agyhalált, hogy idejöttél? Itt egy teremtett élő lelket sem találsz. Vagy eltévedtél talán? – vigyorgott sátánian a Halálra.
– Nem, testvér. Hozzád jöttem. Bár a megfogalmazást tekintve, sokkal inkább: érted.
– Testvéred neked az a rézcsengettyűn játszó, angyalnak nevezett szárnyas förmedvény odafentről – emelte az ég felé szőrös mancsát az ördög, majd keresztbe rakta egymáson a patáit.
– Nem, azt hiszem, nem értettél meg. Mondom, ÉRTED jöttem – sóhajtott a csuhás, de mivel az ördög még mindig semmitmondó pofával bámult rá, elkeseredett magyarázatba kezdett. – Tudod, ha valakinek lejár az ideje, én ott termek, és elviszem magammal.
Az ördögből prüszkölve tört ki újfent a röhögés.
– Ne nevettess! Innen?! Hová?! – tárta szét karjait vigyorogva, képéről azonban fokozatosan hervadt le a torz grimasz, ahogy a Halál sötétségbe burkolózó üres szemgödreibe bámult. – Na, ne csináld! – nyögte. – Ez most komoly?!
A kaszás kimérten bólintott. Az ördög kényszeredetten feszengve feljebb helyezkedett a trónuson.
– Á, tudod mit? Kössünk üzletet! Kérhetsz tőlem bármit, ami anyagilag a hasznodra lehet. A pénz nem akadály… Jaj, hol is hallottam ezt? – morfondírozott félhangosan a patás, majd lemondóan legyintett. – Na, mindegy… Szóval, bármit kérhetsz, ami az eszedbe jut.
A Halál elgondolkodó képpel simított végig kaszája ósdi famarkolatán.
– Hát… ami azt illeti, egy fenőkő jól jönne, de tudod, amióta feltalálták az elektromos köszörűt… – hagyta félbe jelentőségteljesen a mondatot.
– Oké, oké, értek én a szóból! – pattant fel Lucifer sebesen. – Mit akarsz cserébe az életemért? – kérdezte idegesen, majd sunyi pillantással a csuhásra nézett. – Hohó! Várjunk csak!… Hova vinnél egyáltalán?!
– Tudod, Lucifer, csak egy hely van, ahol letölthetnéd méltó büntetésed. Képzeld csak el! Egy csodás rózsaszín szobácska, pihe-puha csipkés, baldachinos ágyacska… Kedvedre heverészhetnél egész nap, amíg a pirospozsgás pufók angyalkák serege csak a te kívánságaidat lesné. Megmasszíroznák elgémberedett tagjaidat, és minden reggel tejszínhabos csókocskákkal ébresztenének. Hát nem idilli?
– Pfúúújjj, de gusztustalan! – rázta ki látványosan a hideg Lucifert. – Nem beszélhetnénk ezt meg valahogy másképpen?
– Had’ gondolkozzam egy kicsit… Azt hiszem, mégiscsak lenne egy megoldás – dörzsölgette csontujjaival állát a Halál.
– Bármi is az, áll az alku! – vágta rá villámgyorsan az ördög, szaporán bólogatva.
– Rendben. Nem viszlek el, ha helyettesítesz három napig. Rám férne egy kis nyaralás.
– Helyettesítselek?! Csak ennyi?! – röhögött fel ismét az ördög törvénytelenül.
– Nem olyan egyszerű ám ez, mint gondolod! – vigyorgott a kaszás. – Tudnod kell, hogy csak négy segédeszköz áll a rendelkezésedre! Ez a kasza – emelte magasba a kezében tartott aratóeszközt –, ez a csuha, amit rajtam látsz, egy gyűrű, és végül egy síp.
– Mit kezdjek én ezekkel? – nézett lefitymálóan az ördög.
– Várj, mindjárt elmagyarázom ezt is! A kasza azért kell, hogy a kiszemelt áldozathoz hozzáérintsd, minek következtében beáll a halál… vagyis én.
A Halál elhallgatott, várt egy kicsit, majd értetlenül nézett az ördögre.
– Ez szóvicc volt – tudatta vele.
– Ja… ha-ha – mondta az ördög kötelességtudóan.
– Úristen! – emelte az égre szemgödreit a csuhás.
– Ne káromkodj! – förmedt rá Lucifer, és sebesen fordított keresztet vetett.
A Halál megvonta a vállát, majd így folytatta:
– A csuhának folyamatosan fednie kell az egész testedet: ez tesz láthatatlanná a halandók előtt. Vigyázz, mert ha csak a kisujjad is kilátszik belőle, mindenki számára láthatóvá válsz! A gyűrű segítségével tudod átvinni a lelket a másvilágra, ahol osztályozzák, hová kerül. Oda-e – mutatott az ég felé – vagy ide tehozzád. A folyamat roppant egyszerű: ha megérinted a pácienst a kaszával, megnyomod a gyűrűn a követ, és már át is jutottatok.
– Na és a síp? – érdeklődött Lucifer.
– Azt a gonosz lelkeknél használd! Ezáltal mutatod meg neki a kutyát.
– Aha. A kutyát – bólintott egyetértően az ördög, pedig halványlila fogalma sem volt róla, a Halál mit zagyvál össze neki.
– Jézusom! – temette megtörten a kezébe csontképét a Halál.
– Nana! – figyelmeztette ismét Lucifer vésztjósló hangon.
– Hah… persze-persze! – hagyta rá a kaszás. – Na, figyelj ide, elmagyarázom! Szemben állsz az áldozattal és megfújod a sípot. Ekkor megjelenik a fekete kutya, egyenesen a halandó szemébe bámul, amelyből az ember már tudja, hogy ütött az utolsó órája. Ez csak egy kis plusz. Tudod, amolyan pszichikai ráhatás. Az ég egy adta világon semmi értelme nincs, de azért halálian szoktam rajta mulatni. Na, benne vagy?
– Nanáhogy'...! – bólogatott sűrűn a patás, és sebesen aláírta a felé nyújtott paktumot. – Akkor már csak azt áruld el, honnan tudom, hová kell mennem?
– Ez roppant egyszerű. Csak végighúzod a kezed a kasza élén, és már ott is vagy – magyarázta a Halál, de ekkor már alig figyelt. Hirtelen füst vette körül, és semmi más nem maradt utána, csak a csuha, a kasza, a gyűrű és a síp.
Az ördög felöltötte a csuhát, és magához vette a segédeszközöket. Mélyet sóhajtva végigsimított a kasza élén… majd hirtelen balra vetődött, mert egy kamion kishíján telibetrafálta. Nyögve feltápászkodott, s miután leporolta magát, körülnézett. Egy forgalmas utca közepén állt.
– Ez jó kör volt – dohogta, és félórai ugrabugrálás után rájött, az embereket nem kell kikerülnie: minden gond nélkül át tud sétálni rajtuk. Még elszórakozott azzal egy ideig, hogy szamárfület mutogatott az arra járók feje felett, míg végül észre nem vett egy földön fekvő koldust. A pasason egy zölden derengő célkereszt fluoreszkált, benne tíz centis betűkkel: HALDOKLÓ!
Háhá! – gondolta az ördög. – Megvan az első lelkecske.
Odasétált a földön fekvő alakhoz. Gondolta, jobban szemügyre veszi, ezért letelepedett mellé a flaszterre. Ekkor váratlanul feltámadt a szél és lekapta fejéről a csuklyát. E sajnálatos malőr következtében láthatóvá vált csúf ábrázata, és köpenybe burkolózott teste.
– Jaj, szegény ember! Mi történt magával, ami így elrondította az arcát? – hajolt le hozzá egy idős nénike, és két dollárt nyomott a mancsába. – Itt van, jóember, tegye el! De aztán nehogy italra költsék a barátjával! – mutatott mosolyogva a haldokló koldusra, aztán már tovább is tipegett a város forgatagában.
Az ördög mérgében utána hajította a kaszát. Ennek következtében három frissnyugdíjas, két üzletember, egy szabadnapos buszsofőr, és egy mit sem sejtő veréb holtan rogytak össze.
Lucifer gyorsan visszarántotta fejére a csuklyát. Három órán keresztül, a fej nélküli csirkéhez hasonlatosan rohangáló lelkeket fogdosta össze, s szállította át a másvilágra. A nap végén úgy rogyott le a trónjára, mintha egész áldott nap egy feneketlen bányában hordta volna szenet.
Másnap a kaszasimítás után egy lakásban találta magát. Egy nő álldogált a nappaliban háttal neki. Fenekén ott virított a célkereszt.
– A francba! – mondta a nő mérgesen, meg sem fordulva. – Tudtam, hogy megtalálsz.
– Honnan tudtad? – lepődött meg az ördög.
– A múltkori pizzériás dologból kiindulva nem csodálkozom – mondta a nő, még mindig hátat fordítva. – Most is csak azt tudom mondani, amit akkor: ha van lóvéd felém sem nézel, bezzeg, ha le vagy égve, rögtön itt toporogsz nálam. De tudod mit? Már nem félek tőled!
Hohó, mik derülnek ki az én Halál barátomról! – gondolta az ördög – Mégiscsak jól jönnek neki az anyagiak?
– Nem kell a pénzed – mondta Lucifer. – Érted jöttem.
– Nem kell itt a fal szöveg! – csattant a nő hangja keményen. – Csak nem gondolod, hogy ezek után még elmegyek veled bárhová is?! De mondok én neked még jobbat: felejtsd el ezentúl a lóvét is! Innentől kezdve egy árva kanyit sem fogsz kicsikarni belőlem, te szemét állat! – fordult meg a nő, és dühösen lecsapta a telefonkagylót.
Az ördög zavartan simított végig ocsmány pofázatán, amikor rájött, hogy az iménti szavak nem neki szóltak. Sóhajtva a kaszáért nyúlt. Megvárta, amíg a nő pityeregve beszedi a két doboz altatót, aztán magával vitte a másvilágra.
A harmadik nap szinte zökkenőmentesen zajlott, leszámítva néhány apró incidenst. Egy öregasszonyt kellett volna a túlvilágra szállítania, aki a huszonnyolcadik emeletről vetette ki magát. Ám ahelyett, hogy a betonra csapódott volna, esztelenül kalimpálva fennakadt New York egyik legmagasabb fájának ágán. Nem volt mese, Lucifernek fel kellett másznia érte. Amikor végre felkapaszkodott, az anyóka jobbra lendítette a karját. A tökéletesen koreografált mozdulattal telibe találta a gyűrűbe ágyazott ékkövet, minek következtében Lucifer fénysebességgel száguldott át a másvilágra. Egyedül.
Tudta, vissza kell jutnia valahogy. Ám akárhányszor végigsimított a kasza élén, minduntalan újabb és újabb balesetek színhelyeire pottyant, ahonnan ugyancsak el kellett szállítania a szabadon kószáló lelkeket.
A huszadik próbálkozás után sikerült végre visszatalálnia az öregasszonyhoz. Egy családi program kellős közepébe csöppent. Pont azt ünnepelték, hogy a Nagyi ép bőrrel megúszta a huszonakárhányadik emelet magasságából való kizuhanást.
Az ördög sóhajtva hozzáérintette a kaszát. A nénike a rokonság legnagyobb megrökönyödésére, arccal előre, ám teljességgel holtan bukott bele az előtte álló salátástálba.
Lucifer elhatározta, hogy még egy utolsó éjszakai portyára indul.
Elhagyatott, csendes kikötőben találta magát, egy maffia-leszámolás kellős közepén. A sötétbe burkolózott dokkok közül egy férfi jajveszékelései hallatszottak. Lucifer elindult a hang irányába, és kisvártatva meg is pillantott három éjfeketébe öltözött alakot. Az egyik férfi hátrakötözött kezekkel térdelt az aszfalton, a másik két fickó pedig – a fejének pisztolyt szegezve – előtte állt.
– Hidd el, Junior, soha nem lopnálak meg… – nyüszítette a térdelő.
– Ejnye-ejnye, Franky fiú! Tényleg ilyen hülyének nézel?! Baggio megtalálta a lét a kocsidban. Éppen ezért az én arcom lesz az, amit a szaros kis életed utolsó perceiben látni fogsz!
Na, végre – gondolta az ördög vigyorogva –, hívhatom a kutyát! Azzal a sípért nyúlt, és erőteljesen belefújt. Ekkor mély, torokhangú morgást hallott a háta mögül. Megfordult, majd hátrált két lépést: egy megtermett rottweiler állt vele szemben lesunyt fejjel, ugrásra készen.
– Jó kutya… Okos kutya… – heherészett idegesen hátrálva Lucifer.
A kutya vicsorgott.
– Izé… – folytatta Lucifer. – Tudom, most azt gondolod, ez a gazdád ruhája, de nem elloptam: ideadta. Ő akarta így… hallod?… Okos kutyus… Ott az áldozat, nézz a szemébe… Ha gondolod, megmutatom, hogyan kell, oké?… Okos kutyus… Jó kutyus… – dadogta, miközben a kutya fenyegetően maga alá húzta a lábait. Aztán már ugrott is. Egyenesen Lucifer torkának.
Ekkor a halálra ítélt ˝rosszfiú˝ szűnni nem akaró röhögésben tört ki. Csak annyit látott, hogy egy bolond kutya szélvészként pörög a saját tengelye körül, mit egy búgócsiga.
A két killer döbbenettől kigúvadó szemekkel meredt a földön térdeplő férfire, majd egymásra.
– Te, Junior! Ez sokkot kapott, vagy mi a szar?!
– Nem hiszem. Szerintem, nem vesz minket komolyan – mondta Junior, és gondolkodás nélkül durrantotta fejbe az idétlenül vigyorászó maffiózót.
Ekkor a fekete kutya semmivé foszlott. Lucifer összemarcangolva, kutyanyáltól csöpögve talpra küzdötte magát, és átvitte a bűnös lelket a pokolba.
A Halál már várt rá.
– Na, hogy ment? – kérdezte, és összefogta szegycsontja előtt a piros palástot, amit viselt.
– Ez a játszóruhád? – kérdezte az ördög mintegy mellékesen, majd meggyötörten rogyott le a trónjára. – Egyébként piti feladat volt – vont vállat cafatokban lógó köpenyét elsimítva az ölében. – Könnyebb dolgod van, mint bárki másnak a világon. Ezt a melót egy óvodás is röhögve elvégezné.
– Örülök, hogy így látod! Nem venném lelkemre, ha lefárasztott volna ez a kis megállapodás.
– Bagatel… – legyintett Lucifer, és lopva a Halálra pislantott. – Akkor a szerződést… szóval, akár szét is téphetnénk, nem?
– Ja, persze, a szerződés… Tudod, Lucifer, te sötétebb vagy, mint gondoltam...
Mikor aláírtad egy pillanatig sem gondolkodtál el azon, hogy halhatatlan vagy?
Lucifer értetlenül bámult az üres szemgödrökbe.
– Kösz a helyettesítést – szedte össze cuccait a Halál, majd az ördög gyilkos pillantásától kísérve, görcsös röhögéstől rázkódva kisétált a pokol kapuján.
Doyle
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
