Ülök csendesen az asztalomnál

Várom a pincért, hogy idetalál

És presszómat kérem,

Benne felüdülésem remélem.

Míg a nedűt várom

Zsebemből előhalászom

Cigarettámat és gyufámat,

Hogy napi rutinomat megkezdve,

Újra elmerüljek életembe,

Rendezve dolgaimat.

A füstcsíkok,

Akár a kígyók

Tekergőznek egyre-másra

A plafon felé mászva.

Hangok vesznek körül,

Melyekben gondolataim elmerül-

Nek, önállóságuk elveszítve

Hogy a világ kerekébe beilleszkedve

Magam is a Mindenség része legyek

Ne csak úgy tengjek-lengjek.

 Végre kávém is megérkezik,

S krémes barnasága lassan oszladozik

Tetején,

Ahogy keverém.

Mily fenséges feketeséget

Rejt a meleg, barna krém

 Nem is sejtetvén

A gyönyör ezen ízességét.

Akárcsak a téli női kabát,

Mely elrejti hordozója

Nagyszerű báját,

Hogy csak kiválasztottja

Ismerhesse a gyönyört,

Melyet ezen test oly fennkölt

Érzéssé tett

Hogy ópiumává lett.

Orromban érzem a cigaretta és kávé illatának

 Mély és fenséges aromájának

Egyesülését

Természetellenes gyönyörűségét.