Sötétség
Dátum: 2008. április 28. 18:14Műfaj: NovellaCimkék: busz, sötétség, titok |  |
A buszon ültem, és ezt láttam. Egyszerre félelmetes és gyönyörű élmény volt... És nektek, vajon eszetekbe jutott már? Vagy csak én vagyok ilyen elvont?:)
A rozoga busz hangosan robogott végig a pusztát átszelő úton. A kinti sötétség az ajtó gumiszegélyének lyukain próbált beférkőzni a hideggel együtt és elnyomni a benti neonlámpák fényét. Odakintről csak magányosan világító villanykörték látszódtak, és olyannak tűnt, mintha a sötét már elnyelte volna a Földet.
Kishíján elhittem.
Komolyan elkezdtem azon gondolkozni, hogy van-e ott valami.
Milyen érdekes lenne, ha kiderülne, hogy csak az van, amit látunk. Amit elnyel a vak sötétség éjszakánként, az a ragyogó Nap felkeltéig nem is létezik. Azonban akkor valami csodálatos, újjászületett erővel próbálja bepótolni az éjjeli lemaradást. Ez is a fény éltető, mágikus erejét mutatja.
Valójában nem tudjuk, hogy tényleg nincs-e így….
A buszon a külváros felé olybá tűnt, hogy csak a semmin futunk át az öreg járművel, aki fényszóróival utat görget maga elé. Mégsem a Nap fénye, de fény, és ez is elég ahhoz, hogy az út megjelenjen és segítsen oda jutni, ahova kell.
Talán éjjel az utak is mások, mint nappal. Talán most egész máshova visz. Lehet, hogy eljutunk a Világ végére (vagy inkább a Világ közepe? Ki tudja…. Ahhoz először föl kéne fedezni, hogy elnevezhessük), és megtudjuk, hogy van-e ott bármi is, ahol éjszaka csak a vak sötét.
Kivilágított házak közé értünk, az előkertjükben fákkal. A fákra nem esett fény. Úgy álltak ott, mintha nem is fák lennének, mert ez a semmi kitöltötte az ő részüket is a térből. Félelmetes volt és gyönyörű.
A gondolat talán inkább félelmetes. Olyan, mint mikor egy idegen házban vagy egy éjjeli bulin, és a mellékhelyiséget keresve egy embert ábrázoló szoborról nem tudod eldönteni, hogy él-e vagy sem, ezért minél gyorsabban mész el mellette, hogy ne is derüljön ki. Aztán persze a villannyal kivilágított, hangos zenével telt szobába visszamenve megtudod, hogy a ház tulajdonosa kapta valamikor régen egy barátjától. És nem, nem él.
Mint valami mese, amit kisgyerekeknek találnak ki, hogy jók legyenek. A szörnyekről a sötét helyeken, akik megeszik, ha rossz. Minden gyerek fél a sötétben. Talán pont a semmitől, ami ott van (vagy inkább nincs is ott)?
A gyerekek talán tudják. Az egész pici csecsemők, akik sírnak, mikor nincs velük az anyjuk, és sötét van meg hideg. Félnek, mert tudják, hogy ahol sötét van, ott a semmi veszi körül, és félnek, hogy magába olvasztja őket, és a reggeli Nap fénye esetleg nem éleszti fel.
Sötét és hideg. Mint akkor éjjel, mikor a buszon ülve siettünk a messzi külváros felé. Te és én. És ahol velem voltál, ott meleg volt és fény.
Ha kiléptem volna a sötétbe, velem jöttél volna?
És ha velem jössz… Magaddal hozod a fényt és a meleget?
…Ijesztő a sötét nélküled.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
