Szentjánosbogár
Dátum: 2008. március 27. 14:30Műfaj: NovellaCimkék: szerelem |  |
Ez egy igazi nagy szerelem, igaz története. Két olyan lényről szól, mindegy, hogy emberek vagy épp apró rovarok, akik ezt valóban átélték testestől lelkestől. A novella különlegessége, hogy folytatásos, így kettő novellát teszek be egymás után.
Szentjánosbogár
A Szentjánosbogár ült a fán és lógatta a lábait, igazából unatkozott. Már megszámolta az alatta lógó faág leveleit, sőt már azon is túl volt, hogy a méh útját számolja oda-vissza a kaptár és a virágos rét között.
Gondolkodott, hogy meglátogatja a katicabogarat de, hamar el is vetette a gondolatot. Tudta hogy végtelen unalmas beszámolókat fog hallani az újabb és újabb pöttyökről. Talán haza kellene mennie, de ahhoz sem volt kedve. Töprengett hogy mit is szeretne úgy igazából csinálni, de már a gondolat is megrémisztette, amikor rágondolt.
Behunyta a szemét és maga elé képzelte a hatalmas nagy odvas fát a rét végén és elgondolta mi is lehet azon túl. Annyira szerette volna megnézni, annyira szerette volna elhagyni ezt a lézengő, unalmas, virággal borított mezőt. Kalandra vágyott……
A kis sárgászöld hernyó komótosan rágcsálta az eperlevelet, ízlelgette az újabb leharapott darabokat. Mikor tele lett a hasa elbújt egy árnyékos fa alá és nézegette a tájat. Szépnek találta amit látott.
Éppen elmerült volna a gondolataiban, amikor valami hatalmas koppanást hallott a feje felett, majd halk puffanást. Körbenézett de nem találta a zaj forrását. Már éppen elmerült volna újra az álmaiban, amikor ismét zajt hallott, most a háta mögül hallott valami motoszkálást.
- Ki van itt?- kérdezte
Nem kapott választ, ezért újra megkérdezte:
- Hahóóóó van itt valaki?
Apró zizegő szárnycsapásokkal előrelendült a Szentjánosbogár.
- Csak én vagyok…-suttogta
- Mit csinálsz Te itt, miért csapsz ekkora lármát?- nézett kérdőn a kis Hernyó.
- Nekirepültem ennek a fának és lesetem- szégyellte el magát a bogár
- Aha és miért nem előre nézel? Akkor nem estél volna le ide.
- Hmmm. Mert búcsúzásként hátra tekintettem a virágos rétre és nem vettem észre ezt a nagy fát.-
- Miért búcsúzol? Hová mész?- kuncogott a Hernyó
- Felfedezem, mi van az odvas fa után- szólt a büszke válasz
- Ehhez búcsúzni kell? Odarepülsz, körbenézel és visszajössz. –
- Igen, de nem tudja senki, hogy nekivágtam. – suttogta
- Értem, nem mondom el senkinek, ha akarod- mosolygott a Hernyó.
- Köszönöm, tényleg megtennéd?
- Igen, ha akarod, akkor azt mondom nem is láttalak itt a nagy odvas fánál.
- Valóban? Miért tennél ilyet?
- Hogy segítsek neked…
- Igazán? -csodálkozott a Szentjánosbogár
- Elmondod, miért szeretnél elmenni?-
- Tényleg érdekel?-
- Igen, meséld el!- kérte a Hernyó
A napot felváltotta a hold, a forró nyári levegőt a hűs szeles éj. A hernyó és a Szentjánosbogár még mindig a fa alatt ültek, a bogár bevilágította a talajt a lábuk alatt.
- Akkor holnap indulok- mondta a bogár
- Rendben, elbúcsúzol, mielőtt elindulsz?- kérdezte a Hernyó
- Persze…- szólt a válasz
Napok és az éjszakák váltották egymást, aki elment az odvas fa mellett fura dolgot láthatott. Egy hernyó és egy szentjánosbogár a fa alatt kuporgott, a bogár bevilágította a teret.
- Gyere velem! – kérte a bogár
- Jaj, hogy tehetném, nekem nincs szárnyam. Egyedül kell megtenned az utat. Ha visszajöttél itt várlak.- mondta szomorúan a Hernyó
- Felveszlek a hátamra- örült meg az ötletének a másik
- Butaság, nem bírsz el. Csak hátráltatnálak a repülésben, hamar kifáradnál.-
- Nem, dehogy, elbírlak!- tartott ki az ötlete mellett a bogár
- Egyedül kell menned!- szólt a határozott válasz
- Rendben, de itt leszel?- kérdezte szomorúan
- Igen, de veled leszek az úton is. A szél viszi hangom, a napsugár az érintésem, ott leszek mindig és itt, ha visszajöttél- mondta a kis zöld Hernyó
- Holnap indulok! Most búcsúzom……- és hallani lehetett az apró rezgő kis szárnyakat, ahogy nekivágtak a levegőnek.
A Szentjánosbogár boldogan falta a szemével a virágos rétet. Annyira szép és annyira hiányzott neki. Körbejárta, minden apró kis neszt kiélvezett, megnézte a többieket, kortyolt a patakból, beszívta a virágok mézes illatát.
Közben mindvégig az odvas fát leste, de még várt. Utoljára akarta hagyni a barátját, pedig már alig várta a találkozót. Köszönteni és egyben búcsúzni jött. Szerette volna magával vinni a kis hernyó, de tudta hogy igaza van, nem bírja el a hátán. Alig várta, hogy megpillanthassa és megölelje.
Boldogan repült a fához és kiáltva hívta a barátját. Nem történt semmi. Csendes és kihalt volt minden. Egyre gyorsabban cikázott a fa körül, minden kis zugba bepillantott. A boldogság és a várakozás átcsapott egyre nagyobb kétségbeesésbe. Megállt egy pillanatra, letörölte a könnycseppet az arcáról, majd sóhajtva hátat fordított a FÁNAK. Búcsú nélkül repült tovább……
- Várj! Itt vagyok! – csengett fel a hang a háta mögül- Régóta várlak-
A Szentjánosbogár megfordult, de nem látta Őt. Egy színes szárnyú pillangó repkedett ide-oda rebegtetve a szárnyait.
- Itt vagyok!- ismételte meg a hang
- De….Hol van az én kedves barátom?- kérdezte a pillangót
- Én vagyok! Nem ismersz meg?- hangzott a halk válasz
- Megváltoztál- csodálkozott a bogár
- Talán szebb lettem?- kérdezte a pillangó, és büszkén feszítette ki a szárnyait
- Talán inkább más- felelte a bogár- Vannak szárnyaid!!!- csodálkozott rá
- Igen, tudok repülni! Nem kell a hátadon cipelned!-
- Akkor most velem jössz?- kérdezte ciripelve
- Még szeretnéd, ha együtt mennénk?-
A válasz késlekedett. A pillangó számára évszakok teltek el mire felhangzott a Szentjánosbogár ismerős zümmögése de újra elhalkult. Közelítettek egymáshoz csendben, még a szú percegését is hallották az odvas fa felöl.
A bogár megölelte a pillangót, majd búcsúra emelte a kezét……
- Búcsúzom tőled…….virágos rét……….. búcsúzom barátaim…………-
Majd karjával belekapaszkodott a barátja kezébe és maga után húzta az odvas fán túlra.
Mosolyogva repült el a Szentjánosbogár és a Pillangó, egy pillanatra sem engedve el egymást……
Szentjánosbogár 2
A Szentjánosbogár ült a fán és lógatta a lábait, a szomorúságtól még világítani sem volt ereje. A pillangó repkedett ide-oda és azon gondolkodott, hogy vigasztalja meg a barátját.
- Vissza kell menned!- mondta kedvesen és közben apró szárnyaival végigsimította a Bogár arcát.
A Bogár csak ült, töprengett mitévő is legyen.
- Veled maradok.- válaszolta durcásan majd a nyomatékosság kedvéért megrezegtette a szárnyait.
A pillangó elszomorodott, csápjai ernyedten lógtak a levegőben.
- Elhagytuk az otthonunkat, nagyon messze repültünk már. Nagyon csodás volt felfedezni a világot, kiszabadulni a virágos rétről, elhagyni az odvas fát de keresnek Téged, aggódnak hogy hová tűntél.
A Bogár csak rázta a fejét és próbálta eltakarni az arcán végighulló könnyeket. Hátat fordított majd hatalmasat sóhajtott:
- Téged is biztos keresnek, gyere velem vissza!
A pillangó abbahagyta a szárnycsapkodást, leereszkedett a fiatal cserje ágára. Nagyon határozott és komoly arcot vágott.
- Én maradok.- hasítottak végig a szavai langyos levegőben.
A Szentjánosbogár felkapta a fejét és hirtelen a pillangó mellett termett.
- Miért tennéd?- kérdezte.- Így semmi értelme. Gyere vissza velem a rétre a családodhoz vagy hagy maradjak veled!- kérte a szomorú szemeivel a Bogár.
A pillangó ismét felszállt és keringeni kezdett a levelek között.
- Sajnos egyiket sem tehetem, nem jött el az idő- mondta halkan.
A bogár dacosan felugrott és szélsebesen a rét felé vette az irányt. Már az odvas fa határánál járt, amikor megtorpant, mintha egy láthatatlan falnak ütközött volna. Visszafordult, apró szemeivel a pillangót kereste.
- Itt vagyok. - szólalt meg a remegő hang a feje felett.
- Elkísértelek, innen már csak egy pár szárnycsapás az otthonod. Én még maradok a fa túloldalán.-
- Hiányozni fogsz Pillangó!- suttogta a Bogár
- Nekem is. –válaszolta a másik
- Miért maradsz itt egyedül, magányosan?- értetlenkedett a Bogár
A pillangó csak csendben mosolygott, miközben a szíve meg-megállt. Úgy érezte, belehal a barátja elvesztésébe, de tudta, érezte helyesen cselekszik.
Behunyta a szemeit, hogy a könnyei befelé hulljanak.
- Menj, még dolgod van! – kiáltotta olyan hangosan, hogy a fűszálak meghajoltak ijedtükben.
- Csak akkor megyek, ha Te is- jött a válasz
- Én maradok, nekem még dolgom van itt.- keményedett meg a pillangó hangja.
- Mi az?- csattant fel a kérdés
- Gondolkodom, meditálok, építem-rombolom a jövőm és múltamat. Nagyon nagy munka vár még rám.
A Szentjánosbogár megcsóválta apró fejét, majd elrepült a rét határáig, már csak egy fűszál választotta el attól, hogy otthon legyen.
- Rendben, ha nem maradhatok Veled, akkor visszamegyek, de tudnod kell, többet nem hagyom el a rétet- sóhajtotta
A pillangó csendben bólintott, széttárta megfakult szárnyait majd szótlanul maga mögött hagyta a fát. A szíve dobbant egy nagyot, majd meg-megállt. Legszívesebben megfordult volna, torkaszakadtából kiáltott volna a Bogár után, de tudta nem teheti meg. A kijelölt utat egyedül kell megtennie, hisz ez az ő választása volt. Óvatosan megfordult, eltűnt a Bogár a távolban, már a fényét sem láthatta. Ekkor leszállt egy apró odúba húzódott, magára terítette remegő szárnyait és arra gondolt talán egyszer, amikor az útja végére ért ismét találkozhat a Bogárral………..
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
