Tél
Dátum: 2008. október 08. 18:32Műfaj: NovellaCimkék: titok, tél |  |
Éjjel leesett a várva várt nagy hó, s ennek mindenki örült. A fehér takaró beborította az egész tájat, a falut, a kis boltot, ami össze volt építve a lakással, a faluvégi nagy házat, azt a távoli kunyhót, és a gödörbe is eltakart mindent.
Nagyon hideg tél volt, az emberek nem is emlékeztek mikor volt annyira hideg, mint azon a télen, de bármennyire is várták, hogy végre hófehér legyen a táj, csak nem akart esni a hó. Néha egy-két hópihe szálingózni kezdett, de soha nem lett belőle szép vastag takaró. A falut átszelő kis patak nagyon hamar befagyott, így a falubelieknek nem kellett a hídhoz menni, ha át akartak kelni a másik oldalra, de a rókáknak is könnyebb volt a dolguk, ha egy kis háztáji baromfira vágytak. S azok a vörös állatok, gyakran ki is használták a befagyott kis patak nyújtotta előnyöket. Azon a télen sok baromfi lett a rókák jóízű vacsorája, vagy reggelije.
Mint már hosszú ideje, aznap is hideg reggel virradt a kis falura. A faluvégi kis ház is ébredezni kezdett, a gyerekek óvodába készültek, a nagyobbak már a hajnali busszal elmentek a városba, mert oda járt az egyik egyetemre, a másik még csak középiskolába. Az anya minden reggel, már évek óta nagyon korán kelt, az apa szintén, mert sok volt a ház körüli teendő, amit meg kellett csinálni a munkába indulás előtt.
A férfi idegesen jött be a házba, ami a falubeliek szerint nem is ház volt, hanem egyenesen kastély, amit a férfi mindig mosolyogva fogadott, büszke is volt rá, mert a saját kezével építette, szépítgette azt a házat.
- Anya! Ez nem lehet igaz! Azok a kurva rókák már megint itt jártak! Elvittek egy kacsát!
- Kacsát? – rémült meg az asszony.
- Azt!
- De azokhoz biztos nem tud semmi hozzáférni!
- Négylábú nem is, csak akinek keze van! – fortyogott a férfi. – Pedig a kutya is ugatott, de hát az mikor nem ugat, ilyen erővel percenként rohangálhatnék ki!
- Vajon ki lehetett? Gyerekek, siessetek, apa már itt van, indulni kell! – kiabált be a konyhából a szobába.
- Nem tudom ki lehet, de ha elviszem a gyerekeket az oviba, elindulok a nyomom a kutyával, még jó hogy szabadságon vagyok!
- Csak ne legyen semmi baj! – mondta a feleség.
- Nekem nem lesz bajom, de aki elvitte azt a kacsát... – de nem tudta befejezni, mert a két kisgyerek hangosan kiszaladt a konyhába.
- Na akkor induljatok, majd délután én megyek értetek! – mondta az anyjuk és megpuszilta a kislányt, és az öccsét.
A két gyerek és az apjuk elindultak a hideg reggel az óvodába, még szerencse, hogy a kocsit hamarabb beindította, hogy felmelegedjen. Miután a két gyereket bevitte az oviba, majd levette róluk a téli ruhát és a váltócipőt rájuk adta, a férfi betért a kisboltba, ami egyszerre volt bolt, és hírelosztó központ.
- Szevasz Janó! – köszönt e férfinek a boltos férje, aki a kis üzlet előtt cigizett, tagbaszakadt férfi volt, valamikor bányászként dolgozott, most Janóval dolgozik, de ő is szabadságon van.
- Jó reggelt!
- Hideg van ma is, hogy bassza meg!
- Az! Meg azt is, hogy tolvaj van a faluban! – mondta idegesen Janó.
- Hogy a kurva anyját! Mit vittek el?
- Most csak egy kacsát, de mi lesz ezek után? Valaki próbálja kihasználni azt, hogy a rókák garázdálkodnak, csak épp arra nem gondol, hogy egy róka nem a tetőn mászik be!
A nagydarab férfi csak a fejét rázta és a fagyott levelekre köpött egyet, így adva tudomására Janónak, mit gondol a tolvajról. Janó folytatta.
- Most hazamegyek, és a kutyával elindulok a nyomon, a szagot nem lehet eltüntetni .– mosolygott Janó.
- Az a kutya aranyat ér, ősszel is hogy megtalálta azt a vaddisznót, hiába volt ott 10 kutya is, Dickson volt a legjobb! – nevetett a tagbaszakadt.
- Ha van kedved, gyere velem!
- Jó! Felőlem már indulhatunk is!
- De előbb még veszek ezt azt!
Janó bement a boltba és megvette a mit a felesége felírt neki, addig a másik férfi gyorsan elseperte a még most is hulló faleveleket.
- Na gyere Géza!
- Várj, hátra viszem a seprőt! Bár már a havat seperném! Vigyem a puskát?
- Hozhatod, hátha lesz valami!
Nem sokkal később, már ott ültek Janóék konyhájába, mert a felesége addig nem engedte őket sehová még meg nem reggeliznek. A gyors reggeli után Janó elővette a puskát, majd kint pórázt rakott a kutya nyakörvére és elindultak. Dickson hamar szagot fogott, így a két férfi követte a kutyát, s közben beszélgettek.
A felkelő Nap sugarai szikráztak a fagyott tájon, és szinte vakította a két férfit.
Csend volt mindenhol, csak a fagyott fű, ropogása hallatszott, s néha egy-két távoli szarka cserregése.
A kutya láthatóan nyomon volt, mert nem tett kitérőket, hanem egyenesen követte a tolvaj útját, amit könnyebb lenne követni a férfiaknak szabad szemmel is, ha lenne már hó! De nem akart jönni még az a szép, fehér hó! Már vagy két órája gyalogoltak.
- Nem tudom, hová vezet ez a kutya minket! – mondta Janó.
- Majd meglátjuk, ha a végér érünk! – mondta mosolyogva Géza. – Amúgy nem ez az első lopás, ha most így visszagondolok, mert a boltba hall ezt azt az ember. Nem is tudom már, valamelyik nap talán Gabi néni panaszkodott, hogy neki is eltűnt egy-két jószág, de ő letudta a rókával, de a férje elmondta nekem, hogy ő nem gondolja, hogy a róka lett volna.
- A világon nincs annyi róka, ami ennyi kisállatot elvisz ilyen rövid idő alatt! – közben a távcsővel kémlelte a messzeséget.
- Látsz valamit?
- Nézd csak meg!
A nagydarab férfi is a szeméhez emelte a távcsövet.
- Mi a kurva? Az a fater kalyibája!
- És füst száll onnan!
- Nézzük csak meg mi az? A mi területünkön csak senki garázdálkodjon! – mondat Géza eléggé idegesen.
- Elengedem a kutyát, és fogadjunk, hogy ott fog megállni! – lehajolt, levette a pórázt, és a kutya, mint a nyílvessző, a kis ház felé iramodott.
- Fater utoljára ősszel volt kint, valaki beköltözött? Hogy az a …
- Na majd meglátjuk!
Jó 10 perc telt el, mire odaértek. A kutya ugatott és a belülről valaki kiabált neki!
- Menj innen te rohadt dög! Takarodj el!
- Ki van ott bent? – kiabált Géza.
- Menj el! Semmi közöd hozzá! Takarodj a földemről! – válaszolt az idegen.
- Ne hazudj, mert ez a mi földünk, és azonnal gyere ki! Mi a fenét keresel te ott bent?
- Hagyjál! Tűnj innen!
- Na most már több a soknál! – kiabált Janó – Azonnal gyere ki, mert lövök egyet!
- De vidd el a kutyát, mert belevágom az ásót!
- Anyádba! – kiáltotta Géza, aki már őrjöngött a dühtől, mert nem elég, hogy feltöri a kisházat, még ilyen hangon beszél velük.
Janó megfogta a kutyát, az idegen óvatosan kilépett, de a kezében volt az ásó, amit egy pillanat alatt a két férfi felé dobott, és a nyél vége eltalálta Gézát.
- A kurva anyátokat! – ordított az idegen, és elkezdett futni.
Janó ösztönösen elengedte a kutyát, ami az idegen felé futott, és másodpercek alatt a földre kényszeríttette, s ott termett a két férfi is felette. Géza egy hatalmasat rúgott a fekvő idegenbe, aki még jobban összegörnyedt, majd vadul ütni kezdte az ásóval.
- Géza! Géza, hagyd abba hát megölöd ezt az embert! – kiáltott rá Janó, de mintha a másik nem is hallana, ütötte tovább, amíg az idegen ernyedten el nem terült. – Megölted!
- Nem baj! – mondta Géza nyugodtam, minta mi sem történt volna. – Elégszer vették már el apám földjét, baszd meg, meg lopták már meg, hát most aztán betelt a pohár!
- Most mit csináljuk? – kérdezte Janó.
- Elvisszük ide a domb mögé egy zsákban, bedobjuk a gödörbe, este meg kihozom rá azt a pótkocsi szemetet, és el van rendezve, a kutya sem találja meg a szemét alatt, gondolom eddig sem kereste senki.
- Baszd meg! – mondta halkan Janó.
A két férfi összeszedte az idegen holmiját, és mellé tették a zsákba, majd a bokrok takarásában elvitték a zsákot, és ledobták a gödörbe, majd lassan hazaballagtak.
Délután volt, mire hazaértek, a falu széli családi házban már otthon volt mindenki.
- Na, mire jutottatok? – kérdezte a feleség.
- Sajnos nem sokra, a kutya összezavarodott, mert annyi rókanyom volt erre, hogy azt követte.
- Gyere, egyél Géza egy fánkot, most sütöttem!
- Sajnos sietnem kell, még ki kell vinni a szemetet a traktorral! – mondta és indult volna, de Janó megállította.
- Haza viszlek kocsival!
A traktor már ott állt, megpakolt pótkocsival, a két férfi beült és elindultak, egész úton némán ültek a fülkében. A gépből Géza kitaposta a lelket is, így hamar odaértek a gödör mellé, és furcsán megtekeredett zsákra billentette a szemetet. Vissza még gyorsabban mentek, mert könnyebb volt a pótkocsi!
- Baszd meg! – sóhajtott Janó. – Ezt soha nem tudom elfelejteni!
- Az nem baj! Csak soha nem beszélj róla! Ez a fontos!
- Hülye vagy? Dehogy beszélek! Ezt a rohadt napot betesszük egy piszok nagy zárójelbe, és soha nem nyitjuk ki!
- Na ezt jól mondod!
Kora este volt, mire Janó hazaért, épp vacsorázni készültek, leült ő is a nagy asztal mellé.
- Mi újság a városban! – kérdezte a nagyokat.
- Semmi! Ugyan az, mint minden nap! – mondta mosolyogva a lány – Már építik a karácsonyi árusok kis faházait.
- Akkor majd a hétvégén elmehetünk szétnézni! – mondta az apjuk.
- Hová akartok menni? – kérdezte az éppen belépő anya.
- Csak a városba, a karácsonyi vásárra! Jaj de jó lesz! – örvendezett az óvodás kislány.
Az anya behozta a vacsorát és nagy beszélgetés közepette megvacsoráztak, majd a szokásos esti dolgok következtek, a kicsik megfürdetése, és lefektetése, egy kis rámolás még a konyhába, addig az apa megetette az állatokat, bezárta az ajtókat. Végül a szülők is ágyba kerültek.
- Mi van veled? Olyan furcsa vagy ma! – mondta az asszony.
- Semmi! Csak sokat gyalogoltunk, és elfáradtam kicsit. Tényleg sok itt a róka, de hát nem lehet kiirtani mindet.
- Nem is kell!
- Áh, hagyjuk! Jó éjt! – megpuszilta feleségét, majd leoltotta a kis lámpát.
Éjjel leesett a várva várt nagy hó, s ennek mindenki örült. A fehér takaró beborította az egész tájat, a falut, a kis boltot, ami össze volt építve a lakással, a faluvégi nagy házat, azt a távoli kunyhót, és a gödörbe is eltakart mindent.
- Szevasz Janó! Látod milyen szép fehér minden! – örült Géza és serényen lapátolta a havat a bolt elől.
- Szevasz Géza! Tényleg szép fehér, mint egy óriási nagy takaró, elfed mindent!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
