Utazás
Dátum: 2010. november 01. 13:15Műfaj: NovellaCimkék: közlekedés, vonat, egyperces |  |
A buszon rosszul vagyok, az autó meg drága. Repülő? A közelébe nem megyek. Hajó? Csak ne legyenek hullámok. Vonat??? Majd meglátjuk...
Ülök a vonaton. Mindig a vasúti kocsi középen helyezkedek el, lehetőleg az ablak mellett, szinte mindig, mert kevesen választják ezt a módját a közlekedésnek. Szeretem magam mellett tudni a csomagjaimat, persze kis betűkkel szerepel az ajtó mellett egy matricán, hogy „A csomagokat szíveskedjenek az ülés alatt illetve…”, amivel nem foglalkozom. Hiszen kis betűkkel van.
Egy bácsi szállt fel velem a vasútállomáson. Háromszor megkérdezte merre is megy ez a vonat. Szívesen beugrattam volna, hogy harmadszorra mást mondok, de egy bácsi volt, egy öregember. Tisztelem az időseket. Egész úton látszott rajta a félem, Vajon jó vonatra szálltam?- kérdezhette magában. Ez engem roppantul felbosszantott. Nem elég háromszor elmondani valakinek? Megmondtam neki, hogy amikor odaérünk, az állomásra szólok neki. Végre leszállt! Még egy darabig kovájgott az állomáson, csodálkozott és mintha azt láttam volna az arcán, hogy Vajon miért is jöttem ide?
Nem akarok megöregedni. Ez borzalmas. Én azonban folytattam tovább az utamat. Közben rájöttem miért is nem szeretik az emberek a vonatokat. Egy olyan jellegzetes szag ivódik be az ember bőrébe és ruházatába, hogy szörnyű. Hideg van. De miért van hideg? A mellettem lévő ülésen ülő férfi felett egy ablak nyitódott ki, valószínűleg ennek a vad sebességnek a hatására és a majd 25 éves nyílászároknak köszönhetően. A vad sebesség alatt természetesen azt értem, hogy 2 biciklissel versenyeztünk az állomások között. Ez előbb említett férfi éppen számítógépezett, valamilyen filmet nézett. Honnan tudom? Hallottam. Hát ez nem bosszantó? Na, szóval az ablak kinyílása megzavarta fontos dolgában. Én szúrós szemmel néztem, hogy valamit azért mégis tehetne az ablak becsukása érdekében és remélem, nem akarja, hogy én rajta keresztül csukjam be. Feláll és becsukta! Leült és folytatta, amit elkezdett. Mihelyt kényelembe helyezte magát az ablak újra kinyílt. Ezt háromszor játszották el. Becsukta és kiment a mosdóba. Mosdó? Hát nagyjából. Az ablak megint kinyílt. Az ablakos úriember előtt ülő szintén férfi, hátrament és egy határozott mozdulattal betette az ablakot. Visszaült a helyére, s mikor „az Ablakos” dolgát végeztén leült a helyére már teljesen abban a hitben volt, hogy ő győzte le az ablakot.
Az utasok felváltották egymást. Ezt szeretem, új arcok. Egy molett nő szállt fel a fiával és egy nagy karton dobozzal. Vajon mi van a dobozban? Valószínűleg valamilyen titkos katonai kísérlethez szállítanak alkatrészeket, vagy csak egy TV. Az én ablakom izgalmas! Kidőlt fák mindenhol. Balaton part és sehol a bikinis nők. Hát igen, tél van. De egyszer jó lenne meglepődni. A dobozra szegeződik a tekintetem. Az ülés alatti szerkezetből, valószínűleg a fűtést szabályozóból csöpögni kezdett valamilyen folyadék, eláztatva ezzel a doboz alját. Gondolkodom… Ha elázik a doboz alja kiesik belőle, ami benne van, ha felemelik. Szóljak, vagy ne szóljak? Nem az én dolgom, de ez egy „majdnem vészhelyzet”. Én is örülnék, ha szólnának, hogy hajó lesz a csomagomból. Mire elhatározom magam, megjelenik a kalauz és figyelmezteti őket a dologról. Elkéstem, pedig most nekem mondanák azt a szót, hogy köszönöm. Szerintem ezt a szót szeretik hallani az emberek.
Én is leszálltam. Pár kérdés megfordul a fejemben. Vajon a bácsika meg találta a helyet ahová menni szeretett volna? Vajon az Ablakos is be tudná csukni az ablakot? Vajon TV van-e a dobozban?
Vajon jó vonatra szálltam?
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
