varázslat
Dátum: 2008. március 22. 06:16Műfaj: NovellaCimkék: varázslat, tét, szerencse, rulett, mágia |  |
A tiszt frissen lépett ki délután, immár civil ruhájában, a forgalmas belvárosi utcára. Elégedetten, a rend szeretetével nézett körül szerette városában. Néhány utcával arrébb, a kezdődő külvárosban akadt még dolga, mielőtt megkezdhette volna megérdemelt pihenését.
A tiszt frissen lépett ki délután, immár civil ruhájában, a forgalmas belvárosi utcára. Elégedetten, a rend szeretetével nézett körül szerette városában. Néhány utcával arrébb, a kezdődő külvárosban akadt még dolga, mielőtt megkezdhette volna megérdemelt pihenését. A kis utca néptelen volt, afféle zsákutca, néhány jellegtelen házzal, és egy nyilvános fülkével. Itt már csapadékvíz csatorna húzódott, csenevész fákkal az árokparton, néhány öreg, használt autóval az út szélén. A tiszt aktatáskáját erősen markolva állt meg az utca végén, körülményesen rágyújtott. A tavaszi napsütés felé fordult, kifújta a füstöt. Testes, bajuszos ember volt, a kor apró nyomokat hagyott rajta, de még mindig elégedett lehetett kondíciójával.
A bőrkabátos férfi egy öreg Opelből szállt ki, tudomást sem véve a tisztről sietett a sarki fülke felé. Felvette a kagylót, másik kezével kinyitotta a tépett, sokat használt telefonkönyvet. Néhány pillanatig kutatott benne, aztán lerakta a kézibeszélőt. Észrevétlen aprót bólintott a tiszt felé, majd visszaszállt a kocsiba. Az eldobta félig szívott cigarettáját, majd ő is belépett a nyilvános fülkébe. Szórakozottan átlapozta a telefonkönyvet, amelyben ott lapult a boríték. Kivette, és zsebébe süllyesztette, majd sietősen visszaindult a belváros felé. Csak két utcával arrébb állt meg, és nézett a borítékba. A tízezresek szép rendben álltak benne, ahogy megbeszélték. Engedékenységének ára, ötvenezer forint lapult a tenyerében. A borítékot eldobta.
– Mi lenne, ha próbára tenném ma a szerencsémet? – futott át benne a gondolat. A sétálóutca játéktermére gondolt, a csinos kiszolgálókra, az örömre, ha a kis golyó az ő számát jelző rekeszben állt meg. Húsz-huszonöt perc alatt megduplázhatnám ezt a pénzt – gondolta. Feleségével épp autóra gyűjtöttek, és valami homályos, ki nem mondott bizalmatlanságból egy ékszeres dobozba tették fölösleges pénzüket. Teljes fizetésével Ági, a felesége gazdálkodott, a tiszt minden hó elején letette a konyhaasztalra a pénzt, és csak néhány ezer forintot kért vissza ilyen-olyan indokkal. Másból élt, amit elhallgatott otthon. Élvezte ezt a szabadságot, hogy nem kell elszámolnia, és otthon sem nyaggatják bűnös szenvedélye okán.
A kaszinóban már ismerősként üdvözölték, néhány szál cigarettát és egy narancsdzsúzt hozott neki a pincérlány, amíg nekivetkőzött a játéknak. Körbeülték az elektromos rulettet a szokásos arcok: a főtéri kínai bolt tulajdonosa, néhány fekete, itt tanuló srác és a drótos Miska, a helyi romák főnöke. A tiszt egy tízezrest csúsztatott a bankjegyek számára kialakított nyílásba, és megtette kedves számait: 8, 13, 24, 36.
Nem tévedett, elég volt huszonöt perc, hogy öt tízezressel vékonyabban érjen haza. Felesége kedvesen üdvözölte, de ő szótlan és komor maradt. A beszélgetést munkahelyi zűrökkel odázta el, némán és kedvetlenül falta az ételt, amit Ági elé rakott. A pénzt, amit a héten beszerzett, egész havi kilengéseire szánta, most, hogy elveszett mind, vagy a csöndes hétköznapok vártak rá, vagy az, hogy alternatív forrás után néz. Amikor felesége bement a fürdőbe, elővette az ékszeres dobozt, hogy egy tízezrest kölcsönvegyen magától. Ahogy forgatta a félretett pénzt, úgy tűnt neki, hogy kevesebb, mint volt. Átszámolta, és kiderült, hiányzik belőle ötvenezer forint. Újra átpörgette a bankjegyeket, de a hiány megmaradt.
– Ági, hozzányúltál a tartalékhoz? – kérdezte a feleségét, amikor a nő kilépett a fürdőből. A nő a hajához nyúlt.
– Kivettem a közös költségre ötezer forintot – mondta, – de fizetéskor vissza akartam tenni.
– Ötvenezer forint hiányzik – felelte a tiszt. A nő elhűlve nézett rá.
– Az lehetetlen. Valamit elszámoltál – hebegte. Újra, együtt átszámolták a pénzt, amelynek hétszázezer forintnak kellett volna lenni. Hatszázötvenig jutottak.
– Nem értem… nem értem… – ismételgette a nő, és kétségbeesve pörgette a bankjegyeket.
– Nem baj, ha kivettél – vigasztalta férfi, hiszen eszébe jutott ma délutáni mutatványa. Ha neki jár, a nőnek is meglehet a maga öröme.
– De nem vettem ki, csak egy ötezrest – felelte a nő. Mint két idegen feküdtek le egymás mellé a hitvesi ágyba.
Két hét múlva ismét jelenése volt a férfinak a telefonfülkénél. Kicsit jobban ment az üzlet, hetvenezer forintot talált a szakadt lapok között. Nem gondolta, hogy a főutca felé veszi az irányt, de lábai szinte maguktól vitték. – Csak visszanyerem, amit elvesztettem, néhány perc az egész, és megyek haza – erősítgette magát, ahogy belépett a kaszinóba. Ott már várták, a dzsúz és a cigaretta a szokott helyén volt. A pénz elúszott elég hamar, kétségbeesésében még drótos Miska baráti segítségét, százezer forintját is elfogadta. Egy darabig billegett a százötvenezer forint környékén, úgy érezte, kétszáznál meg is állna, de aztán megint rossz széria következett. Végül, amikor csak néhány ezer forintja maradt, már csak piros-feketézett, de ebben sem volt szerencséje. Üres tárcával érkezett ezen a napon is haza. Álma éber és nyugtalan volt, már fél négykor érezte, hogy képtelen tovább fekve maradni. A kávé és a cigi után a hajnali félhomályban az ékszeres doboz után nyúlt. Ahogy kivette a tízezrest, megint az a nyugtalan érzése támadt, hogy a tartalék kevesebb. Átszámolta, és leizzadt. Újra átnyálazta a bankjegyeket, de a hiba ott volt: a félretett pénzből százhetvenezer forint hiányzott. Homályos szorongás fogta el. Az összegek túl szabályosan stimmeltek: a múltkori ötven, a mostani százhetven. Nem szólt a feleségének, bár a gyanú továbbra is élt benne: Ági veszi el az összegeket. De elképzelni sem tudta, mire mehet el ez a pénz. Új ruhák, ékszerek nem voltak rajta, a hűtőben ugyanazok az ételek sorakoztak, látszólag semmi nem változott. Csak a pénzt tűnt el az ékszeres dobozból, rejtélyesen.
Nem tehetett mást, pénzügyi partnere elé tárta nehéz anyagi helyzetét, és kerek százezer forintot kért a következő alkalommal. A pénz kidagadt a kicsiny borítékból. Lázasan, felajzva rohant a kaszinóba, a mindent vagy semmit érzésével. Vissza kell nyernie a pénzt, lehetetlen, hogy számai sosem hozzanak szerencsét, hogy az ostoba gép ne pörgesse ki őket legalább egy este. Ahogy a főutcán futott, számtalanszor elképzelte, hogy hatalmas téteket tesz, és azok kijönnek, újra és újra. Remegve dugta be az tízezreseket a nyílásba, remegve böködte az érintőképernyőn a számokat: 8, 13, 24, 36. Ezúttal vele volt Fortuna: az elefántcsont golyó egymás után esett a kedves számait rejtő rekeszekbe. A kijelzőn néhány perc alatt háromszázezer forint állt. Visszanyert mindent, sőt, még azon túl is maradt pénze. Kiíratta a gépből a nyereményt, százezret otthagyott drótos Miskának. Dagadó pénztárcával, megifjodva, szinte szerelmesen sétált haza. Megcsókolta feleségét, dicsérte főztjét, új frizuráját. Amikor az asszony kilépett a lakásból, hogy levigye a szemetet, az ékszeres dobozba dugdosta nyereményét.
Aztán üres tekintettel meredt a fadobozra. Szinte kidagadtak belőle a bankjegyek, tömve volt egészen friss nyomású húszezresekkel. Csak azokat számolta meg: háromszázezer forint volt, a maga kaszinós pénzével együtt pedig ötszáz. Szédült, le kellett ülnie. Nagyokat nyelt, igyekezett szapora szívverését, ziháló lélegzetét csillapítani. Leizzadt, elvörösödött, ahogy megpróbálta megérteni, mi történt. Nem merte elhinni, pedig minden úgy volt, ahogy látta. Lassan visszanyerte nyugalmát. Mire a felesége visszaért, már egykedvűen kapcsolgatta a tévét. Nem osztotta meg élete párjával, hogy a titkolt játék egészen új tétet nyert. Szeme előtt már nem a szappanopera képsorai peregtek, hanem az apró golyó, körbe-körbe a rulettkeréken, és a számai: 8, 13, 24, 36.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
