White Days 2
Dátum: 2009. január 05. 15:49Műfaj: PrózaCimkék: verseny, önbizalom, sors |  |
A polcon maradsz örökre, és vajon az a rossz választás egyáltalán. Mindenki arra vágyik, hogy őt szemeljék ki, ki akarunk tűnni a többiek közül... Avagy harc a vásárlók kegyeiért! Olvass bele Csoki naplójába!
Viszonylag jól alakultak a dolgaim az elmúlt hetekben. Nem játékboltba kerültem, hanem egy előkelő bécsi édességboltba, olyanba, amelynek kirakata egészen a Mozart motívumra épül, mint az összes többinek is itt Ausztria turisták által felkapott részein. Ezzel ellentétben a belső kialakítás viszont határozottan elegáns. Itt bent is áll egy öreg Mozart figura, nyájasan kínálgatja világhíres kugelnjeit minden erre tévedőnek. Fent ülök egy üvegpolcon, egy nagy lapos doboz schokobananén. Még a gyárban ültettek rá, és derékig hozzá is fóliáztak. Azt hiszem, hogy ezzel nagy mértékben megnövelték ez esélyeimet arra, hogy valaki megvegyen, még ha nem is elsősorban önmagamért...
Nagy árat kellett fizetnem ezért a kiváltságos helyért, hogy egy ilyen doboz tetejéről, egy ilyen boltból szállhassak versenybe a vásárlók kegyeiért. Miután kivettek a raktárból, mielőtt belerendeztek ebbe a szép szettbe... egy fájdalmas beavatkozáson kellett átesnem. A hasamra hímeztek harsánypiros cérnával nagy betűket. Valószínűleg ezért tervezték ilyen nagyra a hasamat, hogy mind a két hosszú szó ráférjen. Nehéz szembenézni a ténnyel, de gyakorlatilag reklámtermékké aláztak. Mégsem bánom a dolgot, egy plüssnek nem lehet büszkesége, ha ez kell ahhoz, hogy eladjanak, akkor legyen.
Amúgy a felirat világított rá, hogy tulajdonképpen miért is lettem barna: az első sorba a megrendelő cégem neve került, a másodikba, pedig az hogy Schokodil! Tehát ezek szerint nem sárszínű vagyok hanem csokiszínű! Hogy ez így mennyivel jobban hangzik?! Erről jut szembe, hogy egyszer hallottam egy viccet a mókusról és a patkányról. Ugyan mi köztük a különbség? Semmi, csak a mókusnak jobb az imidzse. Milyen igaz! Ha valaki a la nature nézne rám, nem találna bennem túl sok bájt, de a feliratomnak köszönhetően az édes csokoládé fogalmával fognak agyban társítani, ami akárhogy is nézzük eléggé pozitív. Ehhez társul kedves szemem és mókás hajam, és már kész is a tökéletes desszertkísérő plüss. Ezennel elnézést szeretnék kérni a tervezőmtől, akit legyártásom napjától kezdve folyamatosan átkozok, most rájöttem, mekkora lángelme is voltaképp.
Mindezek ellenére kicsit kezdek aggódni, mivel már eléggé régóta itt ülök a csokikon, ebben az elegáns boltban, és már Valentin nap is elmúlt, de különösebb érdeklődést senki sem mutatott irántam. Úgy bizony, Valentin nap a mi nagy napunk, február második hetében igencsak nagy volt a forgalom itt! Jelentősen megcsappant a létszám, először a szívet szorongató macik fogytak el, utána a mókuskák, meg más gyárak termékei is, mindenféle bájos jószág: barik, cicák, madarak stb. Úgy vitték őket, mintha ingyen lettek volna, pedig éppen ellenkezőleg, a Valentin napi „akciós ár” a normál ár másfélszerese! A pofátlanok! Amúgy egy kicsit bosszant, az, hogy hogy elvitték a rivális cég csomagjait, hiszen akárhogy nézzük a dolgot, engem jobban megérte volna megvenniük, ha másért nem is, legalább a csokimért! Mert az én csokim egy nagy múltú minőségi édességipari vállalkozás terméke ám! Nézzék csak meg a dobozt: van a terméken minőséggarancia! Ízre, állagra, megjelenésre, mindenre lehet panaszt tenni, van hozzá űrlap! Mondjuk azt nem tudom, hogy panasz esetén mi az eljárás, de biztos valami olyan, ami egy nagy múltú céghez illik. Azért azt remélem, hogy senki sem reklamálja meg, hogy a banános csokihoz miért krokodil jár majom helyett. Mert hát nem azt mondom, hogy nem lenne benne ráció, hallom ám én a vásárlók ércelődését, de azért ha valaki nem annyira földhöz ragadt, meg kell tudnia érteni párosítást. Hiszen a banán egy trópusi gyümölcs, a krokodil pedig egy trópusi állat. A krokodil valóban nem táplálkozik banánnal, de a lényeg az asszociáció, hogy mind a ketten egy és ugyanazt, a trópusi életérzést képviselik.
Beszélik, hogy még nincs minden elveszve, még előttünk van White Day! Japánoknál állítólag úgy folyik ez a valentinozás, hogy februárban csak a lányok adnak csokit a szerelmüknek, és az a fiú, aki szeretné, egy hónapra rá, ezen a white dayen viszonozhatja a gesztust. Szóval van ennek a valentinozásnak egy-két helyi kiegészítője: a giri- és a tomo choko-ajándékozás szokása. Az utóbbi végülis annyit takar, hogy az ember vehet a barátainak is jó drága és nagyon szépen csomagolt csokikat, de ami mindennek a teteje, az a másik. Ezt Mozart is csak jó sok évnyi megfigyelés után értette meg nagyjából, tehát lehet, hogy vannak az elképzelésünkben tévedések, de nagyjából erről szól a giri choko: Valentin napján minden női beosztottnak kötelező jelleggel meg kell ajándékoznia a férfi munkatársait és főleg a feletteseit ilyen csokival. Erre épp úgy, mint az igazi valentin napi csokira illik válaszként egy hónap múlva visszaadni édességet, de még azt is meghatározzák, hogy a kapott csoki értének minimum háromszorosáért! Mivel az én csokim egy kicsit drága, jó eséllyel lehetnék egy ilyen visszaajándékozás alkalmára az ideális választás. Éppen ezért, mi csokis-plüssök hozzászoktunk a napokban, hogy minden keleti férfira extra elbűvölően mosolyogjunk, néhány szerencsést már el is vittek. Mi nem tudjuk megállapítani, hogy melyikük japán és melyik kínai, de Mozart már felismeri őket a beszédükről és rögtön jelez, hogy báj-riadó. Sajnos azonban általában a hozzánk betévedő japánok leginkább idős turisták, akik nagy csoportokban tódulnak be, mindent lefényképeznek és fejenként két-három csomag mozartos csomagocskával a kezükben távoznak.
Nicsak, bejött néhány keleti férfi! Mindössze hárman vannak, de vidám társalgásuktól visszhangzik az egész bolt. Mozart fülel és megadja a jelet: japánok!! Egy szempillantás alatt minden szem rájuk szegeződik, és levegőben szinte hasítani lehet a feszültséget. Mindenki csak a három vendég mozgását figyeli. Amúgy a három férfi már középkorúnak tűnik, a korukat nehéz lenne megállapítani így európai szemmel, de ha tippelnem kéne, akkor 36, 41 és 43-at mondanék. Hármuk közül szemmel láthatóan a legfiatalabb az, aki a komolyabban fürkészi a kínálatot. A két társa közül az idősebb folyton cukkolja, hogy tudja ám ő, hogy kinek keres válasz-csokit, a másik pedig kedveszegetten zsörtölődik magában, majd hirtelen felindulásból felkap egy Sissy-s csomagot. A fiatalabbikuk szelíden mosolyog és igyekszik elengedni a füle mellett a piszkálódást. Egy idő után nyilvánvalóvá válik mindannyiunk számára, hogy olyan csokit keres amihez tartozik plüss. Már néhányunkat alaposabban szemügyre vett ár, minőség, plüss, meg ki tudja még milyen szempontok alapján. Alapos embernek tűnik, szimpatikus nekem. Most az én dobozomat veszi kézbe, nézeget jobbról, nézeget balról, lecsekkol, elég puha vagyok-e, elmosolyodik és megpiszkálja a hajam. A szívem majd kihagy...
És mire magamhoz térek, már a kasszánál vagyok, épp fizet értem. Miközben az előadónő a szatyorba tesz, még egyszer körbenézek. A sok aranyos plüssöcske sárgul az irigységtől, egyben a váratlan választáson hitetlenkedve és a vereségtől megalázva szemlélik, ahogy belekerülök a nagy reklámszatyorba, kicsit bánt, hogy ennyire nem tudnak velem örülni a szerencsémnek. Utolsó pillanatban elkapom a jó öreg Mozart sok szerencsét kívánó mosolyát, nélküle biztos nem jött volna össze. Nem hiszem el, megvettek! Vajon kinek szánnak?! Talán amikor legközelebb kikerülök a zacskóból, már Japánban leszek! Még életemben nem voltam ilyen izgatott!!
2008. 02. 23. édességbolt
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
