A vég kezdete (1)
Dátum: 2013. május 23. 11:06Műfaj: NovellaCimkék: novella, epika, próza, szerelem |  |
Persze akkor, ott a csarnokban mindez nem számított. Örültem, hogy aznap megúsztam a gyerekzsivajt, és a kudarcot. Békésen vártam a telefonra, és nézelődtem. Az álmos délelőtt nyugalmát egy fiú társaság borzolta. Én is őket figyeltem.
Álltam a vasútállomás csarnokában, és türelmesen vártam az egyetlen telefonfülkére. Nekem nem volt sürgős, csak anyámnak akartam szólni, hogy nem megyek iskolába. A délutáni óvodai hospitáció ellen tiltakozott a szervezetem, és kiírattam magam az orvossal. Csak éljem túl ezt a négy évet! - gondoltam, majd jobb lesz minden, ha nem leszek "hülye Kisóvónéni" - a törpék szavaival élve, akik így válaszoltak minden próbálkozásomra.
Máig sem értem, miért akartam óvónő lenni. Akartam? Szépen énekeltem, tudtam rajzolni, és jó voltam magyarból. A tanáraim szerint ez kell egy jó óvónőnek! Azt hiszem, őket is ilyen gondolatok alapján küldték tanárnak... Nem vették észre annyi év alatt, hogy nem szeretek kiállni a sorból, hogy rosszul vagyok, ha szerepelnem kell?
Persze akkor, ott a csarnokban mindez nem számított. Örültem, hogy aznap megúsztam a gyerekzsivajt, és a kudarcot. Békésen vártam a telefonra, és nézelődtem. Az álmos délelőtt nyugalmát egy fiú társaság borzolta. Én is őket figyeltem.
Csövesek voltak. A félreértések elkerülésére jegyzem meg, hogy ez akkortájt nem sors volt, hanem választás! Az én választásom is. Csak álltam ott a szűk nadrágomban, rég eltemetett nagyapám kockás ingében, fehér pöttyös, piros kendővel a nyakamban, és néztem a fiúkat. Egyikük látványába teljesen belefeledkeztem. Tekintetem megpihent széles vállán, majd megnéztem keskeny csípőjét, formás fenekét is. Nem tudom, mire gondoltam közben. Gondoltam-e egyáltalán bármire is? Ketten elindultak felém. A formás testhez helyes pofi is tartozott, gyönyörű mosollyal. Mind a 32 hófehér foga látszott egy nagy zárójelben, mint szép mondat után mellékesen a csattanó – írtam később egy versemben róla.
- Bemutatom a barátomat, Rózner Lacit, én Balogh Lajos vagyok. - és megpusziltak.
- Velünk tartasz? - kérdezte Laci, és már fogta is a kezem.
A szőke, göndör srác nem vonzott úgy közel sem, mint a barátja. - Sebaj! -gondoltam, így megismerhetem őt is.
Estére nyilvánvaló lett számomra, nincs az a jó barát, akinek a kedvéért megcsókolnám még egyszer Lacit. Volt valami sajátos testszaga, ami egyre jobban undorított. Nem ápolatlan volt, talán a kedvenc ételei, vagy a hozzám nem illő génjei - nem tudom, de végleg búcsút intettem neki...
A napok teltek tovább, iskolába jártam, időnként oviba mentem. Az egyetlen örömet számomra akkoriban a magánének órák jelentették. Talán Balatoni Éva volt az egyetlen, akitől dicséretet kaptam.
- Nem megy, tanárnő! - mondtam, amikor intett, hogy lóduljak neki újból a kétvonalas G-nek.
- De, sikerülni fog! Figyelj a testtartásodra, és támaszd meg levegővel rendesen azt a hangot! Ne félj kiengedni, gyönyörű! - és már futottak is ujjai a zongorán.
És azok a dalok! Szerelemnek él a férfi..., Ámor, mit váratsz..., Ha úgy szeretsz, mint téged én... Ó, Istenem, minden a szerelemről szólt – csak az én életem nem, pedig már majdnem 16. éves voltam!
Eljött a karácsony! Anyukámmal kettesben díszítettük a fát. Alatta még bontatlanul az ajándékok, a szobában fenyő és gyertya illata, meg fahéj, szegfűszeg, narancs... Csöngettek, és a Jézuska aznap szerelmet hozott! Ott állt Lali az ajtóban, és engem keresett! Engem! Laci nélkül! A „szakadt csöves” most világos, szövet nadrágban, sötétkék bársony zakóban, halványsárga, szépen vasalt ingben, nyakkendőben nézett kérdőn anyámra, bejöhet-e. Akkor még igen...
Anyám vacsora után tapintatosan magunkra hagyott, és végre átölelt a fiú, akinek széles válla, keskeny csípője, formás popsija volt. No, meg finom illata, kellemes hangja, szép mosolya, gyöngéd érintése, érzéki csókja.
Ma már tudom, hogy így kezdődik minden vihar...
(A történeteim és verseim kivétel nélkül mind a fantáziám szüleményei. Kérem, hogy senki ne azonosítsa őket se velem, az íróval, se a szereplőimet más valóságos személlyel! Ködmadár)
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 3 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#27282) | 2013. május 28. 14:28 |
Ah... Akkor ő is megismerte mit jelent az, amit te már nem kívánsz vele kapcsolatban... Az enyém nem mondhatja el ezt magáról... Nem jött össze másodikra sem. Ott két gyerek bánja. Nálam csak egy. Ma már persze múlt idő. Felnőttek. Róla azt sem tudom hol lakik jelenleg. És ez nem most volt... Évtizedekkel ez előtt. Ő tudja, mi, hol, de nem érdekli... Ma már tudom. Ez így van jól. | |
Válasz Ködmadár hozzászólására (#27245). |
|
2. Ködmadár (#27245) | 2013. május 26. 12:28 |
Én tudom, mi van vele. :) Megnősült, Zsuzsinak hívják a nyertest. :) Van egy fiuk, szintén Lajos a neve. (Na, ebbe én biztosan nem mentem volna bele! ) :-)))) Lali kamionozik, voltam a házában, bent, a városban. És túljutott a házassága a válságon, mert amikor kellett, sokat beszélgettem vele. :) Évek óta nem találkoztunk, de tudom, most nincs szüksége rám. | |
Válasz Zseva hozzászólására (#27243). |
|
3. Zseva (#27243) | 2013. május 26. 11:26 |
Neked is? Nekem is!... Éppen annyira volt számomra vonzó, mint anyám szemében egy mennél távolabb annál jobb személyiség... ő megmondta, de nem hallgattam rá... az érzéseimre hallgattam egyedül... Rá is illik a jellemzésed... ő volt ilyen, az akkor hitt igazi... Mi lett belőle? Ma már azt sem tudom.... de akkor, ha rövid ideig is, de szép volt a vele töltött minden percem... :-) | |
| |
