Életképek
Dátum: 2013. május 20. 19:32Műfaj: NovellaCimkék: novella, epika, próza, házasság |  |
Gondolkodom, mert mindig kavarog valami a fejemben: munka, gyerekek, politika, szerelem. Mostanában főleg szerelem. Úgy tűnik, vonzódom azokhoz a dolgokhoz, melyeket kevésbé ismerek...
Életképek 1.
(Mottó: Nem haldoklom - én így élek)
Ülök a konyha jótékony csöndjében, és titkon remélem, ez még órákig így marad. Gyakran nincs szerencsém. Férjem a reuma artitisz ellenére örök mozgásban van. Perpetuum mobile - mondaná István barátom - ha még szóba állna velem...
Gondolkodom, mert mindig kavarog valami a fejemben: munka, gyerekek, politika, szerelem. Mostanában főleg szerelem. Úgy tűnik, vonzódom azokhoz a dolgokhoz, melyeket kevésbé ismerek...
Jajgatás riasztja el egyre fényesedő gondolataimat. Sietve lépek ki telefonomon a netről, tüntetve el egy támadási felületet. (Vajon sikerült-e mentenem a verset, mely lelkem szárnyalását is csak titokban engedi?)
- Megőrülök, úgy fáj a fejem! - és mellém ül. Az enyém is fog, már tudom. Nehezen tűri, ha jól érzem magam.
- Vettél be gyógyszert? - kérdem, de már ugrok fel, hogy hozzam. Még dolgoznak bennem az ösztönök. Valaha szerettem...Ma már ismerem őt. Tudom, magáért annyit se tesz, mint értem. Azt hiszem, mostanra csak a kutya és a pénz keltenek benne emberi érzéseket. Felé nyújtom a poharat, amit ivás után a tálaló szélére tesz. Félig. Vagy még annyira se, mert leesik. Viszi a kutyát, nehogy belelépjen a szilánkokba, és hogy nyugodtan összetakarítsak utána.
- Legalább ne ezt a ragacsos szörpöt innád mindig! - gondolom magamban.
Az ajtóból még visszaszól:
- Ne haragudj! Tudod, a reumás kezem...
Tudom. Nem engedi, hogy három centivel arrébb told. Viszont megint egyedül lehetek végre.
Újra kezembe veszem a telefont, de kilépek a legapróbb zörejre is. Félek, hogy megint veszekszik velem, ha meglátja. Már elszállt az ihlet, a lendület odavan!
- Megint pasizol? Kár volt megvennem neked azt a telefont!
Tehát így gondolja, ő vette nekem. Na ja, én csak szórakozásból töltők napi 8-9 órát az irodában.
- Ma megint hülye voltál amikor hívtalak! Segítened kellett volna!, de leráztál!
- Odabent nem az ingatlanosod vagyok! Azért fizetnek, hogy azt a munkát végezzem.
- Lejössz a kutyával sétálni?
- Nem.
- Miért nem jössz újabban?
- Semmi kedvem az utcán folytatni a veszekedést.
Lemennek. Béke van.
- Hol a gazdasszony? -hallom fél óra múlva, és hozzám szalad a kutya, ő maga a tv-hez megy, és bekapcsolja. Becsukom az ajtót, még így is élvezhető lenne a konyhában a műsor, ha érdekelne. Az egyik fülére nem hall az akusztikus miómától. Persze használhatná a fejhallgatót, de akkor én élvezhetném a csendet.
Kijön, és a hűtőben kotorászik.
- Mit keresel?
- Valamit enni.
- Fő a vacsora.
- Nem tudom kivárni, csak egy joghurtot ettem ma, meg egy banánt. Egész nap dolgoztam.
- Akkor megmelegítem a mai ebéded.
- Megterítek. - mondja, és elővesz egy terítéket. Magának. Én is egyet, már csak magamnak kell, és leülök. Fejére teszi a hallgatót, hogy ne zavarjon.
Eszünk...
Eddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#27208) | 2013. május 21. 18:21 |
Most már én is csak múlt időről beszélhetek, hogy miért akartunk annak idején férjhez menni?... Hát a "kivételek" miatt, ami hosszú távon unalmassá tudott válni, mert bebizonyította, ő nem tartozik a kivételek közé... ... Ne álmodozz, olyan nincs, hogy mi lett volna ha... :-) | |
Válasz Ködmadár hozzászólására (#27205). |
|
2. Ködmadár (#27205) | 2013. május 21. 16:07 |
Azt hiszem, ilyenek a pasik általában (tisztelet a kivételnek. az meg már foglalt! :-) Ezek után csak azt nem tudom, miért akarunk mi meg állandóan férjhez menni. Vagyis én már nem. 2 férjből, meg egy élettársból okultam. Ha elölről kezdhetném, mindet kihagynám... | |
Válasz Zseva hozzászólására (#27195). |
|
3. Zseva (#27195) | 2013. május 21. 07:18 |
... azt kellene tenned, mint a barátom, aki alkalmanként itt tölt egy- majd három napot... amikor bespájzolja magát a konyhába és bekapcsolja a rádiót... valahol ő nem az egyedüllétet keresi, ő "kikapcsolódni" jön hozzám... Ja? Az alkalmazkodás az nem az erőssége... Magasról tesz arra, hogy a másik mit szeretne... arról nem beszélve, hogy nem csak ketten vagyunk... Szóval az alkalmazkodás magasiskolája, amin ez alatt a pár nap alatt keresztülvergődök... :-) | |
| |
4. Zseva (#27194) | 2013. május 21. 07:13 |
Szia Ködmadár... Jó nagyon. Tetszik mint írás, de nem mint életkép, a tartalmát illetően... Rájöttem, mennél inkább keressük a csendet és akkor már régen rossz, annál inkább nem lehet benne részünk... de már ez is jelent valamit. Nem jót, azt már tudom. Nem csak egy társ húzhat keresztbe, hanem egy felnőtt még ha gyerek is... Az unalom megöl... Fel kéne pörögni, de mitől? A bepörgést már ismerem... | |
| |
