vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Hétköznapi történetek (2)

Szerző: ZsevaDátum: 2013. május 19. 08:26 Műfaj: PrózaCimkék: kert, telek, föld, tulajdon

Lelkesedése mintha alább hagyott volna. Abszolút közömbössé vált, mint aki megelégszik azzal a darab papirossal, ami a kezében van, hogy telektulajdonos, a többi, hogy felelősséggel is tartozik azért, amit megszerzett, nála valahogy nem alakult ki...

Bennem ez fordított arányban mutatkozott. Először, amint megláttam azt a hatalmas diófát, ami szinte vonzott. Csapást törve magamnak, átgázolva a magasra nőtt növényzeten, közelebb akartam jutni hozzá... engem már csak ez az egy érdekelt. Az árnyékot adó diófa.
Az aljnövényzet itt valamivel gyérebb volt, de rögtön tudtam, hogy fű, amihez csak egy kaszára lesz szükségem, máris barátságosabb külsőt fog nyújtani... Elszórtan imitt-amott százszorszépek virítottak. Nyár eleje lévén igen melegen tűzött már a nap. Jólesett a fa árnyékában hűsölni. Máris terveket szövögettem magamban, hogyan fogom megvalósítani álmaim paradicsomkertjét...

Halvány dunctja (pepita fingja) nem volt, amikor megkérdeztem, tudja e mindez mivel jár? Nekem is csak akkor pattant be az ötlet, amikor láttam rajta a bizonytalanságot... (Vajon érzi, tudja e mibe vágja a fejszéjét, hogy arra adta a fejét, hogy kertet fog művelni..., azon túl, hogy ajándéknak szánta ezt a kicsi darabot a természetből?) Ettől azért ez sokkal több volt. Nem csak egy darab papiros, amit a kezében tartogat, mint telektulajdonos. A többi, hogy felelősséggel is tartozik azért, amit megszerzett, nála valahogy nem alakult ki.

Már hét éve voltunk házasok, és egy öt éves lányunk volt, aki a nagy pillanatban nem volt velünk. Ki sem látszott volna a gazból. Rá is gondolnom kellett és minden egyébre. Hogyan fogom összeegyeztetni a munkám, a gyerek és a telek dolgait? Nem beszélve arról, hogy a férjem állandóan úton volt, sofőrködöt, járta az országot. A telektől messze laktunk, a munkahelyem se volt közel és a gyereket is a város másik végébe vittem óvodába.

Egyetlen dolog szólt a mellett, hogy ilyen messze van a telek az otthonunktól, a szüleim közelebb kerültek hozzám és az ő telkük mellett haladhattam el. Az jutott az eszembe, hogy gyakrabban fogunk találkozni... nem csak velük, a bátyáimmal is... a nővérem és sógoromról nem szólva, akiktől ezt a kis darab földet a férjem megvette... és ki tudja még mi minden szól mellette, amit akkor még nem ismerhettem. Izgalommal járt át az elkövetkezendő időszak. Azt már akkor tudtam, hogy unatkozni nem fogok.

Addig is gyakran jártam ki szüleim telkére. Szép lassan megismertem a növényekkel, a kerttel való bibelődést (leegyszerűsítve ez annyit jelentett, hogy már tudtam mi a zöldség és a sárgarépa közötti különbség, mi teszi őket felismerhetővé... elsajátítottam a szőlőmetszés fortélyait... tudtam, hogy a gyümölcsfák mitől teremnek vagy nem, melyik nem banánfa, hanem valami más) a legfontosabb művelési fogásokat, eszközök használatát (ásó, kapa, gereblye, vella) és nem utolsó sorban a kitartást, ami egy-egy tevékenységhez elengedhetetlen szükséges volt. Szüleim minderről gondoskodtak, hogy mindenből kapjak egy kis útravalót, ízelítőt, teljesen ne legyek béna. Most fogom tudni hasznosítani a tőlük tanultakat a saját káromon, vagy éppen az előnyömre. Új kihívások elé néztem.

Nővéremék sem voltak sokkal okosabbak ezen a téren. Ők is a saját kárukon tanultak, amikor először felállították azt a hatalmas fóliasátrat és belevetettek sok mindent. Azt sem tudva mit..., mert nem voltak azzal sem tisztában, hogy mi a törpe paradicsom és a paradicsomfa közötti különbség... Mégis fantasztikus energia bedobással művelték, addig, amíg az ki nem nyomta a tetőt, a szél el nem fújta... rengeteg hasznos tapasztalatot szerezve maguknak és a károkon keresztül másnak, mondjuk, nekem.

Mindezeket figyelembe véve nem estem már ezért sem kétségbe. A tettek mezejére léptem. Felmérve a lehetőségeimet és azt, hogy kire, mire is számíthatok, ha segítségre lenne szükségem.

Első lépésként fogadtam egy a cégemnél is alkalmazott traktorost..., aki mélyszántással kiforgatta az elszáradt, elhanyagolt szőlőtőke maradványokat, megszabadított a gaztól és hatalmas földkupacokat hagyva maga után a sorsomra hagyott. Tegyek vele, amit jónak látok. Hát én láttam, tettem. Persze ezt már nem egyedül, mert iszonyatos fárasztó munka szakadt a nyakunkba, amíg megszabadultunk attól a rengeteg haszontalanságtól (értsd. kiforgatott szőlőtőke... tarack, ami egész hegyeket képezett a végére, amit majdan elégettünk)...

Így kezdődött el megismerkedésem a földdel, a tulajdonlással, és a végén már nem volt más teendőm, mint álmaim paradicsomkertjének megvalósítása...

Folyt.köv.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

---

Eddig 3 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

---

1. Zseva   (#27188)	2013. május 20. 17:43
Akkor jó... Ma már igazi kaszáltam is. :-)
Válasz Macska hozzászólására (#27187).
2. Macska   (#27187)	2013. május 20. 12:34
Dehogynem! Olvasom, és remélem, teljes lesz a sorozat! Megyek is átültetni a kis tujákat. Puszi! :-)
Válasz Zseva hozzászólására (#27185).
3. Zseva   (#27185)	2013. május 20. 09:42
Most mi történt? Nem szeretitek a paraszti munkát? :-)