vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

A zavart barát látomása

Műfaj: NovellaCimkék: abszurd

Jó hosszú idő után elővettem egy régi történetemet, és úgy gondoltam, hogy a tisztelt nagyközönség elé tárom ezt az abszurd, szimbólummá kerekedő Jézus-mesét.

A zavart barát látomása

 

Uram, miért hagytál el engem?!

Azt ígérted, egyszer eljössz, de mikor?

A többi barát két ima között látogatja

a bordélyházat és hívnak engem is:

"Gyere már, ez jobb, mint a bor!"

 

Gyerekkoromból emlékszem egy történetre,

amit nagyapám mesélt el.

A történet Jézusról szólt, aki egyszer

beállt zenésznek egy füstös kiskocsmába.

Kiválóan szájharmónikázott, őt Péter

kísérte gitáron, Máté zongorázott,

Júdás dobolt.

Játszottak mindent a Kextől a Generálig,

néha viszont Ray Charles műveit is

bemutatták a kissé züllött, likőrszagú

közönségnak.

Miközben játszottak, két szám között a kocsmáros

mindig odakészített egy pohár sört,

ami a dal végére valahogy mindig elfogyott.

Így a koncerteken hamar végeztek,

de mégis jó hangulatban.

Pál apostol a nézőtérről figyelve elbámult a múltjába,

mikor még prímásként kereste keyerét a Zsigmond téri piacon.

Márk pénzt látott a bandában és felhívta Lukácsot,

hogy nézzenek körül a hazai zenepiacon,

de az új kiadóknak csak a kigyúrt pacsulik

támogatása volt a cél.

Valahogy a közönség is belehőkölt,

mikor Jézus a Csokoládé Jézust kezdte el játszani

Tom Waitstől.

Tamás, a hitetlen bekiabálta:

"Játsszatok bluest, ha tudtok, bohócok!"

Lajos a sarokban szomorúan nézett üvege aljára,

miközben arra gondolt, mikor még bohóc volt,

mennyi arc mosolygott rá;

most se pénze, se felesége, se gyermeke

és már nincs öröme sem.

Jézust a koncetek után mindig a csapos

Barabás szolgálta ki a legjobb borral.

Mária Magdolna plátói szerelmet érzett

a remek zenész iránt, de sosem merte megszólítani.

A fellépések után mindenki megcsodálta Júdás

ezüstpénzekből készített csörgőjét,

ami meglehetősen furcsán szólt

az Another day in Paradise közben.

Lót, a pincér elfelejtette kikapcsolni a zenegépet,

ezért Sanyi, a részeg építész benyomta

James Brown Feel goodját,

mire Jézus mosolyogva abbahagyta a harmónikázást.

Másnap bejelentette, hogy nem játszik tovább.

Sanyi felajánlotta, hogy nem jön többet a kocsmába,ha miatta megy el,

de a mester barátságosan a fejét csóválta és fizetett neki egy kisüstit, hogy megnyugodjon.

Társai nem akarták elhinni, Tamás csak tréfának tartotta az egészet.

Utolsó boráért cserébe odaadta a szájharmónikáját

Barabásnak, aki nem sokára botfülűsége miatt

kiölt minden zeneiséget a nagyszerű hangszerből.

Jézus szomorú szívvel ballagott ki

egy utolsót kezelve Pilátussal,

aki ki tudja miért,

megmosta kezeit utána.

 

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Eddig 3 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.


1. Morse   (#18672)

2010. március 24. 17:14

Én ezt két éve írtam kb, eszembe se jutott a húsvét. Fogalmam sincs, mi volt a kiinduló pont.

 


2. Nem Tom   (#18650)

2010. március 23. 21:45

Miért van az, hogy most mindenki hirtelen klerikális témában ír? Talán a húsvét miatt? Esetleg másért?

 


3. ultraviolet   (#18506)

2010. március 16. 18:22

... --- ... , Ezt csak a poén kedvéért billentyűztem ide. Egyébként jóérzéssel olvastam művedet. A szentek valószínűleg tényleg halhatatlanok, és hát itt, és most - a te aspektusodban - szintén zenészek.