Az óriás
Dátum: 2008. április 28. 18:10Műfaj: NovellaCimkék: metró, óriás |  |
Először a sebhelyes füleket vettem észre. Aztán leültem vele szemben a metrón. Tudta, hogy figyelem, de nagyon nem mert visszanézni:) Kénytelen voltam megörökíteni:)
Vizenyős, kék szemek; vastag ajkak; széles arc. Velem szemben egy óriás utazik a kopott-szakadt bőrülésen. A lábainál heverő, tömött hátizsák akkora, mint én. Ruhája poros és festékes, fülén hatalmas hegek – a jó ég tudja, ekkora seb hogyan volt képes begyógyulni.
Érzi, hogy figyelem mozdulatait, de képtelen viszonozni pillantásomat. Ijedt zavarában inkább a rideg metró haldokló belsejét pásztázza cikázó szeme.
Vajon ő fél jobban, vagy a világot ijeszti meg inkább külseje?
Piszkos munkásruhája valamikor sötétkék lehetett. Ránézek, és látom az életét. Esténként a közeli búfeledőben költi el fizetését a többiekkel. Családját egy kis, világvégi falucskában lephette be a por. Csak az iszákos dolgozók maradtak neki, akiket jobb napokon barátoknak nevez, és sok-sok, terhes emlék.
A félelem-fátyol mögött, mely a hosszú, pesti évek alatt ragadt szemgolyójára, egy tapasztalt óriás pillantásai ülnek. Ülnek, és mesélnek. Mese egy dicsőséges földről, ahol szebb élni, győzelemről mesél, boldogságról. Az óriások földjéről.
És mesél egy csalódásról is. Egy próbáról az emberek világában, akik tönkretették és kihasználták nagylelkű szívét. Az óriások királyának egyszem fia, aki eljött hozzánk szerencsét próbálni. Kereste az élet értelmét, és azt a boldogságot és szeretetet, amit megkapott otthon. A porlepte faluban, ahol óriások laktak.
És nem sikerült. Szenvedést látott és szenvedést kapott, csalást, hazugságot, gyilkolást. A világ halálát.
A metró lassított, a hangszóró recsegett valamit, az óriás pedig felpattant, hátára vette hatalmas túrahátizsákját, és elment.
Talán új életet kezd. Talán a régit folytatja. Talán haza megy.
Talán az Óriások Birodalmába megy vissza.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
