vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Bűn és bűnhődés

Szerző: skuolfiDátum: 2008. július 08. 13:14 Műfaj: SzakirodalomCimkék: bűn

Újabb beadandó, Felhasznált irodalom: Mihail BAHTYIN, Dosztojevszkij poétikájának problémái, Bp, Osiris, 2001. TÖRÖK Endre, Az orosz irodalom a XIX. században, Bp, Gondolat, 1970. FEJÉR Ádám, Raszkolnyikov, a humanista eszme áldozata, Bp, TKK, 1989. Nyikolaj BERGYAJEV,Dosztojevszkij világszemlélete

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

 

 

„Dosztojevszkij összes hőse nem más, mint ő maga, az ő saját útja, lényegének különféle oldalai, kínjai, kérdései, szenvedő tapasztalata.”[1]

 

/Bergyajev/

 

Az idézet szerzője Dosztojevszkij életrajzát, életművének pszichológiai aspektusait mellőzve, az író szellemét, világszemléletét vizsgálta. Dolgozatomban kísérletet teszek arra, hogy e világszemlélet alapján átfogó képet alkossak a Bűn és bűnhődés legfontosabb kérdéseiről.

 

A bűn és bűnhődésben, ahogy sok más Dosztojevszkij-regényben, több kisregény vagy elbeszélés egyesül. Eredetileg egy az általa is tapasztalt  pétervári nyomorról szóló leírás, később egy krimiszerű elbeszélés fogalmazódott meg benne, ám végül változtatott az álláspontján, és lebilincselő lélektani regényt alkotott. A több külön elem és műfaj keveredése új és bonyolult regényforma alapjául szolgált.

A műfaj megnevezésére több elképzelés is van. Hagyományos értelemben eszmeregényről beszélünk: az egyén felfogását, világnézetét követjük nyomon adott esze vagy eszmék alapján. A tézisregénnyel szemben ez a fajta mű az eszmét mint a hősök sajátját mutatja be, mely a hőssel együtt folyamatosan alakul, változik, s ez a változás jól nyomon követhető.

Ha Bathyinnak hiszünk, úgy inkább azt állíthatjuk, hogy ún. polifonikus regény a Bűn és bűnhődés. A többszólamúság megjelenik egyrészt a szereplők sokféleségében, egyenértékű karakterében, másrészt az igazság különböző felfogásában, a hősök által képviselt szegmensében, hiszen a műben mindenki a saját igazságát birtokolja, mi olvasók pedig legfeljebb ráérezhetünk, melyik az „igazabb”. Ez magyarázza, hogy viszonylag kevés az esemény, a cselekmény a terjedelemhez képest, és sok a monológ; a dialógusok is gyakran kifejtett, hosszabb beszédekből tevődnek össze. Szerkezetére jellemző, hogy ezek a drámai viták állítják meg, tördelik a cselekményt, utat engedve a szereplők értékrendje megvilágításának. Megfigyelhető továbbá, hogy éppen ez az erkölcsi és lélektani vonal követeli meg a fejezetek végén a feszült, gyakran tragikus mozzanatot, mint a gyilkosság, Marmeladov halála, Katyerina Ivanovna tüdővérzése, vagy Raszkolnyikov vallomása.

 

Érdekes megfigyelni a szerkezettel párhuzamosan a karakterek kidolgozását, jellemét, helyét a műben, hiszen ez is példázza a polifóniát. A jellemek a műben egymás ellentétei, kiegészítői, olykor karikatúrái. A főhős Raszkolnyikov, a középpontban az ő negatív karriertörténete áll, rá pedig minden szereplő reagál valahogy. Hárman kulcsfigurák az ő sorsában: Szonya a lelkét, Razumihin a testét mentené meg, Porfirij a gondolkodásmódját szeretné megváltoztatni, helyes útra terelni. Jellemző, hogy a regényben minden fontos szereplő komoly döntéshelyzetbe kerül: Raszkolnyikov az eszméjét próbálja ki, Dunya a Luzsinnal való házasságot, s vele önmaga feláldozását gondolja át, Szonyának is döntenie kell a sorsa felől, Szvidrigaljov az öngyilkosságot választja. Egyedül Marmeladov nem dönt, képtelen rá. Ezekkel a helyzetekkel Dosztojevszkij sajátos jellemrajzot állít fel, az alapján értékelhetjük a szereplőket, ahogy életük meghatározó szituációiban döntenek.

Dosztojevszkij beszélő neveket adott figuráinak, melyek utalnak a személyiségükre, egyszersmind a szerző iróniáját is hordozzák. Raszkolnyikov szakadást, elszigetelődést jelent: ő eltér az elfogadott társadalmi normáktól, elszakadása után kétségbeesetten vágyik újra a része lenni. Szofja bölcsességet jelent. Lebezjatnyikov férget, csúszómászót jelent, Marmeladov lekvárt, Luzsin pocsolyát, ezek a nevek fejezik ki leginkább a gúnyt. Razumihin az észt, értelmet testesíti meg, Porfirij pedig a hatalmat (bíborszínű a jelentése). A továbbiakban a főszereplő, ellenpárja és a fő nőalak jellemzésével folytatom.

 

Raszkolnyikov

A főhős szerepe elég szokatlan Dosztojevszkijnél. Ő nem felesleges ember, az életben lát értelmet, céljai és elvei vannak. A társadalom pereméről igyekszik kitörni. „Raszkolnyikov már az egérlyukból kitörni akaró, erős, értelmével lázadó egyéniség.”[2] A gyilkosság kitervelésekor nem rossz cél, nem ártó szándék, csak a torz eszméje vezérli, ezen kívül anyagi nyomora is nagyban hozzájárul az ötlethez. Életében csapdát lát, ebből menekülne, és szociális igazságérzete is cselekvésre készteti. Töprengő, önmagát és az eseményeket folyamatosan értelmező személy, esze és értelme alapján cselekszik, ám az ilyen ember is elbukhat: ezt ő maga is érzi, álmodik róla. Racionalizmusa nem ér semmit az erkölcsi értékek tisztelete nélkül. Talán értelmiségi voltából és plebejus származásából adódóan nagyon büszke, a sajnálattól irtózik, adományt nem fogad el. Különös eszméjének forrása a társadalombírálata. Az eddigiek alapján ellenszenves figura lenne, de jellemének van egy másik oldala is. Épp emiatt különleges Dosztojevszkij szereplőinek világa: egész embereket, sorsokat ismerünk meg. Raszkolnyikov erkölcsi érzéke nagyon is működik, nem arról van tehát szó, hogy ne tudná felfogni tervének súlyát. Képes az empátiára, kész segíteni az embereken. Mivel van lelkiismerete és eszméje nem igazolódik be; nem tudja azt kiiktatni még jó cél érdekében sem; viselkedésével tereli magára a gyanút a gyilkosság ügyében. Mikor a törvényre bízva magát, önként jelentkezik a rendőrségen, voltaképpen megkönnyebbül: saját magának elszámolt. Vállalja a szenvedést, s mindezt a boldogság, a teljesebb élet reményében teszi. „A szenvedés a boldogság ára, ez a mi földgolyónk törvénye (…) az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra.”[3]

 

Szvidrigaljov

Az önkényeskedő, erkölcs nélküli földesúr Raszkolnyikov ellenpárja, karikatúrája. „Semmi emberi nem idegen tőle”: szinte minden létező bűnt elkövet, neki viszont tényleg nincs lelkiismerete, habozás nélkül áthág minden morális törvényt. Azért állítható párhuzamba Raszkolnyikovval, mert az ő jellemrajzának első megállapításai, eszméje alapján hasonlít rá. Ha Raszkolnyikovnak nem lenne ez a kettőssége, olyanná válhatna, mint Szvidrigaljov, a tudatosan hit és meggyőződés nélküli ember. Erkölcsi lecsúszása társadalmi degradálódással jár együtt, ami végül öngyilkossághoz vezet.

 

Szonya

Tipikus perdita-jelenség. Az erkölcsileg tiszta, vallásos, jámbor prostituált témája és alakja ebben az időszakban gyakori az irodalomban. A bűn, a mocsok csak a felszínt érintette, igazi valóját nem érte el. Bűne gyötri, hiszen keresztény létére – önfeláldozásból, a családjáért – eladja a testét, de hisz abban, hogy képes megjavulni, megtisztulni. Szeretete segíti át Raszkolnyikovot a holtponton, elindítja őt is a megtisztulás útján. Ha Szvidrigaljov Raszkolnyikov jellemének első oldalával mutat párhuzamot, akkor Szonya a másik énjét testesíti meg.

 

A szereplők rövid áttekintése után néhány szó a tér-idő viszonyokról. Dosztojevszkij korának Pétervára jelenik meg a műben, az író egyik eredeti célja éppen egy ilyen leírás volt. Látjuk a külvárost, a folyópartot, a romos, piszkos utcákat, bűzös, lehangoló kocsmák világát, járunk a rendőrszobában; csupa nyomasztó, fullasztó tér és helyszín. Ahol kallódnak, vergődnek az emberek. A hatás megdöbbentően erős, a lélektani irány fokozása is egyben: Raszkolnyikov vergődik otthon (az albérletben, mellesleg szintén kiábrándító, ronda szobában) a lelkével, saját magával viaskodik, s ha kimozdul, mindenhonnan csak keserűség sikít rá. Az olvasónak egy idő után már fel sem tűnik: csak átérzi a szomorú valóságot, követve a tényleges eseményeket.

Az időviszonyok közel visznek az írói szándékhoz: a lélektanilag legfeszültebb napokat részletezi, a gyilkosság előtti 3 napról arányosan kevesebb szó esik. Kiemeli a szereplők tudatában zajló változásokat, így nem a sodró cselekmény lesz a jellemző.

 

Térjünk vissza a bevezető idézetre. Dosztojevszkij saját magát, egész világát, sorsát, nézeteit, benyomásait írta bele műveibe. És az eszméit. Dosztojevszkij összes hőse valamilyen eszme áldozata lesz, mélyen belevetik magukat a sokszor elképesztően banális gondolatok sűrűjébe. A Bűn és bűnhődés legfontosabb alapkérdése Bergyajev megfogalmazásában: „Aki önhittségében nem ismeri fel szabadsága határait, az veszti el a szabadságot; egy ’eszme’ megszállottjává válik, amely leigázza.”[4] A szabadság fogalma, eszmeköre végigvonul a regényen, de egyébként Dosztojevszkij egész életművén is. Az egyén szabadsága, melynek azonban tragikus oldala is jelen van. A Dosztojevszkij-hősöknél, így Raszkolnyikovnál is a szabadság önhittséggé válik, önkényes cselekvésre hajt, az önkény gonoszsághoz vezet, mely végül bűnbe fordul. A folyamat megállíthatatlan és alig észrevehetőek az átmenetek. Szabadság, gonoszság és bűn fogalma így összekapcsolódik, s mindennek hátterében az eszme, a meggyőződés jelenléte van.

Raszkolnyikov elmélete szerint az emberiség felosztható nagy tömegben előforduló közönséges emberekre és kevesebb számú, nem közönséges, ember feletti személyekre. Ez utóbbiak közé tartozott egykor Raszkolnyikov példaképe, a hódító Napóleon, aki véghez vitt (Raszkolnyikov szerint jogosan) kegyetlen dolgokat, hogy a közjót, népének javát szolgálja. Az ilyen embernek eszerint lelkiismeret-furdalás nélkül hatalmában áll akár gyilkolni is, hiszen csak így tudja megvalósítani üdvös eszméjét. Véleményem szerint Raszkolnyikov legnagyobb vétke nem is abban áll, hogy megtervezett és végrehajtott egy kettős gyilkosságot, hanem már azzal elkövette a bűnt, hogy ilyen torz és abszurd eszme körül forogtak a gondolatai. A Bűn és bűnhődésben a főhős önmagával néz szembe, feszegeti az emberi természet erkölcsi határait, feltételezve, hogy kikerülheti, legyűrheti saját lelkiismeretét. Felismeri tévedését: bűntette belső szükségszerűségből vezet a büntetéshez, miután a társadalom peremére szorul, bármit megtenne, csak hogy újra része legyen, bűnhődni, sőt meghalni is kész volna érte. A gyilkosság elkövetése után abba betegszik bele, hogy rádöbben saját maga és tette jelentéktelenségére, önmaga gyengeségére. Vajon megölheti-e egy ember akár a világ leghitványabb szörnyetegét, ha később önmagának utat nyithat és másokkal is jót tehet? A válasz világossá válik Raszkolnyikov számára is: nem, ilyet ember nem tehet bűntudat nélkül. Minden lélek többet ér, mint akár az egész emberiség jóléte, mint egy eszme. Itt kapcsolódik be a kereszténység egyik alapgondolata: szeresd felebarátod. Nem ítélkezhetsz mások felett, nem önbíráskodhatsz, nem döntheted el, ki értékes és ki nem az. Ezt egyedül Isten teheti meg.

 

 

Raszkolnyikov a szabadsága és az ebből fakadó önkénye miatt követte el a bűnt, s ez a bűntett vette el végül a szabadságát (nemcsak, sőt főként nem fizikai értelemben). „A szabadság tragikus sorsát Dosztojevszkij meg is mutatja hőseinek sorsában: a szabadság önhittséggé, az ember lázadó önállítássá válik. A szabadság értelmetlenné lesz, kiürül, elzülleszti az embert.”[5]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

Mihail Bahtyin, Dosztojevszkij poétikájának problémái, Bp, Osiris, 2001.
Török Endre, Az orosz irodalom a XIX. században, Bp, Gondolat, 1970.

Fejér Ádám, Raszkolnyikov, a humanista eszme áldozata, Bp, TKK, 1989.

Nyikolaj Bergyajev, Dosztojevszkij világszemlélete, Bp, Európa, 1993.

 

 

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

---

Eddig 6 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

---

1. Veronai   (#28822)	2013. december 18. 21:32
Nem tudom, hogy ezt te hogy képzeled. 0 A MINŐSÍTÉSED! Ez nem vélemény. Határozat. 0
Válasz Nem Tom hozzászólására (#28457).
2. Nem Tom   (#28457)	2013. november 09. 10:59
Mondok en neked valamit. A nezettsegedet a lecke (ez) feladasaval szerzed. Nem akarom, nem engedem meg, hogy a lista elen szerepeljel, mert a napi iroknak van ott a helye. Amugy is gyenge muzsika.
3. Pyrrhusz   (#19032)	2010. április 10. 15:44
Valóban több réteg alkotja ezt a művet, azonban véleményem szerint ez egyfajta lélektani regény. Raszkolnyikov vívódása saját magával. A többi szereplő valójában mind-mind saját énjének része, a velük való harcot mutatja be. Főhösünk azonban rossz döntéseket hoz, nem bírja ki a rá nehezedő erkölcsi nyomást...tetszett a tanulmány
4. Molnár Zsolt   (#1729)	2008. július 11. 12:08
Már tegnap jelest adtam rá!
5. skuolfi   (#1657)	2008. július 09. 12:55
köszi :) én csak 3ast kaptam rá...
Válasz Molnár Zsolt hozzászólására (#1642).
6. Molnár Zsolt   (#1642)	2008. július 08. 23:46
Örülök ennek a tanulmánynak! Kiváló munka!