Agni (Cicaharc)

Szépséges nyári nap volt, és az emberek mind azt mondták, isteni ez a meleg. Egyedül Agni volt más véleményen, aki pedig a tűz istene lévén, már igazán hozzászokhatott volna a hőséghez.

Írta: Szilagyi Marta

Utathja

Utathja Bhadrát vette feleségül, egy rendkívül szép asszonyt. A barátai le akarták beszélni, magyarázták, miért és hogyan járna jobban egy bányarémmel, de hiába, Utathja már rákattant a címlaplányra.

Írta: Szilagyi Marta

Cecilia Hill

Nyilván nem volt üres az erszénye, de a pénznek van egy nagyon csúnya szokása: elfogy, mint a hold, de éjszakáink ezüstkoronás istennőjével ellentétben, úgy is marad.

Írta: Szilagyi Marta

A hét bölcsről

A hét bölcs történetét mindenki ismeri Indiában. Többféle változata van, de lényegében a következő: Egyszer rettenetes éhínség és szárazság volt (amihez nem kell sok, elég, ha késik a monszun.) A hét bölcs útnak indult, abban a reményben, hogy valahol majd csak szereznek egy kis ennivalót. Té

Írta: Szilagyi Marta

Bölcs törvény

Nem vehetjük rossz néven az ókori bölcsektől, hogy nem ismerték a hormonokat, nem sok fogalmuk volt arról, hogyan működik a test, amelyben éltek. Annyit láttak, hogy az emberek, főleg a fiatalabbak – de az öregek se jobbak – mindig csak azt akarják. Hallották a fecsegést a titokzatos szerelemről

Írta: Szilagyi Marta

Szitakötő

Szitakötő Tudja-e valaki, hogy miért köt szitát a szitakötő? Mert én nem, és a gugli sem elég okos. Angliában a sárkány legye, Franciaországban az ördög lovasa, másutt a Sátán stoppolótűje, amivel bevarrja a rossz gyerekek száját. Most komolyan, van olyan gyerek, aki ezt elhiszi?

Írta: Szilagyi Marta

A degesz

A műhelyt a toronyszobában rendezték be, ami kétségkívül pompás (bár kissé huzatos) helye volt a világnak. Az ablaknyílásba befért az egész város, jókora darab a folyóvölgyből, és mi más zárta volna le a panorámát, mint a távolban kéklő hegyek sora? A kislányokat azonban odaültették

Írta: Szilagyi Marta

Peckhami kísértet

A mai Peckham London Southwark kerületének egyik, nem kimondottan elegáns része. Peckhami címet hallva, a sznobok azonnal felhúzzák az orrukat. Egy Peck nevű patak volt itt valaha, illetve megvan most is, csak beszorítva az útburkolat alá, mert a modern városok szégyellnek mindent, ami természetes.

Írta: Szilagyi Marta

1958, Nagykörút

A vonat a Nyugati pályaudvarra futott be. Mindenütt a szokásos káosz, fensőbbséges vasutasok egyenruhában és egyenarccal, alattomosan figyelve és kikerülve a tanácstalanokat, mert azokkal mindig csak a baj van, nem érik, melyik vonat indul, honnan és hová. Igazán mindegy lehetne nekik, hiszen

Írta: Szilagyi Marta

Palackorrú delfin

A baj ott kezdődött, amikor hazafelé utazott, és a tengerészek le akarták nyúlni a stexet. Már majdnem meggondolták magukat, amikor a dalnok azt kérte, hadd énekeljen még egyet, utoljára.

Írta: Szilagyi Marta


Mindenféle cseppek

Petrus már előre örült annak, hogy béfekszik szépen a koporsóba, és a kisujját se mozdítja meg, amíg Gábriel meg nem fújja a harsonáját. Gábrielről pedig köztudott, hogy nem siet a feltámasztással. Petrus fölkészült a hosszú, nyugodalmas éjszakára, még hasra is fordult, mert úgy jobban esik az alvás

Írta: Szilagyi Marta

Pultoslány

A nagymenő jött, látott és körülnézett. Megakadt a szeme a pultoslányon. Jössz egy fordulóra, cicus? Micike föl sem nézett, törölgette a poharakat. 20,000 lesz, és előre fizetendő. A nagymenő meghökkent. Á, te csak viccelsz, cicus. Na gyere, neked is jó lesz. Lehet, bólintott Micike, de akkor is

Írta: Szilagyi Marta