Black Ice : Mintha tegnap történt volna...
Dátum: 2013. január 26. 22:19Műfaj: PrózaCimkék: black ice, halál, jövő, jelen, múlt, érzelem, végzet, love, élet, szerelem, sors, írás, fantázia, romantikus |  |
A napok egymásba folynak lehet, de a kitartást őszintén tiszteli benne, mert kedvese egy harcos amazon mélyen, a családért, értük, kettőjükért. Nagyon büszke rá és tudja, ők egymásnak lettek teremtve. Már három hónappal előtte megvette a gyűrűket, hogy megkérje a kezét.
Hatalmas forgalom volt aznap a bevásárlóközpontban, tipikusan az a fajta, ami nem akar egyszerűen véget érni. Zita szorgalmasan húzta a termékeket, de a futószalag csak tolta maga előtt őket folyamatosan. Az ájulás határain szédülve várta a műszak végét, miközben rövid dallammal jelezte telefonja; új üzenete érkezett. Hirtelen nem is tudta melyiknek örüljön jobban, hiszen megváltásként jött a váltás is, aki szerencsére pontos volt. A beállított csengőhang alapján pedig tudta, Tamás írt neki. Az öltöző felé haladva, szeméből reflexszerűen fújja el a belógó hajtincseit. Izgatottan nyitja meg a üzenetet.
/Leírhatatlan mennyire hiányzol szerelmem. Szükségem van rád, jó lenne beszélni. Csak rád vágyom a világon, érezni téged, és a füledbe súgni: szeretlek örökké! Tomi./
Zita szemei felragyognak, felsőtestét vállból lassan oldalirányba hintáztatja, előre emelve a telefont. Érzi hogy elpirult és óvatosan a zsebébe csúsztatja mobilját. Az öltöző ajtaját belülről zárja bennhagyva a kulcsot, és félkézzel már sietve vetkőzik. Hihetetlen milyen tempót tud diktálni a fáradtságot is leküzdve az ember.
Csak a világoskék tanga simul a testéhez, miközben egy szelet csokoládét erőszakol le majszolva, amit reggel hagyott a piperetáskájában.
- Megebédeltem.- jelenti ki elismerően, érezte forgott vele a világ. Ilyen a szerelem, belül nyugtatja magát és folyatni kezdi a zuhanyt. A hideg csempéről belép a forró nyugtató víz alá csukott szemmel, falnak döntve fejét, halkan annyit súg csupán:
-Szeretlek Tomi. Próbálja amennyire csak lehet ellazítani magát, mégis a belső nyugalmából elsőnek a felismerés húzza vissza a valóságba.
- Istenem, tangában zuhanyzom...- lehúzza lassan az átázott fehérneműt. Kezével végigsimogatja teste bársonyának simaságát. Maga elé képzeli kedvese meztelen testét, és ábrándozva nyújtózó mozdulatot tesz. A fantáziától bimbói hegyesedve sugallják, nyíló rózsaszín kelyhének ösztönös vágyát.
Keblei finom lágyságán át tusfürdőtől habos szivaccsal halad, ahogy szerelme szokott a nyelvével végigsiklani a testén. Az üzenet villan fel benne "Szükségem van rád... Szeretlek örökké..." Ebben a varázsában hosszú percek óta csiklandozva három fürge ujjacska lassan lejjebb haladva önállósult.
-Ó Tomcsikám...- sóhajtja alsó ajkába harapva, és már csak az arcát mossa, amíg érzékelni véli kezein a vágy nedvének illatát. Nedves még a haja is de nem sokat foglalkozik vele, nagyzolva törölközve, buzgón öltözve mosolyog. Tudva, úgysem sokáig lesz rajta. A munkaruhát felkapkodja a földről és nemes egyszerűséggel bevágja a szekrényébe gúnyosan, ezt neked mozdulattal. Felkapja a táskáját, olyan lendülettel indul el, hogy majdnem kitépi az ajtót, ami persze zárva van. Miután kiszabadult végigszalad egy "Sziasztok!"-ot dobva a világnak, gepárdként rohanva, imádva a sportcipő rugalmasságát. Percekkel később a kocsijában ül és ahogy elfordítja a slusszkulcsot, csak egy dolog zakatol benne.
-Szeretlek drágám... Hamarosan a karjaidban lehetek. Végre!- hangosan sikoltott egyet és elmerült a városi közlekedés aszfaltdzsungelében, beleolvadva egyre távolabb, de egyre közelebb szerelméhez.
Tamás a kis panellakás konyhájában ült és nyitott ablaknál, a páraelszívó gyér fényénél várta kedvesét. Homlokát ráncolva elemezte, hogy minden tökéletesen van a tervei szerint rendezve. Arra meg semmi kedve gondolni, hogy holnap hajnali ötkor indulnia kell dolgozni. Vagy három tucat vörös rózsát vett, amit gondosan elosztva, mindenhova tett a lakásban. Ügyelve, hogy egy háromszálas csokor maradjon, amit Zitának az első csókkal ad át. Gulyáslevest főzött tele hússal, friss zöldséggel, ami forrón gőzölög a gáztűzhelyen. A cukrászdában vett délután négy franciakrémest, kincse kedvencét. Ma van a negyedik évfordulójuk, hogy egymásra találtak, mindenképpen meglepetést akar. Tisztában van vele, hogy Zita nem fogja tudni milyen nap van, hiszen folyamatos zsinórban dolgozik és lassan kikészül. A napok egymásba folynak lehet, de a kitartást őszintén tiszteli benne, mert kedvese egy harcos amazon mélyen, a családért, értük, kettőjükért. Nagyon büszke rá és tudja, ők egymásnak lettek teremtve. Már három hónappal előtte megvette a gyűrűket, hogy megkérje a kezét. De eldöntötte ez a nap sem erről fog szólni, így a számítógépházba rejtve őrzi továbbra is. A szobában az ágyat összecsukva hagyta, és sarokba húzta a foteleket. A nagy szőnyeget így szabaddá téve, ott vetette meg a szerelmi fészket. A lejátszóba már készenlétben van Mozart varázsfuvolájából az éj királynő áriája, a nagy közös kedvenc. Egyetlen nyomás és elindul ha itt az idő, beállítva, végtelenítve...
Amire a legbüszkébb, illatmécses gyertyákkal köralakban végigrakta a szőnyeget.
- A gyufát nem a konyhaasztalon felejteni...- figyelmezteti magát, és nyugtázta minden hatás készen csak rájuk vár. Még rágyújt egy cigarettára igyekezve a füstöt ülő helyzetből kiirányítani, legyező mozdulatokkal az ablak felé. Írt egy levelet szerelmének, de összegyűri, a széken lévő zakója belső zsebébe helyezve.
Ekkor szólal meg a kaputelefon, eldobja a cigit, ami messze repül a tizedik emeletről az ablakon át. Erőteljesen köhögésben a mellkasára csap egy tipikus Tarzan mozdulattal, és bekap egy mentolos cukorkát gyorsan szétrágva. Odalép és felveszi a kagylót. - Szia szerelmem itt vagyok csak a kocsiban hagytam a lakáskulcsot annyira rohantam. Nincs kedvem visszabandukolni a kocsihoz. Beengednél?- olyan érzéki hangsúllyal fokozva, ami feltörve lávaként, vággyal önti el a férfit.
- Természetesen kincsem. A liftajtó nehezebben nyílik erősen rántsd majd meg. Várlak nagyon.- a sóhajt észrevette, és tudta Zita is elalélt a hangjától. Mosolyogva nyitja a zárakat és kitárt ajtónál kezében a három rózsát szorongatta, amit igyekezett maga mögé rejteni. Ez nem volt nehéz a majdnem két méter magas borostás férfinak, ötkilós súlyfeleslege szinte elvész hatalmas termetén. Kicsapódik a liftajtó és csillogó szemecskékkel őzikeként szökdécselve, nyakába ugrik egy hatalmas cuppanós csókkal a kincs. Tamás finoman átkarolja, átadva a küszöbön rózsáit, és gyengéden megcsókolja a lányt. Zita most döbbent rá, hogy ma van az évforduló, és könnyecskék gördültek a gyönyörű barna szeméből. -Kincsem ne haragudj... Én ezt meg sem érdemlem. Én nem vettem semmit. Teljesen megfeledkeztem a napunkról. Meg sem érdemellek drága szerelmem...- elcsukló hangjában a szomorúság és a meghatódás vegyült. Feltörő sírását visszafojtva, szégyellve magát csak egy érzés mélyült még jobban el.
Csak ő, csakis ő... Ő az igazi, a társam, a barátom, a szerelmem örökké...
Felnézett a férfira és szipogva magába szívta a rózsák illatát.
-Tomcsikám én...- de nem tudta befejezni mert hatalmas erős kezek óvatosan itatták fel a könnycseppjeit. Leheletnyi finom csókot érez a szemhéján, érzékien gyengéden forró.
Tamás felkapta ölébe az amazont, aki erre derekán összekulcsolja lábacskáit, simogatva macskaként tapad dorombolva. Lángolva csókolóznak, egyre hevültebben húzzák egymást. Zita nyelvével végigsiklik az ádámcsutkán át a mellkasig. Érzi ahogy az ő nyakát is közelíti a társa ajka, és forró leheletben várja a nála nagyon is bevált gyengéd harapást a fülcimpájába. Halk nyögés tör fel belőle és ebben az állapotban megváltást ígérő szavak érkeznek.
- Menjünk be kérlek...- szólt mosolyogva miközben lassan vigyázva leengedi párját. Egymás kezét összekulcsolva lépnek be együtt. Zita a látványtól leblokkolva kezeit az arcára csapja, előbújik belőle a gyermeki ártatlansági csodálat, a teljes meglepetés szivárványa alatt.
-Én... Én... Én...-dadogja és végigrohan a cseppnyi lakáson. Tamás elégedetten joggal büszke magára, mert tudja ha Zita dadog, az csakis azért van mert nagyon mélyen boldog lelkileg. Egy könnycsepp gördül le a szemén, amit hirtelen mozdulattal letöröl nyomtalanul. Belül érzékeny férfi, aki nagyon erősnek mutatja magát a világnak tudva, éltető ereje ott szaladgál most előtte. Szereti nézni, amikor ilyen kislányos örömben látja szerelmét, aki ismét őzikeként táncol a boldogság mezején. A pillanatnyi merengésében egy csók repül felé.
- Egy pillanat kincsem és szétszedlek!- kacsintva libben a fürdőszobába a lelke másik része.
A lehetőséget kihasználva felkapja a gyufásdobozt, és sorban meggyújtja a gyertyákat, egy rózsát is feláldoz, szirmait ösztönös szertartásos mozdulatokkal a kör közepébe hullajtva. Elindítja a lejátszót, egy hosszú percig melankolikusan elmereng az utolsó gyertyán, amit harmadjára sikerült csak fényre bírni. Olyan mélyen elgondolkodott, hogy alig érzékelhető remegés járta át amikor Zita hátulról hozzábújt.
-Mi a baj kincsem?- kérdezte, de amint a férfi szemei felragyogtak a boldogságtól így nem is várt a válaszra.
Gombonként bontja ki ingfogságából a saját Adoniszt, aki szőrrel borított testében egyre hevesebben dobbanó szívének ütemében, érinti közben a meztelen igazságot.
Elvarázsolt kábulatba kerültek, egymás érintésétől testileg lelkileg lebegve, csókolózva a gyönyör sugarában rózsaszirmos szerelmi fészkükben lüktetnek. Tamás keze lassan halad érezve a bársonyos bőr tapintását. Lecsusszan a csípőn megmarkolva istennője fenekét, továbbkúszva görbületének vonzását követve. Gyertyalángok melegséget árasztó táncában, egymásba olvad létezésük teljes beteljesülése, amit emberként létezve el lehet érni. Paradicsomi harmóniában fonódva hullámoznak a szerelem tengerében. Eggyé vált lélekként, egy testként. A szenvedélyes szeretkezés, folyamatos csúcsokba emeli éltető lökéshullámokban ziháló forró önmaguk. A csúcspontot elérve mélyen, mindig egymás szemébe nézve hangzik el a szó: "Szeretlek".
Az idő teljesen elvesztette az érzékelhető jelentését, boldogok, szerelmesek. Mindketten érzik ez életük eddigi legeslegbenső csodálatosan pillanata, így léteznek igazán. A teljes kielégülést követve végül mikor harmadjára érzi, ahogy társa beleolvadva elárasztja nedvével, izzadtan zihálva a férfi mellkasára hajtja fejét.
Zita nem szállt le, nem akart leszállni, így akar maradni örökké...
Tamás gyengéden simogatja a rajta megpihent szerelme haját, és magába szívja a békesség általi megnyugvást. Ebben az állapotban szerelemrészégen alszanak el meztelenül teljes valójukban, ahogy Isten megteremtette őket egymásnak.
Hajnalban a beállított ébresztőre ébred fel Tamás és gyorsan ki is kapcsolja, hogy kedvese álmát ne zavarja meg. Ahogy felöltözik csodálja a kincset. Gyönyörködik a formáin figyelve kiegyensúlyozott légzését, bónuszként látva egy mosolyt, ami az álomországi boldogságra utal. Miután felöltözött, óvatosan homlokon csókolja Zitát, és betakarja óvva a leglágyabb szellőtől is. A konyhában ír egy cetlit, hogy Zita véletlenül se evés nélkül induljon el vagy legalább vigyen magával a tegnapi vacsorából. Rajzol mellé egy szívecskét, ami mosolyog és pici pontok a szemei, alatta nagybetűkkel "SZERETLEK". Felveszi a zakóját, lopakodva kisurran, és beszáll a kocsiba. Bekapcsolja a biztonsági övet és elindul magában eldöntve, nem az autópályán fog rohanni, most úgysincs még akkora forgalom. Lassan elkezdett szemerkélni az eső és a tényleg elhagyatott úton, oldalra tekintve csak a fák rohantak. Félkézzel előveszi a zakója belsőzsebéből a levelet és könnyei patakzanak talán jobban mint valaha...
Leteszi maga mellé és előre tekint. Hiába. Az egyre sűrűben és erősebben kopogó esőcseppek az üvegen dörömbölnek végtelenül. Az ablaktörlő leggyorsabb igyekvésére is láthatatlan fátyolba rejtik a bukkanót. Másodpercek alatt történt az egész.
Elvesztette uralmát a kocsi felett, és pörögve látta közeledni az öreg tölgyet. Nem félt. Egyetlen gondolata, érzése volt.
Csak ő, Csakis ő... Ő az igazi, a társam, a barátom, a szerelmem örökké...
Az ütközés előtti pillanatában az utolsó szava Zitának szóltak hangtalanul, de minden létező érzést belepréselve amit jelenthet, az ami több mint egy szó.
"Szeretlek..."
Hatalmas robajjal csapódik a fának, rögtön kitört a nyaka, és már nem érezte a testébe fúródó fém hidegségét. Néma csönd lett, csak az aszfaltra verődő vihar tombolt, esőcseppek által hirdetve, ha sír az Isten. A mennydörgést túlharsogta a robbanás zaja. Hatalmas felcsapódó lángcsóvák kíséretében emésztette el a tűztenger a roncsot.
A tűzoltóság és a helyszínelők kiérkezésére már mindent eloltott az eső. Amire magyarázatot nem tudtak, mi alapján veszthette el a vezetés feletti uralmát a sofőr.
Egy kilométeres szakaszon hibátlan minőségű az út. Tanú nincs.
-Valószínűleg bealudt a szerencsétlen. Vagy alkoholtól volt kába. De lehet az esőtől nem látott semmit... - mondogatták egymásnak helyeselgetve.
-Majd a vizsgálatok kimutatják de az biztos, nem lennék kórboncnok...- mondta lehajtott fejjel az idősebb rendőr fejben arra gondolva, vajon volt- e családja az áldozatnak.
( 2011. Május 19. Részlet könyvemből, amiben vagy hiszel vagy nem...)
Tisztelettel a SORS.
Mivel érzem a felháborodásodat, ezért röviden lábjegyzetben.
Amit el kell fogadnod, a megtörténten én sem tudok változtatni.
Igen a bukkanót én tettem elé, ismered a mondást is, a sors keze...
De remélem megérted a végén a lényeget a mértjeidre.
Ami első és legfontosabb elmondani a levél tartalma.
Tamásnak a beavatkozásom nélkül is egy hónapja lett volna az életből.
Ő ezt januárban tudta meg, ahol az orvosok neki maximum hét hónapot jósoltak.
Nem tudta hogy mondja el, kiírta magából, oda is adta volna, ezért égettem el...
Miért nem hagytam több lehetőséget hogy elbúcsúzzanak egymástól?
Mennyire látszik, hogy nem látsz a dolgok mögé, és a jövőbe kellően.
A beavatkozásom egy következő személy érdekében történt.
Az utolsó éjszakán Zita áldott állapotba került szereleme által, és Isten akaratából.
Ha látja szenvedve meghalni kedvesét a fájdalommal együtt ő 2011. Augusztus 12. napján elvetél, és roncsként lesz rá három hétre öngyilkos...
Zitának a munkából jövet, folyamatos piros lámpákat adtam, hogy késve érkezzen.
Így maradt idő Tamásnak elrejteni levelét.
Ha akkor Zita megkapja tőle, nem szeretkeznek aznap éjjel, hiába lesznek együtt egy hónapig nem lett volna gyermekük. Lényegében mindhárman halottak lennének őszre. Élettel így lett megajándékozva Zita, a sajátjával, és közös gyermekük által.
A tragédia hallatán lelkileg kiégve a fájdalomtól összeroppan, és kórházba kerül.
Olyan mély depresszióban és halálvágyban, amiből csak egy dolog tudja kitépni.
Az, amikor megtudja, szíve alatt hordja az igaz szerelem gyümölcsét...
Leköltözik vidékre testvéréhez, ahol egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg az Isten.
Amikor a kicsi Tamás négy hónapos lesz majd, édesanyja internetes munkát talál, de elromlik a számítógép. Sógora megtalálja a gyűrűket, amit oda ad Zitának, aki szótlanul elveszi, az ujjára húzza a gyűrűt, szerelme gyűrűjét pedig a nyakláncra helyezi, amit az első évfordulóra kapott kedvesétől. Így folyton viselni fogja de igazán legbelül a legtisztább szerelemben...
Te nem tudod, holnap lesz- e még vajon írva rólad a könyvemben.
Érezd a lelked, és tényleg élj!
